Szeretem a tavasz látványát, (a friss lombokat, virágokat), de talán leginkább a szagát. A szememmel de rögtön utána vagy tán előbb is és jobban az orrommal érzem, ha itt van. Csupa-csupa virágillat a levegő, még a benzingőz se tudja elnyomni. (Pedig az bőven van városunkban, a 43-as mentén, de az is igaz, hogy mi virágváros vagyunk!) Azt hiszem az orrom a legkifinomultabb érzékszervem, egyáltalán nem dicsekvésként mondom, mert talán a legősibb is, meg tudvalevőleg a kutya az az élőlények közül , aki a leginkább rendelkezik jó szimattal.
De ma rám is piritottak nagy virágillatszaglásom közepébe. Hogy úgy szaglászom a virágillatot, mint egy kábszeres. Hát lehet, hogy nekem a természet a kábszerem. Attól kábulok? Miért ne. Az csak hasznos lehet... Bár, mondják, az egyik legillatosabb virág is, a gyöngyvirág, erősen mérgező. Persze csak akkor, ha megeszik.
Erről jut eszembe, gyerekkorunkban ettünk valami papsajtfélét. Lányom meg óvodás korában, pásztortáskát. (Persze én nem tudtam róla, csak utólag.)
Írónk pedig egyenesen virágzabálókról ír regényt.
Nahát. Mégiscsak mértéktartó vagyok.
aliz2. ::
2007. máj. 13. 22:20 :: még
nincsenek kommentek
Kategóriák: naplószerűség ::
Címkék: termeszet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése