a feltáró mosoly

 A menza viszonylag új pénztárosnője elhagyta pultja birodalmát, és az ajtó felé megy, s azon túlra kimosolyog egy férfira!

Ebben a pillanatban régi  ismerősnek látom - a már sokat látott arcot a terebélyessé vált termet fölött! A tanitványom volt! Anna!

Mikor visszaviszem a tálcám, megkérdezem a mosogatótól óvatosan:  hogy hívják a pénztárosnőt?

Ancika...

Ez az! Stimmel...

Odamegyeka  pulthoz, hozzá..szokásos barátságtalan modorában kérdi mit akarok...

- Nem vagyunk mi ismersősök? - somolygok rá

- Dehogynem - vágja rá egyből - tanított valamikor

- Hát ha nem láttam volna az előbb mosolyogni, -valaki másra - sose jövök rá. - mert hogy rám sose mosolyog -mondom

Erre ő: mint ahogy én se , rá - csak most...

**

Csakhogy - mivel ő már korábban is megismert, ezt neki illett volna jelezni netán némi mosollyal, nem? Persze engem könnyú megismerni mosolytalanul is, mert sose mosolyogtam valami sokat...

Hát mindenestre nem lehettem a kedvenc tanára! - állapitom meg

**

egyébként meg jut eszembe egy kellemetlen epizód:

vajszivű kolleganőm suttogva  rámszólt az érettségin..ahol Anna méretes ostobaságokat mondott, hogy nem birtam szó illetve némi irónia nélkül . hogy hagyjam már...

hagyni kellett volna

de -revansként? - most Anna-Ancika - ő lett "szigorú"...

olyan katonásan zárja be az ajtót a kötelező 2 órás zárás előtt pár perccel, hogy csak úgy nyekken...