Álmaim városa sokáig Budapest volt.
Én vidéken születtem, de apám Pesten, őt csak lehelyezték egyszer Makóra, a bíróságra, s ideházasodott...Nászútra mentek Pestre, mire 9 hónapra megszülettem, tehát Pesten is foganhattam…a háború kellős közepébe...Apámat meg nem soká elvitték munkaszolgálatba, honnan eufemisztikusan de valóságosan, nem tért vissza…
Szoktam nézni a Wesselényi utcai házat, minek második emeletén laktak…Apám öccse egyszer mesélte, hogy rossz kisfiú lévén, a házmester mindig veszekedett vele, a kiabálásai miatt, mire ő „ártatlanul” megkérdezte, a házmester rikoltozó madarára célozva: a papagájnak szabad?
Én kislány koromban balerina akartam lenni, ezért 9 évesen jelentkezni kellett volna a Balettintézetbe – de végül (főleg anyám megnyugvására) lemondtam róla, így Pestről is…
Anyám öccse családjával Pesten élt, s néha meghívtak hozzájuk, nálam tíz évvel fiatalabb unokahúgomat pesztrálgattam, egyszer, emlékszem, a Margitszigetre mentünk a nagymamájával, s ott összebarátkoztam a játszótéren egy testvérpárral, s kérdésükre nekik azt hazudtam, hogy a Marczibányi téri iskolába járok. Hm...Szégyellhettem a vidékiségemet? Meg mindig irigyeltem a Rádió Gyerekkórus kis tagjait, tán így is akartam közéjük lopni magam, csúfosan (?)
Egyetemre a közeli Szegedre jártam, csak színházba rándultunk ki Pestre, ami tulajdonságom kezdő tanár koromra is megtartottam, végül is szigetem volt Pest, hova minden szabadidőmben felugrottam...…apám Bécsben élő öccsével találkozni is, kivel nem egyszer a Fészekben kötöttünk ki, az is élményszámba ment… különlegesnek vélt embereivel (ahogy egykori híres táncos nagybátyám maga is annak számíthatott.)
Fiatal tanárként s még később is mindig fel-felszöktem Pestre...
Pest volt számomra a kultúra, vidékem meg a poros kisváros...
De mindig visszajöttem ide...
Pedig kaptam volna állást is a Színházi Intézetben, igaz előbb csak szerződéssel, de maradtam Makón, anyám miatt, később már nem csak..
Egyszer csak észrevettem, hogy már nem vonz Pest…
Egyszer csak minden megfordult.
Pedig lányom a családjával, unokámmal ott él és dolgozik.
Egyre ritkábban látogatom őket is, Pesttel együtt, mit egyre piszkosabbnak látok.
A városomat meg egyre virágosabbnak.
Még kultúrprogramjai is vannak szép számmal, bár szelektíve látogatom (mert minden hely: a vidék is meg a főváros lakossága összetett, habitusával igényeivel együtt)
Emlékszem egyszer pesti atyai barátaim (egy ügyvéd-gyógyszerész házaspár összeismerkedtek a Berlin étteremben vidéki ügyvéd-orvos házaspár ismerőseimmel, s el voltak ájulva tőlük hogy ilyen kvalitású emberek élnek nálunk!
S bizonyára a fordítottjára is van példa jócskán.
Szeretsz Makón élni ?! – szegezte egyszer nekem a kérdést volt osztálytársam… kivel minden kultúreseményen összefutunk (ahol - meg kell hagyni, jobban megadják az esemény módját, mint sok fővárosin )
Tulajdonképpen iiigen, hebegtem a biciklimről. Beismertem. Mint a jó bort, minek beért a bukéja...
Itt mindenki ismer - s tán szeretnek is, a volt tanítványok biztos…
Pesten idegen vagyok- családomat leszámítva.
Akik persze mindennél fontosabbak, készülődöm is föl. Unokám hívásainak is engedve.(bár ő mindig igy mondja: mikor jössz már LE?!)
A Nyugatiba érkezem.. mit szépen rendbehoztak mostanában.
Ha lenne egy Főpályaudvar?
Szép gondolat: bevinni a vidékiség erényeit a fővárosba, s a fővárosét a vidékbe… ha mindenki összefutna, és itt megfürödne egymásban (ahogy József Attila írta: Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy bennetek lakik, az bizonyos )
Egy nagy találkozás...a nagy utazás végén…
Csupa vidéki s csupa pesti kicserélődne - előítéletek nélkül.
Megőriznék jó tulajdonságaikat s elhagynák a rosszakat….
Szép lenne !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése