A Szintézis Szabadegyetem záró hétvégéje igazán - az amúgy is magas - átlagán felül sikerült!
csak azt sajnálom, hogy megint lemaradtam a kezdéséről - hiába, Makó messze van nem csak Jeruzsálemtől, és én hajnalok hajnalán többnyire képtelen vagyok felkelni, hogy odaérhessek a reggeli kezdésre. Igy aztán a laborgyakorlatok értékeléséről is lemaradtam, nem beszélve az előadásról, ami a PSZI kutatás tanulságainak pszichológiába integrálhatóságáról szólt, illetve a kollektiv tudatosság pszichológiájáról a Hellinger módszerben. (bár erről a témáról -érintőlegesen -már korábban is volt szó)
Mindenesetre az összes következő előadást már nagy érdeklődéssel tudtam meghallgatni, s összeírtam egy csomó kérdést a záró kerekasztalbeszélgetésre is, amit aztán igy eléggé "kisajátitottam" magamnak - bár igyekeztem olyanokat kérdezni, amik általános érvényűek, nem személyesek, és mások érdeklődésére is igényt tarthatnak - bennem mindenesetre sokmindent tisztázott és helyére is rakott ez a másfél nap. Létrejött bennem is valamiféle "szintézis" - amiben nagyon sokféle megközelítés és aspektus megfér szerencsére - külön-külön érvénnyel is és mégis egységben! Köszönet érte. Meg az egész "tanévben" kapottakért! Igazán!
(ez a beszámoló most lehet, hogy -blogba nemillően- túl hosszú lesz, természetesen nem "kötelező" az elolvasása - de nekem szükségem van rá)
A hétvége tematikája e cimben realizálódott: A holisztikus pszichológia jövőképe
ejnye! -jut eszembe, valaki (egíébként a messze Svédországból - a két nap közt megkérdezte, miért is vagyok én Pesten, illetve mit is tanulok azon a szabadegyetemen) s én a pszichológia szó elé szorgalmasan felsoroltam egy csomó jelzőt: alternativ-, transzperszonális-, integrál-, para(pszichológia) de ezt a legfontosabbat kihagytam. holisztikus- azaz egységben vizsgáló-dik, az egységes, a teljes embert tekinti...)persze ezek csak elnevezések, szinonímák - a lényeg ami mögöttük van
Gánti Bence "integrálpszichológus" Ken Wilber nyomán (akinek könyvét: Integrál szemlélet épp a vonatban fejeztem be idejövet) (egy másikat meg: A szellem rövid történetét - hazafelé menet kezdtem el:) Ez az "integráltság" azért nagy "találmány", mert minden korábbi pszichológiai irányzatot (a kognitívet, humanisztikust, transzperszonálist) is magába foglalja, (azaz "integrálja"), másrészt az embert is több aspektusból (4 kvadránsba elhelyezve) "vizsgálja", ráadásul fejlődésben, a lelki fejlődés evolúciójában (ami valójában "Isten önmegvalósítási folyamata" - ez az erő hajt mindenkit, ha nem is tud róla!....) egy (9 fokú) létrán ábrázolja e fejlődési fokokat (ez engem valamelyest emlékeztet a bibliai "Jákob lajtorjájára"- hiszen ez is valahogy -csak más elnevezéssel - az ég felé vezet) (a szenzoros-fizikai 1.szinttől a kauzálisig) A nyugati kultúrákban a felnőtt emberek többsége a 4., 5. fokozaton van - ez a racionalitás szintje. Innen vezet(het) tovább az út az integrált ("kentaur") tudatba, aki már önmegvalósító ember, aki a saját útját járja, nem akar mindenáron megfelelni a társadalmi elvárásoknak, saját útjára lép, a maga feje után - de etikai indíttatással! (nem is tehetne másképp, mert nyíltszívű és empatikus minden élőlény iránt) A felső szinteket - persze! - csak akkor lehet megtenni - a spiritualitás irányába, ha -az amúgy meghaladandó egomat már teljesen felépítettem (hogy aztán félre is állítsam! -), mert különben bármikor visszaeshetek, a csak esetlegesen jövő ás átmeneti spirituális élményekből- (ami voltaképpen csak transnak fogható fel - míg a valódi cél a tartós transformáció lehet csak (azaz lényűnk tartós átalakítása, felemelése) a 7. szint a "határ" , tapasztalatai evilágiak, de érződik benne, átszüremkedve a "túlvilág" jelenléte is. (idetartozhatnak a szinkronicitások, a "gondolatolvasás", a földsugárzás érzékelni tudása pl.) A 8. szint a szubtilis , kifinomult szint (itt lehetséges az evilágon túlinak közvetlen megtapasztalása: pl. szellemlények látása, látomások, jelenések, geometriai formák, fényélmények észlelése - végső soron az ősforrásig, a fényig eljutás élménye - közismert szóval: a megvilágosodás élménye.) A 9. szint a "végső valóság" , ami maga a tudat, ami a formanélküli kozmikus tudat, ami átéli ezt az egész "játékot": az üresség, a nirvana, az önvaló. Itt maga a tudat ragyog, időzik önmagában, ez az önkeresés végállapota, eredeti ősvalónk, ahonnan származunk. (bevallom, én olykor jártam ezeken a felsőbb lépcsőfokokon, volt egy évtizedem, (kb. 50-60. évemig) amikor rendszeresen voltak ilyen spirituális élményeim, aztán lassan-lassan -de abbamaradtak! hogy miért? nem lehet tudni! lehet, hogy nem volt (nincs )eléggé kifejlődve az "egom"?, vagy eleve csak súlypontosan lehetünk egy-egy fokon, rövidebb-hosszabb ideig....és amúgy is az a feladatunk, hogy egyesitsülk minden szintünket - a felsőket is - az alsókkal. (a nirvánát - a szamszarával),
Tar Ildikó "álompszichológus" a jövő álmairól az álmok jövőjéről beszélt, sajátosan kitágult tudatú létezésnek értelmezve kutatása tárgyát, az álmokat.(Nem szeretem mások álmait hallgatni, még ha tanulságosak is, meggyőződésem, hogy minden álom csakis az álmodójának szól, neki üzen, ő tudja igazán megfejteni jelentéset, ha egyáltalán,... most itt, nem mindennapi, hanem un. jósálmokról volt szó. - amikkel a tudomány szntén nem tud mit kezdeni( (hiszen nem ismételhetők, s a labori körülmények amúgy is alkalmatlanok kiváltására), de az előadás most túllépett az álmok elemzésén, izgalmas és fontos kérdések kifejtése irányába (Ken Wilberre is visszautalva, épp azzal kapcsolatban, hogy is tudjuk (mert kell!) az életünkbe integrálni a spiritualitás észlelését, megtapasztalását (álomban is) - Őszintén és bátran szólt egy sajnálatos jelenségről, amit persze ebben a körben megtehetett, mert itt mindenki elfogadja esetleg tapasztalja is ezeket, de a közvélekedésben nem, ezért is tett fel egyszer egy onnan megfogalmazott provokatívra kiélezett kérdést: " Elmebetegség-e a megvilágosodás?" -hiszen egy hagyományos pszichiater annak venné! (a szinkronicitásokat (a titokzatos egybeeséseket), a "semmi se véletlen"-t -paranoianak, ill. "téves magáravonatkoztatásnak", a médiumot skizofrénnek, a látomást látót (Szent Terézt, Szent Ferencet) hiszteroidnak stb... stb... (nem is merem továbbírni, Buddhát, Jézust minek...) És főleg, a 21. században azokat, akik még mernek "misztikusok" lenni!... holott "elmebetegnek" tarhatják őket emiatt... azok, akik számára ez ismeretlen terület! Mert a "tudomány", aminek olyan nagy, felértékelt rangja lett, nem tudja megmagyarázni , mert "kilógnak" belőle... dehát sokmindent nem lehet tudományosan igazolni (illetve a tudomány is azért paradigmaváltáson megy át , és sokmindent tágabban lát már és újraértékel, újraértelmez - különösen a
kvantum-szinten) A pszichológia újabb irányzataiban is Ken Wilber (létra)rendszere vagy Stanislav Grof (A jövő pszichológiája c. könyve ) segíthet integrálni azoknak, akik a létra felső fokán járnak (nomeg maga a SZINTÉZIS SZABADEGYETEM is) S azért egyre kevésbé lehet letagadni, hogy az emberi létezés több, mint amennyit a hagyományos tudomány meglát (és megmagyarázni tud) belőle, nem lehet letagadni a testen kívüli élményeket, az auralátást, az isteni fénylátást, amikor a kauzális szinten találkozhatunk az ősforrással, a határtalan fénnyel, ragyogással, amikor a tudat "rájön "arra, hogy rajta kívül nincs semmi - ő a világfolyamat, és csak ez a ragyogó tudat van. Mert Isten valójában játszik, azt "játssza", hogy több... (önmagát nézi bennünk?!) Az előadó Stanislav Grof könyvét idézi (jaj, ezt is meg kell még vennem!), ami szerint Isten rádöbbent arra, hogy magányos, ezért hozott létre (magából?) sok apró létezést, s ebben a nagy szindarabban elfedve , hogy tulajdonképpen mindenki, a te is én, az én, aki te,,,, ugyanaz... csak elfelejtjük (csak egy Buddha, egy Jézus nem...) Elmebetegség-e a megvilágosodás? jön vissza az előadó provokatív kérdése - hogy egy kitágultabb létezés a lényem?! ... már hogy is lenne az!!! aztán még egy szép és sokatmondó, szimbolikus mondat egy álmabeli kisfiú szájából: "kérdezted-e már a tenger cseppjét arról, hogy végtelen-e?" (mit később, ébren Teréz anya könyvében is megtalált.) A fő kérdés az, ki mit tesz a (spirituális) élményeivel; belefullad vagy jár rajta? Beintegrálja-e a világába - ezt kell tenni! (netán hirdetni is ?- de alkalmazkodón az adott körülményekhez)
Popper Péter már az előadása előtt megérkezett, szinte észrevétlenül leült a folyosóvégi padra, s mintha még rá is gyújtott volna egy cigarettára "magányában", ami persze nem tarthatott soká, hiszen az előadói teremben ha most nem is teltházasan (és nem annyian mint tegnap Makón a Korona disztermében) de jócskán voltunk..., ez persze az ő ülésmódján se, és mindenféle módján nem változtatott ,mert mindig önmaga..., valami meghökkentéssel kezdte a címváltozásban, ami "a tudós tudatlansága"!(határok és határtalanság a megismerésben) Nagy téma - mint mondja - csak kis részét veszi elő, de azért sokmindent, s méghozzá relevatívat- elmondott.
A hipnózisból indult ki, abból az érdekes megfigyelésből, hogy a mélyhipnózisból is felébredünk, ha olyan utasítást kapunk, amivel nem értünk egyet, mert sose vagyunk teljesen öntudatlanok!, mindig tudjuk, mi történik velünk, s tudatunknak van egy olyan része, amit még hipnotizálni se lehet, ez a tudatunk konstatáló része, az "observer", a megfigyelő - ami valahogy önálló entitásnak tűnik.
A hipnózisban csak az akarati funkciókat váltják ki, aminek helyére lép a hipnotizőr akarata, az akarati funkció blokkolása viszont kihat a tudat más részére is, így az introspekciója sem működik, nincs személes konstatálása önmagáról, csak személytelenül képes fogalmazni pl: emelkedik a kezem (nem: emelem) vagy "mozogni kezdenek a lábaim" (s nem én mozgatom) - de hát valójában nem is "ő csinálja", hanem a hipnotizőr csináltatja vele, ami tehát történi vele...)
megfigyelték, hogy a régi szövegekben egy mondat sincs, ami szerint valaki valamit elhatároz és úgy tesz; ehelyett pl. Mózesnak is szuggerálja"valaki", hogy mit tegyen, ("vedd le a sarudat", "menj vissza Egyiptomba, hozd ki a zsidókat" - sugallatokat kap, kívülről. Úgy fogják fel, hogy az Istentől.
az egész őskorban még nincs akarat, mert még nincs én. - egy külső akarat (az istenek) sugallnak, és aszerint cselekszenek, vagy nem..., hogy az istenek mit mondanak.
a pszichológia szerint a tudatosság fejlődési folyamat eredménye. (megjelenéséig csak arról volt információjuk, mit sugallnak külső erők - így felelősségérzetük és bűntudatuk sem volt, minden felelősség a sugalmazó isteneké volt.) (Pl Odusszeusznak sincs saját akarata, ő egy marionettfigura az istenek ujján lóg; miattuk lesz hűtlen Penelopéhoz. )
Legújabb feltételezés a pszichológiában, hogy az őskori, ókori ember énnélküli, akaratnélküli - és csak külső sugallatra cselekedett - ezért nem is lehetett bűntudata. Személytelenül viselkedett, mintha hipnotizálva lenne, csak éppen nem volt hipnotizőr. csak istenek... - az "én" később fejlődik ki, az "én félek" - s amikor már nem "Hermes ültette belém a szenvedést")
Jung megsejtette - A tibeti halottaskönyvről írott tanulmányában -, hogy tulajdonképpen neki mindegy, hogy Isten projekció-e, vagyis emberi kivetítés, és azt éli meg sorsa irányítójának, vagy -fordítva- bevetül a lelkébe egy istenkép, amikor a sugallat belülről jön.
Az ember lelki fejlődése egy én fejlődése, a személyes éntudaté. De a kezdetekben még külső sugallatokra cselekszik, és saját lelki folyamatairól sincs tudomása.
A kérdés, hogy "van-e Isten vagy nincs" ma már nem tehető fel.
A kérdés (csupán) az, hogy kint van-e vagy bent. (Jung szerint -ugyebár- mindegy!) Végül is az ember önmagába vetítiti a külsőt, és belülről szól a sugallat, belülről ítélkezem, önmagam felett.
Tehát: a lelki fejlődés folyamán a külső világba vetített istenkép beköltözött az ember lelkébe, és most onnan, belülről irányít.
Mi a különbség? Valószínű semmi. Jungnak van igaza)
A kérdés az, hogy mindezt hogy élem meg, s mi van, ha belsőleg tehetetlen vagyok? akkor visszazuhanok egy korábbi állapotba a külső kivetítésbe, az imához, a vallásos rítusokhoz - (ezt teszi mindenki, mikor úgy érzi, hogy maga nem tudja megoldani élete problémáját.)
A kérdés az ember és az emberfeletti viszonya - ami már nem konfliktus, mert az ember magábaépítette a szellemi erőt fejlődése során. (ez párhuzamos lenne azzal, hogy az agy térfogata 50000 év alatt duplájára nőtt(?)
Popper a nagy forradalmi változások előszeléről beszélt a pszichológiában, mert mindez felforgatja az eddigi álláspontokat, és összedőlni látszik a klasszikus pszichológia - ahogy tudati fejlődésünk túlment a hagyományos határokon..
aliz2. :: 2009. máj. 17. 23:57 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: eloadas, pszichologia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése