nos, egy lényeges különbség van a napló és blog között; legalábbis az én esetemben, gyakorlatomban.
a napló(ka)t mindig magamnak írtam, dugdostam is mindenki elől, és persze senkinek se mutattam meg, csak félévszázadnyi (köteles) távolság után vettem a bátorságot , hogy blogosítsam... (persze sokkal előbb nem is tehettem volna - nem lévén feltalálva a"blog"...)
a blog mégis csak nyilvános - ha eleve blognak készül, akkor mégiscsak működik valamiféle kontroll bennel, ami nem enged bármit leírni, amit csak magamnak megtennék
szóval azt hiszem - miért is ne hinném, miért is ne tetszelegnék ezzel? -, hogy a legjobb bejegyzéseim azért nem írom meg, mert a kontrollom (öncenzúrám?)kiejti. Nem írom meg naplónak se. A következő 50 év csipkerózsikaálmából én már úgyse ébreszthetném fel... (ja , ráadásul ő 100 évet aludt,... bár naplót úgy tudom nem vezetett - s a blogról ne is beszéljünk az ő esetében.)
persze megírhatnám titkos (nempubklikált) blogbejegyzésben azokat a bejegyzéseimet is, amiket csak magamnak szánok, de minek...
elég , ha végiggondolom... nem kell minden leírni, rögzíteni, csak ha van némi értelme, és ha másnak is jelenthet valamit
úgyhogy talán jó is, ha működik ez a kontroll a blog esetében? amit csak magamnak írnék, maradjon is csak megíratlan(?), avagy próbáljam megírni úgy azt is, hogy más is elolvashassa, másnak is mondhasson valamit.. (?).
(hát igen, fából vaskarika(?)
aliz2. :: 2010. márc. 3. 23:40 :: 14 komment :: Címkék: blog, blogiras, elmelkedes, mult, naplo
1. akimoto:
VálaszTörlés2010. 03. 04. 1:40
Azt hiszem, így természetes, ahogy írod. A rejtőzködő én időnként előjön, mégis megmutatná magát, aztán visszahúzódik. A kontrollt a 'rejtőzködő én' esetében nem az olvasó, hanem saját magunk képviseljük. Nem kell mindent kibeszélni.
VálaszTörlés2. aliz2.:
2010. 03. 04. 9:51
...amúgy is "sok beszédnek sok az alja", nem?
(de mi van, ha épp csak az "alj" kerül leirásra???:) (a "sok beszéd" magja meg bennreked
3. aliz2.:
VálaszTörlés2010. 03. 04. 9:57
...és miért van az, hogy 50 év után már nem zavar a titoktalanitás (annyira)? mert már nem is te vagy az a "rejtőzködő én"?
4. akimoto:
2010. 03. 04. 10:48
Lehet, nem jól gondolom, de az ötven éve titkok felszabadulnak, az újak, a mostanában keletkezettek bezárulnak a 'rejtőzködő énbe'.
liz2.:
VálaszTörlés2010. 03. 04. 11:14
...nade a "miért" változatlanul ott maradt!!!:)
6. akimoto:
2010. 03. 04. 12:34
Aliz, nem értem a kérdést. Az időben - amiről tartalmas bejegyzésed van régebbről -, súlyukat vesztik a valós időben fontosnak talált jelenségek, problémák stb., mások viszont fölértékelődnek, központi helyre jutnak. A napló meg a blog ebben a tekintetben majdnem egyformák.
Csefimi:
VálaszTörlés2010. 03. 04. 12:50
"...ha másnak is jelenthet valamit"...
„… emlékezeted után vágyott a lélek! (Ésaiás) A „kötelék” tehát, a „lélek”! Keresnünk kell a héber és a magyar nyelvben olyan „jelsort”, pontosabban legalább „egy-egy” azaz „kettő” pár jelsort, (a párhuzam jellemzője a jelhalmaznak), amit Gábor Dénes „meglátásával” megtudunk úgy, forgatni, hogy ezt a kapcsolatot szemléltetni tudjuk. Azaz héber-héber, magyar-héber, héber-magyar, magyar-magyar… összetételben is van értelmes kapcsolata a kultúrköröm „kötelékéhez”!
Születésünk pillanatában, „azelőtt, minden előtt” mielőtt átlépnénk a „gátat” a világunk viszonylag „mennyei” védett. Lubickolunk a méhben, mint hal a vízben. Erre nem emlékszem!!! Az előttem megnyílt „teremre” amit „megnéztem” öregedve egyre jobban emlékszem! Jobban, mint a „jelenemre”, 70 felé „haza”felé. „…vártunk Téged, ítéleted ösvényén, oh Uram!” (Ésaiás) Az eddigi leírásból kiemelhetőek ezek a jelsorok 1000 év után is!!! Balról jobbra héber, magyar; haza=megnéz, terem=azelőtt, tehát „négy szó”! Pörgetem; azelőtt terem, azelőtt haza, megnéz terem, terem megnéz, megnéz haza, haza terem, haza megnéz, terem haza, terem azelőtt, azelőtt megnéz, megnéz azelőtt, haza azelőtt. Elragadó ez az örvény, és jelentés tartalma, az alapszerződéshez kötve! Nem csoda hát, hogy ez kerül fel az „emléklapra” nyomatékosan azelőtt, tehát „minden előtt!
„Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökűl ha kihúnysz: A haza minden előtt.” (Kölcsey)
Mi a fő probléma? Az, hogy ez a kötelék, ez a kultúrkör szét van vágva! Ez a pozíció, már majdnem „mat(T)sáv”! Nem tudunk közösen emlékezni, keblére hajolni a köteléknek, hanem épp ellenkezőleg, és ez „gáz”, „gát”! Nézünk, mint borjú az új kapura... Pedig, tudjuk jól mindannyian, hogyha a gyermek eléri azt a „fejlődési szakaszt” és természetes úton, nem tud átjutni a „gáton” nem tudunk örülni, csak sírni, sírni, sírni…
„Megoldani csak azt a problémát lehet, amelynek elismertük a létezését.” (Névtelen Alkoholisták)
8. edo:
VálaszTörlés2010. 03. 04. 13:59
szia Aliz, szurpajz, van uj blogom. h hasonlit-e a regire (pont meg/kiirhatosag es megnemirt dolgok szempontjabol), azt majd te eldontod. de talan ezt is szivesen olvasod. puszi :)
9. aliz2.:
2010. 03. 04. 22:21
edo! én már felfedeztem - örömömre - a blogod! délelőtt, akartam is irni egy bejegyzésedhez, ami rokongondolatokat és érzéselket tartalmazott!(csak siettem!)
nagyon szivesen olvaslak!Megint.:)
aliz2.:
VálaszTörlés2010. 03. 04. 22:33
akimoto! magamtól is kérdem, hogy az idő hogyhogy titoktalanit...? de tény, valóban... (milyen jó lenne eleve időtávlatból látni a dolgainkat!)
de szerintem a blogot mégis csak máshogy irjuk!nagyobb kontrollal. (én, legalább is...) (és remélem is, bizonyos szempontból. másrészt meg saqjnálom, mert korlátoz.)
11. akimoto:
VálaszTörlés2010. 03. 04. 23:57
Nem teljesen erről, de mégis az időről ír Vas István a Nyugatban, amikor bemutatja az Ikrek havát: "... ennek a kis terjedelmű prózának szerkezetében is fontos szerepet játszik a nagy modern regénykolosszusok alapvető problémája, az idő. Amíg azonban regénynek és tudománynak közös tulajdonsága az elemzés, tehát az élet bonyolultságának leleplezése, addig a költő előjoga, hogy az életet bizonyos nemes és sűrített értelemben egyszerűsítse. Aki az idő boszorkánykonyhájára, szeszélyeire és törvényeire kíváncsi, olvassa Proustot, Thomas Mannt, Huxleyt, Virginia Woolfot, Joyceot, Powyst, de semmiesetre a lírikusokat."
Látható, hogy a blog mint műfaj (ha az), líra egyben, joga sűríteni, elrejteni vagy kimondani. Ugyanakkor elemezhetsz is, ha ahhoz van kedved. Gazdálkodj a saját anyagoddal akár korlátok között, akár "szabadon", aki megért, úgyis tovább gondolja, amit írtál.
12. aliz2.:
VálaszTörlés2010. 03. 05. 0:24
én a felsorolt prózaírókat nagyon szeretem!... ugyanakkor részben "költői"eknek is tartom őket! :)
a blogok viszont -szerintem- ritkán költőiek! (legfeljebb aforisztikus tömörségűek jóesetben)
de amit irsz nekem, (a blogirás mikéntjéről) nagyon biztató mégis - és köszönöm! és "gondold tovább"...(és ird meg!, az nagyon nagy öröm...
13. evika:
VálaszTörlés2010. 03. 05. 1:23
Nagyon megértelek, ezért nem írok már én sem, így két nyelv közt a pad alatt...
Magamnak sem merném megmutatni, amit le kellene irnom.
14. aliz2.:
2010. 03. 05. 1:42
evika, de talán mégis-mégis...!:)
(talán épp ezek (lennének) az igazán jó (s maradandó!) írások!