Még tegnapelőtt este azaz inkább éjjelbe nyúlva szabadtéri színházban voltam, méghozzá Újszegeden, s hogy húzódik ez a bejegyzés , az nem véletlen. Tulajdonképpen teljesen magamtól sose mentem volna el rá, úgy adódott, hogy lyányom kísértem el, aki viszont már másodszor látta: először a próbát, ahol riportot kászített, a premierről meg színikritikát írt (tegnap, ma viszi be a szerkesztőségbe, és holnap jelenik meg.) Én nem is tudom, miért írok erről. (talán megszoktam, hogy egy színházi esemény mindig is említésre méltó élmény?) Nos, ez a"színház" viszont olyan élethelyzetekre emlékeztetett engem, amik sose voltak az én világom. A népi , vaskos humor. Amikor mások nevetnek, én inkább szomorkodom. De az előadás remek volt - "a maga nemében"! Ez biztos. (Csak nekem ez a "nem" - nem tetszik.)
De épp arra gondoltam mindezek kapcsán, hogy az embernek el kell fogadnia mindent. Azt is, ami "más", mint ő. Ez a "tolerancia". És értékelni is mindent azon belül, ami. Igen, ragyogó volt a színpadkép, bámulatosan kifejező a tánc és mozgás. A zene funkcionális használata. Hogy a narrátor-mesélő-vőfély színész (Koncz Gábor) több volt(és egyben kevesebb is) mint színész; élte, ízesen , nem is játszotta a szerepét - csak annyira, amennyire egy igazi vőfély játszhat egy igazi lakodalmon - ahol a nézők mintha nem is nézők lennének, hanem lakodalmi vendégsereg, akinek , ahova ki- illetve leszólhat, hogy "ne sírjatok lyányok, ti is sorra kerültök".
Csakhogy (nem csak az a probléma hogy én már nem sorra kerülendő "lyány" vagyok - hanem:) soha nem éreztem jól magam lakodalmokon se (nem is igen voltam, ha belegondolok), de még csak hasonló szituációkban sem.
Itt még ráadásul a pad is vizes volt, mert jó nagy eső akarta leverni az előadást kezdés előtt fél órától , s tartott vagy egy órát - ezért késett is az előadás, (én talán nem is bántam volna, ha valamiképp megúszom.) Engem ez is zavart, eleinte rá se ültem a vizes, átnedvesedett, festékes-piszkos padra, csak idegenül, idegenkedve álltam mellette, előtte. Valószínű ezt nem szabadna. Idegennek lenni.Hiszen tulajdonképpen a színpadon (népmesei, paraszti, móriczi) életbölcsességekből eredő jelenetek zajlottak!
Eh! Legyek már nem csak toleráns, meg kivülállóként elfogadó, hanem életszerűbb is?
De hát "élet" is annyiféle van!!! Miért lennék pont ilyenszerű?
És a "tolerancia" is ne azt jelentse, hogy olyan is legyek, amit -idegenkedve bár,de - mégiscsak - elfogadok! Mert talán én is elvárhatnék toleranciát, onnanról.
aliz2. :: 2007. aug. 5. 8:24 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elet, elmelkedes, eloadas, iras, szineszek, szinhaz
Kaposi Tibor Lajosné Éva
VálaszTörlésÖrömmel látom, hogy nem csak én ütök el az átlagtól - sokmindenben! Megvidámított, felvidított ez a 11 éves bejegyzésed. (...mert én is mindig máson vidulok, és nem azon, amin az átlagember.)😉🙂