.
-Megvolt a Lányok, Anyák könyv bemutatója, ime fent a csoportkép, ami még előtte készült. Tulajdonképpen az eseményen mint anya és lány(a) is voltam jelen, a szövegemmel, ami "naplótöredékek anyámról"- lányként, lányom szövegében anyaként, a cimlapot tekintve egyszerre anyaként és unokaként , hiszen lányom nagyanyám az ő dédanyja fotóját tartja a kezében, mint ahogy az eseményen, a csoportképen is láthatóan a fiát, valóságosan...Úgyhogy h.I. nagy/anyaként is jelen lehettem, mögöttük állva!(arra kinosan ügyeltem , hogy mögöttük álljak (majdnem pontosan sikerült is...)ki is derült, hogy a rövid életrajzszövegek mögött mindenki felsorolta, hány gyereke, unokája , s már többeknek dédunokája van. Lányom is fontosnak tartotta, hogy elhozza gyerekét (ha nem is "lány"...de utód!) Vagyunk, élünk. Nem hagytuk magunkat elpusztitani, ami csodaszámba megy, ahogy olvasom is a történeteinket. Hiszen mindenki , aki megmenekült, "csodák"nak köszönheti...A cimlapon az az esküvői fotó nagyanyámról, épp 100 éve készült, amikor a fotó a dédunokával. (2003-ban) "Ősanyaként" emlitik, mint egy szimbolumot, mint ahogy az is annak tűnik ,hogy cipeljük a múltunkat, sorsunkat, elődeinkéit, őseinket, akár csak utódainkat. Édes teherként.-Erről is szólnak a Lányok, anyák antológia irásai, és főleg anyáinkról, akik helyett, akikről szólni kell; ahány szerző, annyi történet, s mégis annyi közös van bennü(n)k! A sorsé. A sorsunk. A bevezetőben -Lángh Julia nagyszerű irásában -egy-egy jellegzetes (anya)mondatot kiemelt belőlük. Az egyikük nagyon ismerősnek és fontosnak tűnt:"Anyám sokat beszél,és sokat hallgat a múltról." Később jöttem rá, hogy ez rólam szól, illetve lányom irta az anyjáról: Aztán meg ez a másik is:"...anyukám alakitotta ki a dolgok rendjét, mértani pontossággal"...ezt meg én, az én anyukámról. Bárki lehetne? A különbözőségek ellenére. Igy együtt. A csoportképen is úgy tűnik. Mintha összetartoznánk. Pedig valójában nem is ismerjük egymást. És mégis
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése