tegnap estefelé, boltba menet, zárása előtt nemsokkal, megállított az úton az iskolaudvar vasrácsos keritése mögül kikandikáló virághalmaz
lefotóztam közelről is egy részét, aztán mentem tovább a boltba, hogy zárás előtt, viszonylag időben odaérjek
de még ott is, vásárlás előtt jutott idő rá, hogy körbenézzem a fákat, ahogy a szél finoman mozgatta őket, s jutott eszembe Petőfi, aki szerint beszélt a fákkal a bús őszi szél... , meg a napokban olvasott szöveg arról, hogy akkor veszi észre az ember a fákat s kezd beszélni velük, ha elmagányosodik, megöregszik ..., hát talán ezért is a széllel beszéltette a fákat a költő (és nem forditva) (node hát eleve a szél mozgathatta őket), s irta ezt pont az esküvője után, amikor éppen nem volt magányos, Koltón... vagy talán a szél az? és öreg? (azért is "bús", "őszi")
Aztán ma újra ott mentem el a kerités előtt. És furcsa módon nem találtam annyira szépnek a virágokat... (mint tegnap, s a fotón)
Milyen tűnő minden. Ezért kell megragadni mindent abban a pillanatban, amikor megmutatkozik.
aliz2. ::
2011. máj. 11. 23:32 :: még
nincsenek kommentek
Kategóriák: fotó ::
Címkék: kolteszet, termeszet, vers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése