VASÚTÁLLOMÁSON 2008

 

vasútállomáson

Délben kikísértem lányom a vasútállomásunkra, a vonathoz, és a szinte üres pályadvaron, ami félig-meddig már be is van zárva - mi is többnyire busszal közlekedünk - Szeged, Pest stb. felé...- eszembe jutott amikor még - vagy fél évszázada! - az én anyukám kísért ki engem... iskolából jöttem, ő meg otthonról hozta a hegedűmet, kicseréltük az iskolatáskámra, s hetente kétszer vonatra szálltam, s jártam be Szegedre, a konziba hegedű, szolfézs , olykor zeneirodalom, meg eseti (óraközi) összhangzattan (alias zeneszerzés) órákra - vagy két évig. Aztán egy év (érettségi) szünet után, 5 évig, az egyetem évei alatt  heti gyakorisággal, - többnyire vasárnap esténként - Szegedre, a kollégiumba. Voltak közben nagyobb elutazások is, 20 évesen az első külföldi út Lengyelországba, az egyetemi énekkarral, azon a hétvégén, anyum véletlenül(?) fent is maradt a búcsúzkodó-beszélgetés (úti tanácsok) közepette a vonaton, s így elkísért egész a szomszéd faluig. Nekem is eszembe jutott ez, amikor felugrottam a vonatra én is lányomék után - (akit már várt a vonaton a vőlegénye ) - megvan-e minden táska... de még jóidőben leszálltam. Amúgy is késve indult a vonat, meg kellett várnia a szembejövőt. Nem is igen láttam be az ablakon túlra a kinti verőfénybe, a motorzúgástól már beszélni se lehetett, legfeljebb mutogatni, integetni... amig kitolatott a vonat, és egyedül maradtam az állomáson. Megint anyu jutott eszembe. Milyen rossz  lehetett neki mindig, minden elutazás után egyedül maradnia! (S mi még mobiltelefonon se tudtunk utána beszélni... se msn-en kép(ünk)et küldeni... )

aliz2. :: 2008. júl. 17. 17:54 :: 15 komment :: Címkék: anya, emlekezes, lanyom, utazas