2019. október 7., hétfő

a töltésen és erdőn át a Maros fele


A töltésnek még nem
lebetonozott részén
biciklizve
megcsapott a
gyerekkor szele
valami keverék
fű- s virágillat
lengte be
azt aki lettem
de hirtelen
visszalibbentett
gyerektestembe
mert azzal az
ugyanolyan régi
s még fitos orral
érzékeltem
s lélegeztem be
azt a mámorító
régi illatot
mint mikor
nagynénimmel
gyalog
tartottunk a töltésen
a maros fele
s mezei virágokat
szedegettem

most hogy a töltésről
a lejtőn leereszkedtem
az erdő közt
húzódó útra
a Maros felől
hirtelen átfutott
előttem
az úton
egy őzike
a töltés fele
a fák közt eltűnve
(sose láttam ilyet
még errefele)
de annyira
együttéreztem vele
mintha én lettem volna
az az őzike
(s az is ki
majd' elütötte)

mint ahogy az
egyetemen
első évben
az a kezdő gólya
aki a táblánál
nem tudott
megfelelni
a nekiszegzett
rejtjeles
kérdésre:
őzike őzik-e”
nem értette
mert akkor még
fogalma se volt arról
hogy minden összefügg
mindennel
mindenki mindenkivel
az élet a költészettel
a múlt a jelennel
a gyerek az öreggel
az ember az őzekkel
de mindenekfölött
istennel

és eszembe jutott most
még sok minden
a Maros fele biciklizve
mit nem lehet megírni se

de mindez az életem része
és egésze a minden
mit magammal viszek
immár sok esztendeje
biciklizve ősi fák közt
a Maros fele
mindent magamban vive
belső poggyászom
mindenekkel tele
de nem vagyok tőle nehezebb
ellenkezőleg
könnyű lettem
mióta a mindenség gyermeke




2016. julius 3.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése