zajin adarkor

anyámmal kimentünk a Maros-partra

köröttünk rengeteg ember

én rögtön le a folyóhoz

vissszajőve fel

anyámat nem találom

sehol sem

a zsúfoltságban keresem

meg kellett volna beszélnünk

egy állandó találkozási helyet

a változó folyó mellett

ekkora nyüzsgő tömegben

csak egy ismerős barna kardigánt

látok egy nyugágyon

kezembe véve forgatom

de nem övé csak hasonló

köröttem mindenki idegen 

hiába kérdezem

vajon hol lehet

nem tudja senki sem

riadtan tovább keresem

de álmomból ébredve tudom

hogy teljesen hiába

mert ő már nincs sehol

rég elnyelte a Sheol

szívem hasad utána

Zajin Adar-i hajnalon

és most hogy ezt írom

kinézve az ablakon

látom

végre

hull a hó

akár a temetésén

azon a februári

vad szeles napon

váratlanul

s szelid vigaszul

Jángoron

hát úgy látszik

még ma is

s számomra is

van irgalom