mindenki(k) kisdede(i)
advent 3. gyertyáját gyújtja városom is, a szökőkútnál, oda igyekszem a latyakos, havas, összetaposott őszileveles úton - mintha egyszerre lenne több évszak itt most (majd' megfagytam még tegnap, a lehűlt lakásban is, most meg a meleg gyapjúpulóver a már pluszban túlfűt, kint is, vagy valami más is fűt most odabent? mintha egyszerre sűrűsödne össze bennem az egész év... vagy tán az egész élet?) nem is tudom, milyen műsorszámok lesznek, de muszáj felmennem, jelen lenni, részt venni a közös élményben (ünnepben), mert az ... számomra (is), (nem pusztán vallási s pláne nem egyé, hanem egyetemes), többen elmondják gondolataikat karácsonyról..., meggyújtják - épp szemben velem - a rózsaszín gyertyát, aztán a műsor: a Forgató néptáncegyüttes táncjátéka, kicsit emlékeztet tavaly karácsonykor a nyugdijasjköszöntő hagymaházi szinpadon látottakra , de nem ugyanaz, rövidebb is, viszont az ünnep igazi lényegére most döbbent rá... igazán... hátra menve, mert már csak ott lehet jól rájuk látni a sok embertől, s hogy fotózhassak is.... ott is vannak páran, régi ismerős lép hozzám, ölel át és gratulál az unokámhoz, szívélyes mosollyal, őszinte örömmel... aztán egy másik, ifjúkori ismerős is, ő is, látta a fotón, milyen szép, mondja - és neki is ragyog a szeme (legutóbb a két u
nokájával láttam, ücsörögtünk egy nyárvégi padon, akkor még nem született meg az enyém...csak beszéltünk róla is)... nézem a táncot. és egyszer csak meglátom azt a kis díszletágyat, a kisdedét, és igen, ekkor villan belém, a felismerés élesebben, az érintettségtől(?) mint bármikor, hogy mi most (is) egy kisdedet, egy kisded születését ünnepeljük, és persze, hogy nem tudok, személyesen az én kisunokámra, a mi "kisdedünkre" nem gondolni, a meghatottságig, hogy őt (is) ünnepeljük, most, karácsonykor, a születés ünnepén, az ő születését is, és hogy minden újszülött a megváltás ígérete is egyben..
délután a fb-ra ilyeneket írtak az "ez lettem", öregségen siránkozó fotóaláírásaim kapcsán, hogy: sok boldog és egészségben eltöltésre érdemes évet kívánok a most még csöpp unoka boldog mosolyában fürdőzve...! (volt tanítvány)Édes Julikám ne a korodra gondolj, hanem a gyönyörű unokádra és akkor semmi sem nehéz (volt osztálytárs) Az unoka mindent ( bánatot, fájdalmat, kort, ) feledtet.(másik volt tanítvány)
lányom telefonálása mögött mindig hallatja unokám is a hangját, most erős, örömteli kurjongatásokkal, s mintha a gügyögéséből véletlenül összeállt volna valami mama-féleség is ... újságolja lányom. (délután egy bölcsődei majd iskolatársának az anyukája száll le a kisüléses biciklijéről mellettem, -ő is mosolyogva gratulál, ő is nagymama, - s mikor említem neki, mennyire hiányzik az én unokám, mondja, hát még majd később hogy fog hiányozni, ha kérlel, hogy "mama, ne menj el! "---
(és épp ma mondta lányom, hogy ama gőgicsélés közben mintha valami mamaszerű hangsort adott volna ki a fia...ő nem sokkal később mondta szétválasztva egymástól ezt a 3 fontos szót: baba-mama-papa...
Ők a karácsony főszereplői : a mama-papa és főleg a "baba"
itt ama hiíes kisdedet megjelenítve, neki örül mindenki, a táncosok, a jellegzetesen magyar
Van itt valami ékes, s természetes multikulturális egység a forgatagban (a táncosokéban és a közönségben is némileg)
... mindenki örül a kisdednek, az öröm, a remény a megváltásra, a születése kapcsán, mindenkié...
egy újszülött születésének mindenki örül... mindenki mosolyog...
mert minden újszülött , minden kisded öröm... a reményé, a jövőé!
váltsák meg a világot végre, tegyék olyan széppé, tisztává, jóvá, amilyenek ők maguk...
egyszóval váltsák meg a világot... végre...
és mi is segítsünk nekik (s ezzel magunkon, s a világon
aliz2. :: 2012. dec. 17. 12:22 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: kapcsolatok, MAKÓ, UNOKÁM, ünnep
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése