mostanában gyakran
eszembe jut:
mikor a nagynénikémhez
berohantam
napjában kétszer
iskolába menet
és jövet
egyszer kifakadt
hogy csak azért ugrok be
s ilyen rövid időkre
hogy lássam
él-e hal-e
tiltakoztam persze:
meg se fordult
a fejemben
ilyen
s hogy meg is
halhat egyszer
aztán nagyhirtelen
a kórházban megesett
de előtte nap
csak azt tudta mondani
felnézve rám
sápadt ágya mélyéből
hogy nagyon fáj
másnapra már
üres volt az az ágy
előtte nap a professzor
behívott magához
és hosszan beszélt velem
elkéstek a műtéttel...
nagynénémnek már
a fél gyomrát
megette a rák
de nem hittem hogy
már másnap
s előttem
elviszi a
nálam is gyorsabb
halál...
(jaj miért is
nem beszéltem
többet vele -
míg lehetett
volna -
a rohanások helyett)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése