a
kor melybe születtél
s
mely rögtön életedre tört
apád
meg is ölte
anyád
beteggé tette
mindened
elvette
aztán
„kárpótolt”
fillérekért
a
kor mely
ócskavassal
és
fémmel
védte
a békét
és
harccal persze
és
elhitette
ez
itt a létező
világok
legjobbika
hát
határok
közé
zárt
ne
is láss mást
a
kor
melyben
el kellett titkolni
a
meghagyott szobát
nehogy
azt is elvegyék
az
államositás után
a
kor miben
amúgy
örülsz hogy élsz
hogy
úgyahogy hagyják
mert
az életed is majdnem
ugyebár
épphogy
kicsit
előbb
miután
élni kezdtél
de
erről sokáig nem
beszélhetsz
nem
beszélnek
s
később se
szeretik
ha
emlegeted
azt
is mondják rá
hazudsz
a
kor miben élsz
hazug
a
kor melyben
el
kell titkolnod
a
külföldre kivándorolt
rokonokat
a
kor melyben
eltitkolod
hogy
valójában
ki vagy
mert
nem vagy egyen-
a
kor melyben
eltitkoltad
a
zsidó napközit
a
mizrahit
honnan
amerikai
konzerveket
cipelsz
haza a karodban
s
szégyelled a kintről
csomagban
kapott ruhát
mert
más
s
melyért a vámot
össze
úgy kaparjátok
mint
Móriczék a
hét
krajcárt
kifizetni
nagy teher
anyádnak
ki amúgy is
súlyokat
cipel
törékenyen
de
senkit nem akar
megbántani
elég
ha őt bántják
méltósággal
viseli
balsorsát
hadiözvegy
és
persze
beteges
mindaz
után
ami
életében végbement
ez
a legkevesebb
de
dolgozik
mint
mindig is
ezzel
mentett meg
s
később talán
ebbe
is halt bele
azaz
az életbe
ahogy
józsef attilát
iskolatársát
gyakran
idézte
mert
e kor nekünk
szülőnk
és
megölőnk
bár
ez már örkény
de
ugyanaz az örvény
vesz
körül évről évre
évtizedről
évtizedre
halálra
életre
a kor mely lerombolta
templomod
hiteid
eszményeid
a
kor, mely
velejéig
hazug
és gyilkos
eltitkoltatja
igaz valód
álarcot
ad
mi
mögé elbujtathatod
az
elemi érzéseket
barátokat
szerelmeket
a
kor melyben
le
kell nyelni
viszolygásod
émelyegve
mindattól
miket
munkahelyeden
parancsolnak
nem
tapsolnak
teljesíts
csak
vágasd
le
tanítványod
szép
szőke
haját
s
tedd ki már
azokat
a
fránya
pontokat
a
naplóba'
s
látogass
családokat
ellenőrizz
ahogy
téged
kérj
számon
folyton
és
folyvást
szivósan
szorgalmasan
s
ne légy „más”
s
fogd be
a
szád
értekezleteken
hol
fájjon a fejed
inkább
mint
betöresd
ám
robotolj
rendületlen
míg
nyugdijba nem löknek
mert
kell a helyed másoknak
s
a szakod fele az orosz
már
előtted szemétbe dobva
a
kor melyben eltitkolod
hogy
férjed ütlegel
hogy
gyerekedet
egyedül
neveled
hol
nem nézi el
az
igazgatóság
hiányzásaid
ha
épp beteg
s
nem viheted
a
bölcsődébe
de
hál' Istennek
oly
eleven
hogy
rá kell mindig
szólj
a tanáriban legalább
viselkedjen
rendesen
mert
erre késztet az
érzéketlen
világ
a
kor melynek
nem
számít aki öreg
rá
se hederitenek
még
az orvosok se
úgy
ahogy kellene
a
kor mely közösségről papolt
aztán
magára hagyott
a
kor mely használt és
kihasznált
de
semmi se elég neki
s
mihelyt kicsit elereszt
elfelejt
a
kor...
korod
hogy
is
lehet
hogy
nem
fojtott
eddig
még
meg
(bár mióta is
fuldokolsz!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése