mint egy burleszkfilm

ha gyorsitott felvételen láthatnánk életünk
s ki tudja mi a valós sebesség az univerzumban
jót nevethetnénk, mint egy régi filmburleszken
ahogy szinre lépünk már tűnünk is el
a balfenéken
sorban

s közben is mennyit esünk, bukunk, bukdácsolunk

jót mulatunk

a könnyeink ki se hullnak már felszáradnak

azt se tudjuk kik vagyunk mért vagyunk
ha jöttünk mért kell elmenni már
rángatott maronettfigurák
azok vagyunk

de az szerencse, hogy mindig van utánpótlás
bár ez csak elodázás
ez az újrázás
az új szereplők is majd mennek el
nem soká

nekem nem tetszik ez a burleszk
sir a szinfalak mögött egy bohóc
már nem akar ember lenni
se maradni bohóc

pedig ő irta valamikor
még emberként
ezt a keservest:

"Ha bohóc lennék
embernek mázolnám magam
hogy szeressenek

a bohócok"

nincs visszaút
semmerre


------
                                                                                                                       

elszégyelltem magam, Márainak van igaza!

Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.