egyezések

Dúl Antallal készitett régebbi interjút olvasok... és sokszor meg kell állnom, egyezések tapasztalásakor, saját régebbi írásaimmal is...

http://www.kagylokurt.hu/10692/tarsadalomtudomany/tradiciok.html

"... az ősök tiszteletével nem szabad könnyelműen bánni, mert az ősökben az ember mindig az Elsőt tiszteli, aki az egész későbbi létforgatag elindítója. Tehát a forrás. E forrásban az első valóság, a numinózus ölt testet, majd utána apáról fiúra száll   *

pl ebben az esetben is: * 

*az ősök tisztelete

és isten tisztelete

nálam egybemosódik
azon a hosszú folyosón
mi a legvégén Hozzá
vezet.

szeretem az utódaim is
magától (magamtól) értetődőn
hiszen belőlem (is) lettek
s viszik tovább őseim
vonalát.

Most már csak azt a
kis rozoga hidat
kellene...

mi én vagyok.

(2014. márc.)

" Az ősök tiszteletét és a tradíciót nem szabad teljesen szétválasztani, de összekeverni sem! A metafizikai tradíció nem téridő függő, mindenkor aktuális, míg az ősök tisztelete mindig egy kezdeti, történeti ponthoz kötődik. Az embert nem az jellemzi, hogy homo ludens, azaz játékos, sem hogy homo faber, azaz alkotó, az sem, hogy homo sapiens, a bölcs, aki képes megérteni a világot, de még az sem, hogy homo religiosus, mert még a vallásos meghatározás is beszűkít. Hanem az, hogy spirituális tudatállapottal rendelkezik, egységtudata van. Semmilyen más lénynek nincs itt a Földön ilyen képessége.

Ki az, aki a létegység folyamatosan jelenlévő tudatállapotában él? Ha európai szóhasználattal fogalmaznánk, ez az ember mindenben Istent kezdi látni. 

Szent Ferencnek egy kavicsban, egy erdei vadállatban vagy a virágzó gyümölcsfában is Isten jelent meg. Mindenben Istent látta, és ezért a természet iránt végtelen szeretet sugárzott belőle.**

szószerint ezt irtam egy versem (felelet) végén :mindenben istent látok

**ne tőlem kérdezd

hol van isten
hanem a bimbózó virágtól

meglehet ő se tudja
csak nyílik
isten gondolatára

én már becsukódtam

de érzem
legbelül
ott van

általában hallgat
néha megszólal
titokban

ezért nem mondhatok
én se semmit
csak ha megengedik

ha érzem a nap melegét
hallom a madárzsivajt
lélegzem
s látom e nyíló világot
körülöttem

istenfeleletnek
elég is ennyi

csodálok
s mindenben
istent látok

még a hervadásban is

(2017 ápr 11 ...felelet)

„élni is jó, de meghalni sem rossz.” ***

v.ö. a  hervadásban is..

Mindennek ez a vége
Pusztulàs enyészet

S mi mégis azt mondjuk

Hozsanna halleluja
Élet!

(éltem

megérte)
...
és tán ez is ideillik, most bukkantam rá "véletlenül": 2008. februárjából... az "elveszett" blogomból (kézirat nem ég el?) (és lenne még megannyi természetimádó bejegyzés stb...I) (Maros-partiak is, igen)
"
 Nap dícsérete

Ebéd után, hazafelémenet leültem a város közepén lévő tér egyik padjára, a még - téliesen  - letakart szökőkútnál, de már nyárias melegben. A biciklim mellém támasztottam a padhoz, hogy a jobb lábam ( pontosabban cipőm) hegyével még érzékelhessem a kerékgumit, a táskám is magam mellé a padra, hogy a bal kezem hozzáérhessen - mert a szemem - tehermentesítve minden ellenőrző látványtól -, becsuktam, hogy annál jobban érezhessem, ami most újság lett újra, és a lényeg: hogy süt a Nap! azaz simogat, cirógat, egy kis enyhe, szelíd széllel megfűszerezve; csupa lágyság, csupa előzékeny ajándék, s csak úgy.

Olyan jól kezdtem érezni magam, és tele csupa hálával, azt is kezdtem igazán érezni, amit sokszor csak elméletben, s némi kétellyel fogadok el: hogy a MOST van, azt kell mindig élvezni, fenékig kiürítve a kelyhét. A jelenben élni. Az éppen adott, mindenkori jelenben. Ezt éreztem a padon, ezt a most-ot, ami adott esetben a barátságos, simogató Nap melegének az élvezését jelentette.  Kellemes volt. De aztán éreztem, hogy a pad - hiába tervezte óriásira s díszesre faragott fából Makovecz - nyomja a hátam, mert kemény és mereven meredek, aztán hallottam, hogy a szomszéd padnál, gyűlölettörvény ellenére nem szépen beszél valaki bizonyos emberekről, a kamionok zaja is a fülembe férkőzött, kicsit  megsejdítve némi szennyezőanyaggal az eddig csak csodált tisztának tűnő levegőt... Milyen jó itt ülni! De ami jó ebben az élményben, az nem emberi alkotás eredménye. Sőt. Épp az, ami megzavarja ...

A Nap, a szél...   van. Kinek köszönhetem!? mert hogy egyszerre hála költözött belém, az biztos.

S a déli napsütésben, a  padról felállva, magamban - bevallom néked megtörötten, mindezt megköszöntem, mint Kosztolányi azon a bizonyos "részeg" hajnalon... 

Aztán eszembe jutott a Naphimnusz is. Hogy nem lehet véletlen, hogy van himnusz a Naphoz...

Most a lakásban ülök, ide, az íróasztalomra csak délelőtt süt be a Nap.

....Talán ki kellene bicikliznem a Maros partra... kirándulni.... a zavartalan természetbe....

aliz2. :: 2008. febr. 27. 14:19 :: 2 komment :: Címkék: epizod, idojaras, kolteszet, termeszet,