az év első napján nem lehet elkezdeni az új évvel az "új élet"-et - ami a rendszerességet illeti -, mert ha szilveszterkor, - "mint illik" , hajnalig fent vagyunk, későn ébredünk... én igaz, másodszor, még fejfájásra 9-kor, aztán algopirin ellenére még erősebbre 12,15-kor. Ami azért is volt izgalmas, -eltekintve a - túlalvásból is eredő - erősebb fejfájástól, hogy félő volt, hogy lekéstem a bécsi újévi koncertet, amit pedig beláthatatlan idők óta minden új évkor megnézek ill. meghallgatok, mindenképp része az évkezdésemnek. Most az izgalmat fokozta, hogy ahogy bekapcsoltam m1-re a tévét, épp nevek úsztak le a képernyőn, és a háttérben látni lehetett a koncerttermet, minden úgy festett, mintha a műsor végét látnám, de aztán kiderült, hurrá!, hogy éppenhogy most kezdődik a koncert... semmiről nem késtem le. Csak sajnos, a továbbiakban inkább csak hallgattam - háttérként, nem néztem, pedig micsoda virágok, szines enteriörképek, a balettok, az épület szépsége, az elegáns közönség és főleg a nagyon elegáns és egyben decens egyenruhába bújtatott zenekar... nem hiába, ez Bécs! Évekkel sőt évtizedekkel ezelőtt még a régi házban , a fekete-fehér tévénken... az volt az év első napjának csúcspontja. Willi Boskovszky a könnyed, kedves hegedűs karmester, évekig ő állt a hangverseny élén, (akár a Strauss szobor a bécsi parkban) az új évi koncert az ő vezényletével megrendithetetlen szilárdságúnak tűnt az életünkben. Ami azt hiszem, ha szerényebb is volt, izgalmaktól mentesebb és nyugodtabb, mint a mostani. De lehet hogy ez is csak látszat. A múltat sose úgy látjuk, mint a mindenkori jelent, amiben élünk. Hogy a szélesvásznú LCD szinestévénkre most rá se néztem szinte... a múltból nézve megbocsáthatatlannak és érthetetlennek tűnhetne...
este meg a szokásos makói koncertünkre, még tétováztam is, hogy egyáltalán elmenjek-e. ami nem volt kis feladat, a még mindig jégpálya utakon, egyre erősödő ködben.. persze, hogy elmentem. csak kissé fanyalogtam. nem találtam olyan nevet a programban a plakáton, ami nagyon húzott volna..., de a magánzeneiskola fúvós szimfonikus zenekara mindig megbizható teljesítményt nyújt, a vendégek legyenek a ráadás. sose hallottam a sztárvendégnek titulált "non stop" együttesről - de ez bizonyára az én mulasztásom, hiszen rajtam kívül mindenki tudta, hogy ők az X-faktor felfedezettjei (csakhogy én nem néztem a műsort -amire folyton utalást tettek a produkciójukban, mint evidenciára ,- s az egész közönség - a kivételemmel - "vette a lapot" - nagy sikerük is volt; csak felmerül bennem, hogy ez mind a tévé miatt van, és ha az nem lesz mögöttük, egy-két év múlva, vajon ki fog emlékezni még rájuk.rajtuk kivül, "helybeli" ill. környékbeli születésű szereplők voltak: két táncos, más-más műfajban (mindketten egykori tanitványaim lányai!:),jelentős külföldi sikerekkel, mert ugyebár senki se próféta a saját hazájában, de ha már kintről jön, akkor igen...,és a tánccsoport is, helybeli volt: a magánzeneiskola néptáncsoportja: üdék, frissek (a ruháik is - nem úgy mint az elmúlt évek "vendég"táncosaié..) jó ötlet ez a megújulás és praktikus is, értékeljük sokra magunkat! a zenekarból is kiváltak szólisták, igy tudhattam meg a klarinétosról, hogy már 5 éve Magyarország klarinétversenyének győztese.
A polgármester is "helybeli" és a megszokott volt... szerencsére... meg is köszönte nekünk, hogy itt lehet, most is, (tavaly, úgy tűnt nem volt ebben biztos).
Szeretem ezt a várost a rutineseményeivel együtt, ha van is benne némi kisszerűség. Inkább az legyen, mint nagyképű fennhéjazás. A tűzijáték is elmaradt, minden külön bejelentés nélkül. Nem is lett volna jó ebben a hatalmas ködben....
aliz2. :: 2011. jan. 2. 0:54 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elmelkedes, MAKÓ, zene
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése