FEUILLETON
Turi Tímea A lockdown mint kultúra címmel írt esszét.
„»Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket« – Nagy László 1975-ös portréfilmjének híres mondata sokszor eszembe jutott az elmúlt hónapokban. Mindaz, amit az emberi tekintetről gondoltunk, a mindennapi maszkviseléssel megváltozott: a legtöbben már nem is feszengünk attól, ha csak szemeket látunk. Nagy László egykor megmosolyogtató mondata kényelmetlen valósággá vált: és épp attól lett kényelmetlen, hogy voltaképpen természetes.”
érdemes elolvasni az egészet
https://www.es.hu/cikk/2022-03-04/turi-timea/a-lockdown-mint-kultura.html
és az elismerő reflexiók:
közül a csúcs:
A.R.
És akkor végre eljött ez a nap is: T.T,megindítóan szép és bölcs szövege az elmúlt két évről. Tisztán, egyenesen, a lázadás dühe és a status quo doktrinérsége nélkül. Ez már egy kezdet, hogy jobban legyünk.
Igen, érdemes volt elolvasni, nagyon is! :)
VálaszTörlés"A legvadabb science fictionok világát váltottuk valóra, amikor elhitettük magunkkal, hogy a személyes jelenlét kiváltható,..." -írta lányod.
VálaszTörlésÉs most, az újabb rettenetest, az ukrajnai háborút is ilyen sci-fi valósággá válásaként éljük meg :(
sajnos, egymás sarkában...
VálaszTörléssajnos nem fikció!!!
VálaszTörlésPRAE kozma ágnes "lapszemlékéből":
VálaszTörlés" Turi Tímea A lockdown mint kultúra című értekezése a közösségi média és a médiafogyasztási szokások felől közelíti meg a járvány össztársadalmi és kulturális vonatkozásait. A közös traumaként körvonalazódó, mindennapjainkat keretező járvány nem okozott társadalmi-kulturális sokkhatást, hiszen a közösségi média terében kialakuló véleménybuborékok, egyneműsített tartalmak valójában már a fizikai karantén előtt kialakították a „gondolkodás karanténját”. A fizikai elhatárolódás a társadalmilag amúgy is tapintható izoláció, az élet minden területét érintő meggyőződéseink visszaigazolásán és az eltérő vélemények kiselejtezésén alapuló safe space betetőzése volt. Kérdés, hogy a közös karanténtörténetünk felráz-e ebből az állapotból, megtanulunk-e közeledni és értően figyelni egymásra. A téma egyik legizgalmasabb aspektusa pedig egyértelműen az, hogy „mit kezdünk ezzel az élménnyel”, és hogyan építjük be a valóságnarratívánkba, hiszen „a lezárás kultúrája nem pusztán egy epizód az életünkben, hanem a mi nagy történetünk”. A szerző szerint az elbeszélés szintjén még keressük az egyensúlyt: sokszor meg sem jelenik a történetben, máskor viszont annyira domináns narratív elem a járvány, hogy minden mást elhalványít maga körül."