.2009 dec 2
az egyik délután amikor eléggé egyedül éreztem magam, magányosnak és öregnek is... - hű ez így, leírva-kimondva nagyon rosszul hangzik, le is húzom, és biztos, hogy nem is fogalmaznék magamnak, magamról soha így, magamról másnak még annyira se!... viszont ez utólag így lett manipulálva, ugyanis azon a bizonyos délutánon, amikor...stb... lásd fent :) .... épp egy rádió volt hivatva elűzni fentieket vagy valami ahhoz hasonlót, pont ilyen címmel kezdett el beszélni egy mindentudó, idősebb (feltehetően nem magányos férfihez tartozó) hang, tanácsokat adott azoknak, akik így érzik magukat, hogyne..., mégse, vagy ha mégis, akkor se annyira... eleve azzal kezdte, amit tudunk mindannyian - hogy az egyedüllét és magányosság nem ugyanazt jelentik, (ilyen értelemben különösképp nincs összefüggésük az öregséggel!) persze adós maradt a teljes kifejtéssel (irodalma viszont, szépirodalmi is, e témának óriási, 20-as éveimben foglalkoztam is vele eleget, olyannyira , hogy első szakdolgozati tervem épp Dosztojevszkij magányos emberei problematikájához kapcsolódott volna - csak aztán tanárom - pszichológiai érzékkel- óvott ettől a témától, magától Dosztojevszkijtől, nehogy túlságosan személyesen érintsen(?) (Tutycsev ártatlan (táj)liráját ajánlotta helyette - de aztán egy másik tárgynál, tanárnál, és Kosztolányinál kötöttem ki... "óh, mily sekély a mélység...és míly mély a sekélység..." de én azt mondom , hogy idősebb korban ezek a fogalmak egyedüllét, magány - akármelyiket preferáljuk szóhasználatban - egész másképp jönnek elő...,s semmiképp sem elvont fogalmakként ... egy fiatal bármennyire is mélyen érzi a magányt, sokkal több abban a büszkén, önként vállalt, mint a sorshelyzete által kiváltott és kellemetlen szituáció; csak 20 évesen mindent olyan mélyen át tudunk élni! (nekem a legdekadensebb, legkeserűbb gondolataim ehhez az ifjú évemhez kapcsolódtak épp - a ma felől nézve teljesen indokolatlanul) nos a rádióból ez az idősebb de nyugtató hang azt fejtegette,elég gyakorlatiasan, hogy idős korban a feleslegességérzés , ami ránk telepedhet, a "nincs rám szükség" érzete...,plusz még a "hogy nézek ki, mit mondanak rám az utódok" szégyenkezős érzete..., amiből aztán (további) visszahúzódás lehet. nahát, ezt ne tegyük! mondja, illetve, hogy (és itt olyan egyszerű szavakkal de mégiscsak egy spirituális alapigazság hangzott el): az ember sosincs egyedül, mert önmagunkkal mindig együtt vagyunk. (gondolkodó, - hozzáteszem: tudatos - lényekként, tehát segíteni is tudunk mi magunkon (segits magadon, Isten is megsegit...), és bizony járjunk csak emelt fővel, biztonságérzettel (mozogjunk, olvassunk, járjunk klubokba, találkozzunk kortársakkal, de figyeljünk a következő nemzedékekre is, figyelve arra is, hogy jó kapcsolatunk legyen a a fiatalabbakkal.. és: nem megsértődni! ha meg is bántnak amit el kell felejteni, az a kisebbrendűségi érzés .......... DE HÁT MI OKUNK IS LENNE RÁ? UGYE?! :) .......... Meg hogy is lennénk, "egyedül", mikor - és ezt is bemondták a rádióműsor végén - 3 millióan vagyunk 60 éven felüliek! (valamikor a 3 millió koldus országa voltunk...)
aliz2. :: 2009. dec. 2. 12:04 :: 3 komment ::
Címkék: elmelkedes, emlekezes, irodalom, mult, oregseg, radiomusor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése