Többet kellene meditálni. Vagy legalábbis hagyni, hogy belémjöhessenek az aktuális énemnél böcsebb "helyről" (ami persze nem "hely") gondolatok.
Ahhoz persze néha ki kell üriteni a fejet a sajátgondolatoktól.
Ma egész nap fájt! Mégis buszra ültem a szomszéd városba (mert lányomat meg akartam nézni-hallgatni, hogy vezet le egy beszélgetést egy irónővel. )(Ő maga is ír egyébként.) A buszban egyre rosszabbul éreztem magam, utazási rosszullét tetézte a fejfájást, mig elhatároztam, leszállok a következő megállónál, s visszafordulok a következő busszal majd. S lássatok"csodát", mire odaértem, ahol le akartam szállni, úgy elmúlt a rosszullét, mintha nem is lett volna.-A fejfájásom is. És üres fejjel jó kis gondolat huppant bele: (már nem tudom olyan frappánsan fogalmazni, mint amikor ez csak úgy megfogalmazódott, de) a lényege az volt, hogy a dobozokból, a bedobozolt gondolatokból ki kell lépni, szabadon áradni, hagyni szétáradni a gondolatokat. Jönnek azok maguktól...
Aztán visszafelé, az amúgy igen jólsikerült(!) irodalmi est után, csak kicsit lettem rosszul. De a rosszullét előtt, tulajdonképpen két rosszullét közt, megint jött egy jó gondolat: "Ha valaki annyira szereti azt, akit mi legjobban szeretünk (nevezetesen a gyermekünket), akkor ez már épp elég ok kell, hogy legyen arra, hogy mi is szeressük öt." (?) Amikor ezt "valami" gondolta bennem, nem volt kérdőjel! Bizonyosnak éreztem! Azt hiszem, helyesen éreztem. Ha tényleg a bölcsebb részem érezte.
20070510
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése