KÉT RAJZ 2012 MÁRC 21

 

kerestem régi fotóalbumban egy tablóképet, és találtam egy még sokkal régebbi rajzot... anyukám csinálta rólam(nem tudom, mikor,...de ekkor még iskolába se jártam)...

aztán találtam egy másik rajzot is, ezt egy egyetemi kiránduláson, a zötyögő buszban rajzolta rólam egy egyetemi társam...

mindig mást találok, mint amit keresek...

mindenesetre fotóalbumban rajzok?

azt hiszem többet mond egy rajz mint egy fotó, még akkor is ha a fotó olykor "élethűbb", egy rajzban mindig több van, talán azért is mert nem csak egy múló pillanat... (és talán a készítője is sokkal inkább  benne lehet, mint a fotós a fotójában)

aliz2. :: 2012. márc. 31. 22:34 :: 2 komment :: Címkék: anyu, rajz

ANYU LEVELE 2010 MÁRC 31

 

pakolás közben most megint egy olyan levél bukkant elő, amit anyukámtól kaptam, nincs rajta dátum, de az Irinyi János kollégiumba van címezve, Szegedre, az Április 4 útja 4 alá. Tehát egyetemista voltam akkor, és még 1966 előtt, mert akkorra már, 5. év második felében, Újszegedre a Móra kollégiumba költöztünk. Viszont "irtó hideg" van, tehát tél lehet. 61-től 65-ig bármelyik. Anyu is várja a meleget (akárcsak én szoktam):"...érzem, hogyha melegebb lesz, nekem is több kedvem lesz mindenhez." engem is arra biztat, hogy: "legyél jókedvű, ha fiatal korodban többet is mért rád a sors, mint amit el lehet viselni teljesen nyomtalanul, mindenért kárpótlást kell kapnod, mert mélyen érző, melegszívű vagy..." (...) "Csak jónak, szépnek kell jönnie. Ugye így lesz?" (...) "Ugye Julikám meghízol s jókedvű leszel, én is szótfogadok, minden erőmmel csak azon vagyok, hogy szépnek, biztatónak lássam a jövőt, a te életed kialakulását." (...) "Pihenj ebéd után, s ne éjszakázz." (...)

elsírtam magam az olvasása közben.

pedig az a levélnek is az egyik főmotivuma, hogy legyek jókedvű...

és az az itt emlegetett jövő is már rég (el)múlt...

de az anyai szeretet, féltés és aggódás és jónaklátás és jótakarás mégis ittmaradt... 

anyu üzent

aliz2. :: 2010. márc. 31. 11:11 :: 3 komment :: Címkék: anyu, emlekezes, kapcsolatok, mult

versenyek

  valamelyik este csak úgy mellékesen mondta lányom a napi események felsorolása közt, hogy olvasási verseny volt unokám osztályájában és ő nyerte meg

ő óva inti folyton, hogy nem kell elsőnek lenni/

abban igaza van, hogy nem kell...(s ne frusztrálja, ha épp nem az - főleg)

de azért 

remélem nem veszi el az ambicióját, mert az is kell!

(neki nincs túl sok, de tán nem is volt, emlékszem, hogy máfr a zeneoviba, miután magasan a legtöbb piros pontot összegyűjtötte, leállt, (nem jelentkezett) , kérdeztem, miért..azt mondta, U(sajnálkozva), hagy másokat is érvényesülni... hát azóta is, mást se  csináll!!!

(itt is valami arany közép kellene!)

MARKÓ IVÁN CSODÁI 2009 MÁRC 31

 

Tegnap este-éjjel két film közt, amiknek elaludtam a végét, teljesen éberen, sőt éppenséggel - hogy úgy mondjam - tágra nyitott szemmel és az is lehet, hogy olykor tágra nyitott szájjal néztem-hallgattam végig a Zárórában Veiszer Alinda beszélgetését Markó Ivánnal; ami kissé rendhagyó volt - bár azért annyira nem, mintha - ahogy a végén kiderült - Markó (azaz "Iván" interjúvolta volna meg "Alindát", de mindenesetre pl. a beszélgetés keretes szerkezetét maga a riportalany "alkotta meg". De hát aki kreatív, az kreatív, és most éppen készülő emlékező írásából vett részletek felolvasásával kezdett és zárt a táncművész. S minthogy rájött arra, hogy művészként képes csodát csinálni ( emberként -fájdalmára - nem )  el kell fogadnunk, hogy mintha "írásművész" is volna...

nem önéletrajzot ír, nem is magáról,

 hanem azokról, akik megérintették, akiktől kapott, akik fontosak voltak neki

nagyapjával kezdte..., s az 50-es évek elejével, amikor nem volt divat zsidónak lenni, de  anyai nagyapja Fleischer Mór ortodox hite meghatározta az egész családja szellemi, érzelmi életét. Szép, magyar öregembernek látta, csodálta őt, aki '52 telén elvitte a zsinagógába, ahol olyan öregemberek voltak a nagyapjával együtt akik nem féltek Rákosi és társai uralmától, de félték és szerették a Mindenhatót és meg akartak felelni neki. Mikor a Tóra szekrény előtt fejükre tették az imasálat és elkezdtek fohászkodni, megdöbbenten tapasztalta, hogy az ő "szép magyarember nagyapja" arcát és testét elönti sokezer év fájdalma, meggörnyed és sír. (Volt miért sírnia;  lányát, unokáját a haláltábor emésztette el, fiát munkaszolgálatosként belelökték a saját kezével megásatott sírba. ) Akkor este otthon a kis Markó Iván kitalált egy mesét, ami szerint a Mindenható a kezét ott tartja Markó Iván homlokán, és ha rossz felemeli egyik ujját, ha rosszabb, a másikat is, ha még rosszabb, a harmadikat, majd a negyediket, de az ötödiket mindig magán érzi. Most is. És ez az ereje a mai napig.

(Talán erre is gondolt, amikor később megemlítette, hogy 5 éves kora óta nem változott semmit. Legbelül most is ugyanolyan. És ugyanerre gondolhat, amikor azt mondja, hogy Isten segítségével alkot, mint ahogy más tehetséges embereket is úgy fogalmaz meg , mint akik Isten porszemnyi  részei - ezért is tiszteli és szereti őket.  Szeret csodálni másokat. S nem arról van szó, hogy szeretni akarja őket, de egyszerűen nem tudja nem szeretni... )

Az édesanyjáról írtakat csak azért nem olvasta fel, mert nem akart sírni... de az a határtalan szeretet , amit tőle kapott, (az istenítő nézésétől, aminek meg kellett felelnie!) meghatározó volt számára ugyancsak. Ma is a Jóistennek és az anyukájának akar megfelelni... S a Tizparancsolat számára az alapértékrend, bár a szeresd felebarátodat.. parancsa parancsként nehéz kérdés, mert akarni nem lehet szeretni (csak megbecsülni, tisztelni, elfogadni), mégis a gyakorlatban , bevallása szerint és láthatóan is, Markó Iván csak szeretettel, szeretetből tud dolgozni. (ezért nem is igazán "profi" - mondja.( akkor szerencsére nem az - mondom én.) (Mintahogy az is kiderült a beszélgetés végén, hogy irigykedni se tudott, a"riválisaira" sem, inkább csodálta őket, és nem tudta nem szeretni... )Hiába, csak szeretni tud. (gyűlölni se) Milyen igaza van! (Bár az életben megvan ennek a veszélye, legalábbis a túlszeretésnek, mert akkor nem lát tisztán, elszakad a valóságtól , nem veszi észre azt..., pl. az idő múlását sem, ami pedig épp a táncosoknál még fontosabb tényező... Bár, mikor a riporter a fizikairól a szellemi komponensre kérdez rá, Markó egy konkrétabb szót emel ki: szerinte a hit a legfontosabb. (és épp ennek, az értékrendnek hiányát fájlalja a mai Magyarországon - ahol a pénz (a "Disznófejű Nagyúr") körül forog minden) "Hát adja vissza a hitet a művész!" - riposztoz Alinda, mire kész is a válasz: "Hát azon dolgozunk! azt csináljuk!"

A világhírűvé lett (tett) Győri balett kezdeti idejét eleveníti fel, amikor is egy közepes évfolyammal csinált csodát, 3 hónap alatt, s azért, mert volt bennük hit! (tűz, vágy, álom)

Csak azt fájlalja, hogy emberileg nem képes a csodára. "Csak" művészileg...

Mai napig is szeretné a csodát - emberileg is ...

---------------------------------------------------------------

Dehát én azt hiszem, elég nagy csoda művészként művelni a csodát, hiszen a művész az önmagát meghaladott ember...

És a művészet csodájában részesíteni embereket, akik  így részesülhetnek a "csodában", nem elég...?

-----------------------------------------------------------------

aliz2. :: 2009. márc. 31. 15:34 :: 4 komment :: Címkék: interju, , muveszet, tevemusor

mi az ok

ennyire nem lehet más

veszekedni folyton az anyjával

túl sok lehet a külső hatás

vagy a generációs távolság 

PÁPÁ PÁPA 2008 MÁRC 31

 

megjártuk  Pápát...

odafelé Szeged és Győr közt a műúton 2 óra alatt, kényelmes, kellemes robogásban.

Győrben kiszálltunk, tankolni és levegőzni, és fotózni is:(verseny tanárjelölt lányom a tanárjával:

Aztán ugyanennyi ideig Győrtől Pápáig döcögve, Pápán belül meg többször körözve, az autóval benemhajtható utcák, és a rosszul megadott címek miatt... Visszafelé meg, autó hiján, vagy 8 órát vonatozhattunk, vagy  3 átszállással...

mégis, úgy tűnik, pláne odamenet, hogy pici ez az ország - egy hosszú lépésnyi... és elég álmos vagy éppen alszik is! meg hogy micsoda különbségek vannak matricásautóspálya és döcögő mellékutak közt...

Pápa is álmosnak tűnt, különösen vasárnap este, mire végleg megérkeztünk, a gyéren világított utcákon,- amiket a lomtalanításként szemérmetlenül kitett  csupasz, s már megbontott ócskaságok tarkítottak,- alig jártak, legfeljebb a guberáló portyázók, de másnap is, a nappali napfényben, a sétáló utcákon is álmos, lassú emberek: kényelmesen politizálgató elégedetlen de nyugodt  öregek, régi, ódivatú, de agyonmosottra ápolt ruháikban, a Tmobil  még régi kényelmes-foteles berendezésű helységében - mely áramszünet miatt csak 10-kor nyitott- ráérősen ügyintéznek, az idő sokszorosát kell kivárnom, míg feltöltik lemerült mobilomat.

Az óváros szűk, történelmi utcái szinte üresek... de legalább helyet adnak a múlton elmélkedésnek... 

Hova mehetnék még? - míg lányom az országos anyanyelv-tanítási versenyen tanít...

(a 4  diáktanárversenyző, érkezés után, a vacsora előtt)

(reggeli a versenytanítás előtt)

 a verseny helyszíne: a gimnázium előtt)

Hétfőn minden múzeum zárva, amúgy is csak egy kékfestő múzeumról tudok,- bemegyek hát a Tuourinformba különböző prospektusokat összeszedni, s azért meg is kérdem, mi látnivalót tudnának ajánlani, hát csak a barokk katolikus templomot, - amire épp nyílik a szállodám ablaka, sőt az ágyam fölött is ugyanaz, archaikus fotón- de meg is tudom nézni, belülről is, mondja a kisasszony, mert az mindig nyitva van. 

