Ülünk a makói jángori zsidótemető képei előtt a kiállitásmegnyitó vége felé az ignővel a széksorban, már alig vannak..
Meg vagyok rendülve, hogy az imént felfedeztem anyu sirját is a képek közt, kicsit megkopottan, virággal körbevéve (alig ismertem rá, nem voltam sajnos kint mostanában)
S megkérdi az ignő, hogy mikor is halt meg anyukám...
Mondom 81 evés korában, mint én most...teszem hozzá még néhány hónappal túl is éltem - s azóta szinte jogtalannak illetve ajándéknak érzem ezt az időt, Olyan könnyű lenne meghalni, de nem akarok, még dolgom van---teszem hozzá
Hm, de milyen jól is tartom magam mondja
(hát igen, (csak) tartom magam!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése