Pasternak a Doktor Zsivago c. regényéért '58-ban Nobel dijat kapott (volna, ha írója átvehette volna a díjat)
'65-ben hatszoros Oscar dijas filmet csináltak belőle, amit láthattunk volna, ha "láthattuk volna" - nekem Bécsben sikerült, egy-két évvel később ... de gyér német tudásom miatt inkább csak a (gyönyörű, havas) képek és Omar Sarif (beszédes szomorú) tekintete maradt meg bennem... , mára azért kissé megfakulva,...
aztán egyszer csak kiadták nálunk is a könyvet - meg is vettem, 1988-ban (bár -újabb szégyenemre- nem olvastam el!)
meg behozták a filmet is, de hiába láttam újra , s hiába magyar nyelven, már nem jelenthetett olyan sokat
tegnap viszont láttam egy újabb feldolgozást, egy kétrészes tévéfilm első részét, ami nagyon adekvátnak tűnt- előbb azt hittem, orosz , annyira oroszos volt benne minden: a légkör, a szereplők, a nagy érzelmeik; különösen az egyik főszereplő nő vagy inkább még lány esetében, akinél nemegyszer nem lehetett eldönteni, hogy mosolyog vagy sír a szája, öröm vagy fájdalom zajlik-e mögötte - valójában egyszerre látszott e kettő, egyidőben, mert talán épp ebben állna a lét összetett gyönyörűsége (mint ahogy a legjobb filmek vagy bárminemű remekművek is egyszerre töltenek el bennünket örömmel és szomorúsággal, azaz megrendüléssel - egyszerre sírunk és kacagunk rajtuk; de ki is tudná megkülönböztetni egymástól az erős kacagást vagy zokogást - hiszen az igazán nagy érzelmek közt - előjeltől függetlenül - csak hajszálnyi lehet a különbség.) (közelebb van egymáshoz az öröm és fájdalom, mint hinnénk, s mindkettő egyformán távol a érzéketlenségtől, ahova csak ne jussunk el! - és azokhoz se, akik érzéketlenek...) ez a film tele volt itatva igazi, mély érzelmekkel, s ez a szinésznő, akinek szája nem árulta könnyen el, hogy most örül vagy szomorú - mert egyszerre volt képes e két érzelemre ; kiderült nem is "szláv", s már láttam is egy hasonlóan nagy érzelmeket felvonultató filmben, a Vágy és Vezeklésben. (írtam is róla, mint élményről,itt.) A két film "közös" színésznője az itt szőke hosszúhajú ott fekete rövid- de ugyanolyan érzékeny arcú: Keira Knightley. a '65-ös változatban akkori kedvencem Julie Christie játszotta, talán kissé keményebben , keményebb vonásaival. De van köztük hasonlóság , talán célzatosan is. Mint ahogy a most Zsivágot játszó Hans Matheson is emlékeztetett tiszta tekintetével elődjére: Omar Sarifra.
A második részt ma nem tudtam megnézni, csak az utolsó filmkockákat, ahol megint szaladt egy kisgyerek, mint a film elején a vonatból kiugrani készülő apa kérésére, most az anyáéra, aki nem akarja , hogy szemtanúja legyen , hogy viszik el egy autóba tuszkolva, hogy fosztják meg tőle... Micsoda egyéni sorsok! Micsoda történelmi korok! ... És -igen- micsoda, milyen mélységekből, kataklizmákból feltörő (s ránk is törő) érzelmek!
aliz2. ::
2009. jan. 4. 22:40 :: 11
komment ::
Címkék: elmeny, film, konyv
pi:
VálaszTörlés2009. 01. 05. 9:58
Még sosem fogalmazódott meg bennem, de ahogy írod Omar Sharif tiszta tekintetét... Mint aki csak külső szemlélője saját sorsának, aki nem is érti, hogyan csöppent ide, aki ne is érzi az egyes helyzetekben mit is kellene érezni. Csak van, és elvisel mindent, olyan kicsit túlvilági félboldog állapotban. Mint egy gyerek tekintete...
Mintha a néző élné meg helyette az érzelmeket, vagy azokat, melyeket valamikor meg kellett volna élnünk...
KEdves Aliz! Megint nem találom az ta bejegyzésedet, melyet már egyszer kerestem, és megtaláltam, Csongornak szeretném linkelni. Kérlek segíts megtalálnom!
2. aliz2.:
2009. 01. 05. 12:50
... csak be kell írni a keresőbe "Egyiptomot" :)
3. aliz2.:
2009. 01. 05. 12:51
http://lineas.freeblog.hu/
archives/2008/04/19/
a_szabadsag_eloestje/
4. aliz2.:
2009. 01. 05. 12:53
muszáj volt széttördelni, mert szétszedi amúgy a sablonom,de összerakható, illetve az április 19-i bejegyzés
5. aliz2.:
2009. 01. 05. 12:57
Omar Sarifra visszatérve:én azért többre értékelem a kifejező és ábrázoló művészetét, és némileg kevesebbre a "néző"-ét :)
azóta láttam jópár filmben , és mindben az a beszédes zsivágói - azaz lényegében omar sarifi)tartalmas tekintet!..
6. pi:
2009. 01. 05. 13:35
Köszönöm!
Én ebben a filmben értettem a tekintetét, és még egy állandó jelenlévő enyhe mosoly is kíséri. Valami hihetetlen biztonságérzet a borzalomban, mint Dániel aki azt mondja: "Imé a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, óh király, kiszabadít minket.
De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet amellyet felállítottál, nem imádjuk." Dániel 3,17-18.)
De hisz ezt te is ismered! A biztonságérzetet.
Szerintem a néző is épp olyan fontos mint a közlő a kommunikáló és a befogadó.
7. alma2:
2009. 01. 05. 15:27
Nekem könyvben tetszett a legjobban.A film túl hollywood-os az én ízlésemnek, de nagyon szép, és K.K. tényleg jól játszik benne, dvd-n vettem meg régebben.
8. aliz2.:
2009. 01. 05. 16:30
.... mindig a konyv az IGAZI -hát még egy Pasternak-i!
9. gofri:
2009. 01. 05. 17:24
Kaptál nálam egy blogkörkérdést... mert már megint van egy.... :)
10. alma:
2009. 01. 05. 18:21
Pasternak tényleg nagyon IGAZI!:)
11. aliz2.:
2009. 01. 07. 15:09
Nahát! Még ilyet! Ezt találtam a bejegyzésemről egy bejegyzésben:
"Aliz2 Pasternak: Doktor Zsivágó c. regényéről és az abból készült filmről ír...Mindenkinek ajánlhatom,aki új egyetemi szakot akar felvenni...Miután a szerzőt, művét, a különböző szereplők színészi játékát értően kibelezte, kicsit sajnálkozik,hogy a második résznek csak az utolsó filmkockáit sikerült megnéznie, így elemzése csonka...Aliz2 jó, nagyon jó, de mindig fogyatékosságaimra, tökéletlenségemre emlékeztet. Posztjait olvasva bunkó kukabúvárnak érzem magam...igaz, ez legalább ösztönöz némi jövőbeli önművelésre..."
a (túlzó és érdeemtelenül felértékelő) bejegyzés helye:
http://toprengo.freeblog.hu/archives/2009/01/06/Lustaba_atmenve/