Aztán, bár már kimenőben vagyok,- miután jobban megnézhetett -, még utánam szól: Van egy zsinagóga is! a Petőfi utca végében, azt is meg lehet nézni, igaz, csak kívülről, meg eléggé romos is. Mit mondjak? Több mint romos; az ajtók lelakatolva, fölöttük félig már leomló héber felirat, színes üvegeknek nyoma sincs, az ablakok bedeszkázva, vakon, csak egy galambpár árválkodik az egyik ablakpárkányon.

Az utca közepetáján a híresneves pápai kollégium egyszerű homlokzatú de emeletes sárga épülete, az emléktáblán Jókai, Petőfi, Eötvös Károly nevével. Mellette kis klasszikus ház, abban lakott Petőfi 1941-42-ben. Elakad a lélegzetem az áhítattól. (akárcsak Kiskörösön a szülőháznál)De nyílik a ház kis ajtaja, és nem Petőfi jelenik meg előttem, hanem egy idős, testes asszony, fiatalabb vendégét kísérheti ki, aki valami olyasmin panaszkodik fennhangon, hogy mennyi pénztől esik el valami miatt.... Nem hallgatom, nem bámészkodom tovább, odébb állok...s csak próbálom elképzelni az óvárosi szűk utcában, a régi épületek közt, hogy milyen lehetett Petőfiék Pápája... Mert az kétségtelen, hogy a régi épületek, (műemlékek) s a régi utcák őrzik a történelmet némiképp. Az Esterházy vár környékén is ezt érzem - az is elég romos, de legalább "él" , nem úgy mint a zsinagóga... működik benne könyvtár - igaz , most az is zárva... e pontjával együtt. A vár előtt hetyke Petőfi szobor. 

Mellszobra is van Petőfinek, Jókaival együtt - a Március 15 téren, mint még márciusinál is ifjabb ifjak... rá is csodálkozom a szinte csak öregnek, őszszakállasnak ismert Jókai ifjú arcélére.

csak a szépre

 sok szépre emlékszem vissza

csúnyára inkább nem

az mind maradjon feledésbe'

elég mi szép volt nekem

s gyarapodjon ha még tud

(bár alig hiszem...)

NYITNI KÉK, NYLINI KÉK 2011 MÁRC 30

 

ugye megmondtam, hogy lesznek virágok nagyobbak, kinyíltabbak holnapra, azaz mára...

nem volt nehéz megjósolni, de azért ilyen nagy változásra nem számítottam, délelőtt az ablakból ilyennek láttam a szemközti virágzó fát  (zoommal):

 (s azóta is) szinte percről percre pattannak a rügyek, bontják szirmaikat a virágok...

rohannak a tavaszba, egyre jobban megnyilva

igy kellene nekünk, embereknek is:

nyílni, nyitni, kibontakozni, örülni és örömöt okozni

...nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!...

(Szabó Lőrinc : Nyitnikék)

aliz2. :: 2011. márc. 30. 19:59 :: 7 komment 
Kategóriák: fotó :: Címkék: elmelkedes, foto, idojaras, tavasz, termeszet, vers

egy régi tanitvány...

 ragyogó napsütés, ülök kint a napvertre teraszon a sarkon, (előtte ki is nyitotta előttem az ajtót egy fiatalember - reszkető kávés kezemnek meg a csészének is jót tett vele!)...a rejtvényt már megfejtettem az újságban (az még megy, percek alatt), napozok, s látom jön mosolyogva velem szemben egy rég látott volt tanítványom, ... később mondja, most ment épp nyugdíjba, ki gondolná? - leül szembe s beszélgetünk...

többnyire hálás, úgyhogy zavarba is jövök, ő is magyar-orosz szakos tanár lett (később átképezte magát angolra) jó tanár lett! mondja, ugranak is a nyakába lépten nyomon, az előbb is ide  köszönt valaki a biciklijéről(ismerős dolog). de ő arról beszél többet,(ezt már rég el akarta mondani)  hogy milyen jól megtanítottam én elemezni, és rám emlékezve tette ezt a főiskolán, amivel "király" volt, bezzeg másoknak nem ment... stb

pironkodok, hiszen tudom, hogy elemezni bizonyos alapszabályoktól eltekintve sokféleképp lehet, megközelíteni egy művet (bár ezt is "tanítottam"... azért persze vannak autentikus alapszabályok, pl nem használunk olyan szót, amit nem is ismerünk - emlékezett vissza, ezzel róttam meg valakit)

emlékszik arra is , hogy családlátogatáskor anyukája paprikáskrumplival kínált, de nem igen ettem belőle...

azért mesél szerencsére saját sikereiröl is egy olyan esetröl, pl., mikor egy mutista kislányt megszólaltatott, (angolul)  40 évig tanított, most röpkének tűnik ez az idő, mintha nem történt volna semmi, de ha belegondol nagyon is sokminden volt benne, sokmindent csinált

buzdítom írja le..kit érdekelhetné?  nem számít, arra nem kell gondolni, csak írja le... a többi  magától megjön..(könnyebb másoknak tanácsot adni_) .elgondolkodik

visszaviszi a csészém (ma jó napom van, meg a csészéimnek, igy biztos nem töröm el, reszkető kezeimből)

már elmenőben mondja, szokott olvasni a fb-on, és mindig úgy gondolja,  ahogy én...

hááát...ennek nem örülök, bár nem mutatom

eszembe jut, mikor a Jaj szeressetek szilajon cimú , s elkiabált József Attila műsorunk bemutatóját meglátogatta valaki (F.D.)  (Szegedről jött át, direkt) azt mondta hogy huszonöt gondajulit látott, hallott a színpadon,,,

nem akartam volna magamat sokszorositani:..

veszélyes!

mert most is, mi van, ha én nem gondolom jól? elég belőlem egy is! esetleges tévedésnek....

TAVASZI SZÉL 2009 MÁRC 30

 

tavaszi szél vizet áraszt...

nem csak vizet áraszt... (azt inkább ne is!)

lelket áraszt..., és nem csak azokét ám, akiknek -életkori sajátosságaiknál fogva- főproblémájuk az, hogy hát ők immár kit válasszanak ( "madarak" társválasztásáról nem is  beszélve!)...

különben is lehet szerelmesnek lenni az Életbe is, a Világba,... a Létezésbe...

persze sose a konkrétba, nem feltétlenül abba, amit, ahol s ahogy élünk..., hanem abba, amilyen lehetne az életünk..., és persze amúgy általában a Létezésbe, mert az azért jól van "kitalálva", a tavaszi szél is ezt erősiti!

a tavaszi szél mindig  valami jobb felé "áraszt"...

hát én immár mit válasszak...?

majd megfigyelem, merre fúj, mit fúj...

aliz2. :: 2009. márc. 30. 15:14 :: 5 komment :: Címkék: dal, elmelkedes, idojaras

MÁTÓL ÚJ ÉLETET KEZDEK 2008 MÁRC 30

 

"Isten veled szomorúság, mától új életet kezdek..."

...erre a dalszövegre ébredtem, most meg , hogy leírtam, egyből megszólalt  -éles pittyegéssel -az ébresztőórám,

ami egy órával többet mutat, mint 24 órával ezelőtt... nyári időszámítás ... legyen hát bennem is, minden inkább egy órával korábban, mint később!

Ébresztő! (azt hiszem Szabó István egyik korai  filmje  (Álmodozások kora) - kicsit didaktikusan ugyan - de ezzel a többször is elhangzó - szimbolikus- mondattal végződött!

na jó, nem-húszévesen tényleg ideje már teljesen felébredni!

vagy legalább Kosztolányi szavaival : ébredni a valóra

kint hétágra süt már a nap, téli álomnak vége

szólok végre a redőnyösnek, hogy az erkélyajtón is bejöhessen a fény!

aztán hajrá, rengeteg dolgom van...

mára is, különösen...

