a Bibliai idézet - azt hiszem általánosítható - minden nemre, minden korra és helyzetre
azaz jó egyedül lenni, amikor tudod, hogy valójában nem is vagy egyedül, illetve bármikor megszüntetheted az egyedülléted, ha akarod. fiatalkoromban hosszú ideig az volt egyik főproblémám, hogy akkor is egyedül éreztem magam, amikor nem voltam egyedül. Azt hiszem ez az igazi magány. Legalábbis szellemi értelemben.
másrészt volt, lehetett egy ilyen felvett attitűd is (bár nagyon is belülről - a megnemértettség érzetéből fakadón, hogy büszkén vállaltuk is a "magányt"...
de miközben azt hittem, hogy magányos vagyok, dehogyis voltam az, csak nem tudtam, hogy tökéletes egyetértés, eggyéforrottság senkivel nem lehet...
gimnázumi osztálytársam mondta, hogy gyakran látott Szegeden, s mikor kérdeztem, miért nem jött oda hozzám, hát azért nem, mert mindig csoportban voltam, sok emberrel körülvéve, megközelíthetetlenül
kezdő tanárként pedig kolleganőm, akivel elég jó barátságban voltunk, legalábbis felszínesen(?), egyszer rámpirított, hogy miközben megjátszom a nagy magányost, valójában egy percig sem tudok egyedül maradni...
ma az egyik lakótársammal jöttünk felfelé a lépcsőn, ő elég lassan, 3 hétig épp kórházban is volt a lábával (észre se vettem) - ő mondta, hogy sose költözött volna ilyen közös házba, ha nem lenne egyedül... Mert egyedül lakni egy magánházban - nem lehet…
Dehát a lakásunkban így is, itt is egyedül vagyunk.
meg a fagylaltozó teraszán is...
Azaz magunkkal. Jóesetben.
aliz2. ::
2010. jún. 12. 23:52 :: 17
komment
Kategóriák: vélemény ::
Címkék: elmelkedes, kapcsolatok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése