HA ÖRÖMÖT OKOZ (2012)

 

"... ha örömöt okoz"

anyukám mondta mindig, ha nehezen tudtam rászánni magam , hogy megvegyek egy ruhadarabot, de nagyon tetszett;

"vedd meg, ha örömöt okoz"...

egy kicsit elgondolkodtam a mondatán, az értelmezhetőségén, mintha érezni lehetett volna belőle, hogy ő nem tudna ennyire örülni ilyesminek, és mintha kicsit csodálkozna is azon, hogy hogy tudok ennyire örülni egy (talmi)ruhadarabnak én...

és úgy is mondta, hogy éreztette, hogy az nagyon nagy dolog, ha örömöt tud okozni valami - bármi, mert az öröm nagyon fontos dolog, attól nem szabad megfosztani magunkat, ha megtehetjük

de egy kicsit azt is bele lehetett érezni, hogy miért pont egy ruhadarab az...és igen, mintha érezni lehetett volna belőle, hogy ő nem tudna ennyire örülni ilyesminek

de ezt csak most kezdem érezni-érteni igazán (hogy már én se...)

ez az egész ma jutott eszembe, amikor a lépcsőn lefelé jöttem -semmit se vásárolva- Makó legnagyobb kinai áruházából, a Hong Kongból (másfajta áruház nincs is itt, csak kisebb kinai), de ennek a helyén valamikor a Skála áruház  volt, közel a gimihez, s gyakran előfordult, hogy lyukas órában vagy tanitás után körbejártam, jött-e valami tetszetős, megtetszhető új árú. És ha megtetszett, és persze szükségem is volt rá , és még  anyu is azt mondta rá, hogy "vedd meg, ha örömöt okoz" - akkor megvettem...

emlékszem, volt olyan hogy a bejáratnál már megláttam  a terem végében kiakasztott csipkés betétű blúzt, és szinte megbabonázva mentem felé... meglátni és megszeretni... egy pillanat műve volt...

ma végigkóvályogtam az üzletet, és semmit nem találtam, ami egy parányi "örömöt okozott volna"... de ez már igy megy jó ideje, (persze lehet, hogy az árúkinálat is más volt akkor és más most , de főleg én változtam; egyre kevesebb dolog teszik, egyre kevesebb dolog izlik, egyre kevesebb okoz "örömöt", ha egyáltalán...)

az árúház földszintjén el is panaszoltam ezt az ott árusitó régi reikis társamnak, és ő azt mondta, hogy legalább az örömöt okozhatna , hogy ezt , igy elmondhatom...

hát igen...talán...ez is valami

aztán vettem egy banánlét, meg egy Természetgyógyászmagazint az élelmiszer részen. A lé jólesett ebéd után. A magazinnak meg örültem, van benne egy-két cikk, amire várakozással tekintettem, örömmel fogom elolvasni. (de már a TGY magazin se olyan öröm mint eleinte, amikor még majdnem minden cikke érdekelt (már sok ismétlődést látok benne is) Minden kopik, az idővel ... újabb "örömök" után kéne nézni? Mert öröm nélkül, örömtelenül nem szabad élni! - a könyvtárban belenéztem az Elixirbe, azt már nem akartam megvenni, nem is láttam a boltban, és lefénymásoltattam lányom irásait a polcokon heverő aktuális folyiratokból: (tiszatáj, műút, kalligramm) (amiket Makón nem lehet megvenni, sehol! a könyvtárban se lehet visszakeresni ha letelik az év - a fénymásolatoknak viszont  örültem.)

meg kell találni a dolgokat, amik örömet okoznak! anyu tudhatta, hogy az milyen nagy kincs... (és azt neki se a ruha jelenthette...),...ha az utcán összetalálkoztunk, én jöttem az iskolából és ő jött fel a főtérre - különösen korábbi otthontartózkodó betegeskedős, depressziós időszak után - mindig  felderült az arca, az örömtől. Ahogy észrevett. (ha meg  később, ha betegen is, az unokájára nézett, mindig felderült az arca...)Persze az enyém is, mikor észrevettem az utcán,... de mennyire! ...mostanában hasonlót érzek, mikor  a lányom(váratlanul feltűnik a vonatról leszállva az utasok közt... (de általában nem váratlanul tűnik fel, mert mindig nagyon is várom s figyelem ...!- viszont egyre ritkábban jön erre (Szeged, pláne  Makó) felé - s nagyon elfoglalt máshol, -viszont vártan is nagy öröm , ha látom -perszehogy, útközben is pl. a napokban, Pest és Kishegyes közt - Szegeden átmenőben... )

azt hiszem egymásnak tudjuk-tudnánk a legtöbb örömöt  okozni. Mi, emberek...

aztán találkoztam  valakivel, aki kislány korában sokat volt nálunk, anyuval -"öreg barátnőjével" -jókat játszottak, beszélgettek,  ahogy ő is felidézte "a régi szép időket"

...emlitettem is neki, hogy találtam régi fotókat róluk, majd elküldöm. örült neki

 

mint ahogy itt is, egymásnak..., ahogy összetalálkoztak az utcán (36 évvel ezelőtt...):

 

 

 

 valahogy így szeretnék én is "örülni"

(nem váratlanul elémbukkanó szép ruhadarabnak),

 hanem  gyerekeknek, egyáltalán: embereknek...

meg talán nem is ártana módositani a "jelmondaton", ha már ilyen nehéz megtalálni, azt, ami örömöt okoz, megpróbálni örömöt okozni, másoknak  ... (talán ez a legnehezebb? de valószinű ez lehet a legnagyobb öröm is, nekünk, magunknak is!!!) - a többi nem rajtunk múlik, de ez talán kötelességünk is. (az ellenkezőjéről meg - mert olyan is van! - tudatosan nem beszélek!)

aliz2. :: 2011. júl. 5. 9:03 :: 12 komment 
Kategóriák: vélemény :: Címkék: anyu, emberek, emlekezes, foto, kapcsolatok, lanyom, mult, öregedés