írni meg kevesebbet fogok... 

(Ez a "mától új életet kezdek"  meg persze nem fogadkozás - ilyeneket sose teszek... Legfeljebb csinálok. (!?) De persze azért a régit is folytatom...)

aliz2. :: 2008. márc. 30. 8:53 :: 7 komment :: Címkék: , dal, elmelkedes, film, idojaras, valtozasok, vers

AZ ÉLET APRÓ ÖRÖMEI 2011 MÁRC 29

 

"York napsütése rosszkedvünk telét/Tündöklő nyárrá változtatta át."

azzal kezdődött, hogy sütött a Nap 

mire felkeltem,

igaz, többet aludtam a kelleténél, és a félhomályos előtérben, a redőnyök felhúzása előtt , még mindig álmosan támolyogva be is vertem a fejem a lengó wécéajtóba, de egyáltalán nem fájt.

(csak meglepődtem később, hogy a freeblog cimlapján egy hasonló fejbeverősi élményről olvashattam - más motivációval: A kaputelefon csöngésére ébredek. Tíz óra, a postás lesz. Feltápászkodom, kettőt lépek,

nekizuhanok az ajtófélfának... )

 De ekkor már fel volt húzva a redőny, és láthattam az ablakkal szemközt, mára még több kis fehér virág nyilt ki a két kuka közé bepréselt  fán.

Mikor kimentem le is fotóztam, oldalnézetből... Persze ezen a képen nem is látszanak a kis virágok, a kukák annál jobban...

De az ég felé már jobb a helyzet, az ostornyelű világitótest is a virágokra mutat:

de lesznek ezek a virágok nagyobbak, kinyiltabbak is, akár holnapra!

pár lépéssel arrébb jobb a helyzet: két fára jut egy (közbülső) kuka (és nem forditva):

 a fű meg tele van apró százszorszépekkel szerte a városban.

csak lefelé kell nézni, és vigyázni,

nehogy rálépjünk a kis virágokra:

A bágyadtságom ,álmosságom nem akart múlni, igy hetek kávétlansága után , rászántam magam, hogy iszom egy pici ("szimpla) kávét, de igazit. (106/60-as vérnyomással igazán megengedhettem magamnak)

Brávo!!! Tényleg fincsi volt...

vettem a könyvbutikban egy Természetgyógyász magazint, ártani nem árthat... bár újabban egész jól érzem magam, a lábam nem is igen fáj , csupán "gyengének" érzem, és olykor megroskad alattam. Az Újságban van egy hosszú interjú Venczel Verával a Vörös oroszlán bemutatója alkalmából, amiből kiderült, hogy egész hónapra elkeltek már a jegyek (ennek fényében még nagyobb szerencse, ahogy bejutottam a premierre). Láttam-vettem valami nagyon szépet még itt, de nem magamnak, úgyhogy egyelőre nem is árulom el, mit , hogy meglepetés maradhasson...

Aztán megláttam egy kínai kirakatban egy  szép blúzt (tunikát) , igaz rózsaszint, de gondoltam lesz bent más szín is, lett is, olajzöld, meg vajszin - hát nem tudtam ellenállni, és mindkettőt megvettem, (a 2 nem került annyiba, mint más 1)

Aztán , illetve közbe-közbe élveztem a szép időt, biciklin ülve, tolva, és közben  folyton rámköszöntek, mosolygósan, hogy "Jónapot kívánok, tanárnő"... (lekerült az arctakaró-árnyékoló fejfedőm, meg a jó idővel jobban egymás arcába nézünk, nincs már  időjárásbeli oka a főlehajtásnak se rosszkedvnek, sőt)

Csak óraelőreállitás ide vagy oda, mégis hamar nem volt már Nap... de majd holnap újra kél... (remélem én is korán - korábban, mint ma - jobban ki kell használni a napsütötte órákat.)

aliz2. :: 2011. márc. 29. 19:54 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: fotó :: Címkék: fotok, idojaras, tavasz