a visszautasított somlói nyoma

 kifutottam az ebédidőből a pályázat beadási napján különböző (postázási s egyéb bonyodalmak miatt) , mire tisztázódott, délután lett, gondoltam megjutalmazom magam - már nem menükkel - a Roccóban..

ilyenkor, meg hétköznap, még be is lehet férni. akadnak üres asztalok

átfutottam az étlapot, kikötöttem egy roston csirkemellnél (kis adag!) meg a szokásos kis cola, közben láttam gesztenyepürét is (á 1300Í), meg is érdemelnék valami desszertet, de úgyse férne belém, az étel megevése után , igy el is ejtettem...

eszem is elmélyülten, mikor is a pincérnő egy szép adag somlóit rak le az asztalomra , elém

s rejtélyesen mosolyog

nem értem, azt hiszem, az étterem ajándéka tán valamilyen rendkivüli alkalomból? , vagy nem is tudom...

 de már közli, hogy a szomszéd asztaltól a pár küldte

akiket láttam is, mikor bejöttek, elég különlegesnek tűntek,  még spanderoztak is, mindenfélét rendeltek (colát jéggel!, levest is, meg még valamiket nem figyeltem, egyszer ugyan különös módon a nővel sutyorgott a pincérnő, de nem hallottam ki semmit, meg is sértődtem kicsit, tán előlem teszik?

hát igen...pontosan

de nem értem az egészet, hogyhogy? mindenestre köszönöm, nem kérem - mondom

s persze erősködnek

nem szeretem? - dehogynem, éhgyomorra esetleg...de mindig kis adagot eszem, azzal is birkózom, több nem férne belém..

vigyem el, akkor, 

nem haza megyek, ( meg rossz is a hűtöm)..

szóval nem és nem...de azért megkérdem, - ami végig bennem motoszkál - hogy 

miért...?

s a férfi kiböki, hogy:

mert emlékeztetem az anyukájára

és innen megfordul minden, könnyek gyűlnek a szemembe, s csak annyit tudok mondani, hogy sajnálom

igazán... őszintén...

és elbizonytalanodom, tán jobb lett volna elfogadni azt a somlóit, az anyukája helyett...nevében... az emlékére...

---

néha nem ártana elfogadni dolgokat, egy somlóit... mert azzal is adhatunk...

néha az ad, aki kap...