KIS VITA A NAGY KONRÁDDAL 2007

 

kis vita a nagy Konráddal

Konrád mondott ill. olvasott a tévében egy elég riasztót az önéletrajzi regényéből. (Fenn a hegyen napfogyatkozáskor) Nem  voltam benne biztos, hogy egészen jól emlékszem ill, nem akartam pontatlanul idézni, s pláne pontatlanságra reflektálni. Kihoztam hát a könyvét a könytárból. (Amúgy is el akartam, akarom olvasni az egészet .)

Megtaláltam, az inkriminált részt a 371.oldalon, olvasom, közben hallom a fülemben Konrád nyugodt, természetes , megbántottság nélküli hanghordozásán ezeket a mondatokat, amikkel én képtelen vagyok berzenkedés nélkül azonosulni, bár ugyanakkor érzem valami, mindenfajta -önsajnálaton túlmagasodó- igazságát sőt bölcsességét is:

Ha majd már a kedveseid túllesznek a sírköved avatásán - mert megadják neked, ami jár -, mindenki diadalmasan fogja tudatni, hogy már túl van a nehezén, már nem hiányzol úgy, már kezd megszabadulni. Most megteszik, amit temelletted nem tudtak megtenni. Amíg itt voltál, nem lehettek felnőttek igazán, most végre kitessékelhetnek az életükből, nem kell föléjük papa

Ha majd... ?

Amikor ezeket a sorokat írta Konrád, kb. annyi idős volt, mint én most. (amúgy 10 évvel öregebb, de - szerencsére - még mindig igen jól tartja magát. Robusztus, kiegyensúlyozott alkat - mindenek ellenére.)

Én nem hinném, hogy el kell távozni ahhoz egy szülőnek, hogy a gyerekei felnőhessenek.

És azt sem, hogy végleg eltávozik...

aliz2. :: 2007. júl. 11. 22:38 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: :: Címkék: elet, irodalom, KONRAD, konyv