a nevem

 ma megtanultam, hogy nem csak az enyém...

ebédelek, komótosan, a terem végében, már lassan mindenki elmegy a nagy teremből

még az a 6os (folyton) beszélgető társaság is, akikhez most újak is csatlakoztak, több generációval

egyszer csak a nevemre leszek figyelmes. a terem végéből hallom, meg is ismétlik, mert előbb nem jól értik, én viszont igen: GOINDA- nincs kétség, ez az én nevem...

mondom is egyikőjüknek, kiket jobban ismerek, s most halad el a tálcát lerakva előttem, hogy a nevem hallottam, vajon miért

mondja is, hogy a saját nevét mindig meghallja az ember

**

napirendre is térek fölötte, nem nagy ügy

hanem este felé a sparból jövet, jön az én kedves ismerősöm is

aki utána járt a dolognak

kiderült, hogy a fiatalasszonyka gyerekéről kérdezták, hogy hivják, ő a Gonda lili

hét igen, nem csak én bitorlom e nevet, ezt most megttanultam!

a nevem - nem csak az enyém!