2020. június 21., vasárnap

döcögünk

hát még döcögnek a dolgok... átmenetileg?

szombaton az egész város olyan volt,mint mint fölbolydult méhkas, megőrült, ez volt az első szabad hétvége, talán ezért? a szabadsággal is bánni kéne

folyton majdnem elütöttek, az uton, a boltban, mindenütt... mindenki rohant , hova?

***

elmentem ebédelni étterembe, zárt helyre (mert menűt nem szolgálnak fel udvaron)...változatlanul)
a vezető szélesen mosolyogva üdvözölt,(vagy 3 hőnap után?) ő is örülhet a kezdésnek, hiszen jövedelem kiesése is lehetett.... végre, mobdta, de meddig, igy én...nem hiszi hogy ősszel lesz valami, hát inkább én se

***

jó hogy eszembe jutott, hogy ma is térzene

a gloriusba mentem leültem közel a várható zenészek helyéhez, egy kávét rendeltem,  s mikor felálltak a zenészek, jócskán kihóztam a székem el az asztaltól közel a zenéhez, hiszen olyan ramazuri volt a hátamban hogy elmonhatatlan, az étterem s szálló újra élt.-




mint később kiderült gyerekszépségverseny is volt, s a gyerekek játszótérnek használták a zenei teret is, majd feldöntötték a zenészeket..

***

este felé elmentem, a messzibb levő lidbe...na ide  nem kellett volna, egyrészt mert a régi házunkat nem tudtam kihagyni s az egyre jobban felkavar. másrészt olyan fegyelmezetlen tömeg hömpölygött a botban, olykor rám is, hogy nem is mentem minden soron végig, mikor az egyik végén egy hatalmasat tüsszentett egy férfi-----

visszasirtam az idősávot, hiszen az tényleg értünk volt... öregek sose jöttek nekem, együtt totyorogtunk

Camilla Jellinek dr - nőjogi aktivista

bár ő se szoros értelemben vett vérrokon, csak annak felesége... Georg Jellineké (de a leszármazottak értelemszerűen igen, róluk még fogok is irni ill. már irtam egyik fiukról . Walterről)) , és arról nem is beszélve , hogy ilyen gyönyörű idősebb, nemes vonású  portrét ritkán látni, mint az övé:



ő Camilla Jellinek (Wertheim)

születés: 1860. 09. 24.  Bécs
halál: 1940.10.05. Heidelberg

a nőmozgalom úttörője

rövid életrajz: 1875-77 tanfolyamokon részvétel a bécsi női akkreditációs társaságnál
                        1890: a család Báselba kötözik
                        1891. "       "     áttelepül Heidelbergbe
                        1900  A Nők és Lányok Heielbergi Védelmi Ügynökségének Alapitványában
                        1901-1933 a JOGI VÉDELMI ÜGYNÖKSÉG vezetője
                        1911 férje halála
                        1930 diszdoktor a heidelbergi egyetemen

****
                   
szülők: apa: Gustav Wertheim (1822-1888), bőrgyógyász professzor (régi zsidó családból)
            anya: Wilhelmine (Walcher) (1841-19001) háziasszony (katolikus)
testvére: Rudolf (1863-1942)
házasság 1883 Bécs, prof. Dr Georg Jellinek
gyerekek: 6 
                 Paul (1884-1889)
                 Walter ( 1885-1955)
                 Dóra Busch (1888-1992)
                 Paula (1892-1981)
                 Fritz (1893-1896)
                 Ottó (1896-1943)


itt egy családi fotó , gyerekeikkel:




mivel női jogi aktivista volt busásan rászolgált arra, hogy róla is megemlékezzek

40 éves korában csatlakozott a Német Női Egyesületek szervezetéhez

a német Női Egyesületek Szövetségének heidelbergi jogi bizottságánaknek vezetője hamarosan,  majd elnöke lett

a gyerekekek jogaiért küzdött és a nőkért

pl. a nők nagy számban, kértek abban az időben tanácsot, pincérnőként dolgoztak, amelyet akkoriban ellehetetlenitettek, és amelyet gyakran láttak a prostitucióhoz közelinek....Ez arra késztette Camilla Jellinek-t, hogy intenzíven foglalkozzon a nők problémáival. Cikkeiben megpróbálta tudósítani a nyilvánosságot a rossz munkakörülményekről és a pincérnőként dolgozó nők kizsákmányolásáról. Egy adománygyűjtő és városi támogatás segítségével 1907-ben végül létrehozta a pincérnők női menhelyét.

1915-ben Camilla Jellinek a Német Női Egyesületek Szövetségének igazgatósági tagja lett.











Georg és Camilla Jellinek utolsó pihenőhelye a Bergfriedhofban (Heidelberg) , az úgynevezett professzorok sorában, a D osztályban, 1. sor, 309. A sír, egy nagy, gránit menhir , 2,60 méter magas, rendelkezik egy. Sima bronz adattábla, amelyen szerepel a pár neve és életének dátumai.
(Unokája, az orvos Barbara Jellinek (1917–1997), fia, Walter lánya ugyanabban a sírban nyugszik. 
[róllakésőbb irok)
A 70. születésnapjára 1930-ban a heidelbergi egyetem jogi kara tiszteletbeli doktorrá avatta, a nők jogaiért tanusitott fáradhatatlan elközelezettsége miatt


*******

„a nők könnyebben beszélnek a nőkkel arról, ami zavarja őket” (Camilla Jellinek).(milyen igaz...)

Camilla Wertheim - még inforációk:


Camilla Wertheim 1860-ban született Bécsben, anyja "katolikus köztisztviselő lánya" volt, apja egy régi zsidó családból származott:

"Nagyon szerencsésnek találtam a szüleim házában, amig az akkori állami iskola és egyetem még mindig tagadta a lányokat: a szüleim felébredtek, és támogatták a korai tanulmányaimat."
Későbbi jogi kommentárja tanúsítja irodalmi oktatását is.
1883-ban feleségül ment  Georg Jellinek-hez, akinek a bécsi professzorságra irányuló törekvései az ottani uralkodó antiszemitizmus miatt kudarcot vallottak. 1891-ben a Jellinek család Heidelbergbe érkezett, ahol Georg Jellinek tisztelt alkotmányos ügyvédként, (pro) rektorként működött, és barátsággal támogatta a nők tanulmányait és a nőmozgalmat!

Küzdelem a 218. § eltörléséért
Camilla Jellinek kudarcot vallott a 218. § eltörlése elleni küzdelem korai szakaszában. Hitele „Nem kétséges, hogy ha a férfiaknak gyermekeket kellett volna szülniük - a 218. §-ban szereplő férfit soha nem hozták volna létre”, a nyilvánosságban hallhatatlanná vált, de a BDF jogi bizottságában nem- annak ellenére, hogy Camilla Jellinek figyelemre méltó beszéde a következő szavakkal fejeződik be: "...általában nagyon konzervatív vagy olyan ügyekben, amelyekre nem gondolsz eléggé."

Kitüntetések a "professzor nők" számára

A három „női professzor” az 1920-as években Ruperto Carola tiszteletbeli doktorátust kapott: 1920 Marianne Weber, 1930 Camilla Jellinek, 1931 Marie Luise Gothein. Marianne Weber azt a boldog érzést írja, hogy ő már nem „asszony professzor”, hanem „orvos doktor”.

 Abban az időben mindhárom már özvegy volt, és mindegyik képet írt a férje életéről: rövid és szeretetteljes Camilla Jellinek, egy kicsit száraz Marie Luise Gothein, nagyon őszinte és gyakran önkritikus Marianne Weber.


Camilla Dóra lányával....



2020. június 20., szombat

anya örök

                     anyám X. születésnapján


áll az idő
az ő ideje
már biztos

hiszen az
örökké-
valóságnak
nincs is

és tudom
ő ott van

örökfiatalon
sötét göndör
dús haját
megigazitva
mosolyogva

mindörökké

anyám



.

virágok és emberek

ki találta ki a virágokat
a hársfáét a gyöngyvirágét
az illatát

hogy annyiféle a virág
és ennyire más

elkábit ez a változatosság

emberekben miért nem
birjuk el egymást

miért bántjuk
azt aki más

ahelyett hogy
gyönyörködnénk
benne

mint a virágok
különbözőségében

2020. június 19., péntek

dr walter jellinek , a szakadár

Adolf Jellinek , a hires bécsi rabbi unokája!

aki megtagadta nagyapja anyai származását, s ezzel (is) zsidóságukat

a vad zsidóellenes, zsidókat veszejtő kor kényszerithette rá?

én nem tudom hogy van ez, nem tudom mit tettem volna hasonló helyzetben, öntudattal, de én láthatatlanul is - sőt valamennyi ősöm ezt a csoportját nem is ismerve, a rabbikat -, mindig arra gondoltam, hogy ősemihez hű vagyok, maradok, ha a zsidóságomhoz is, és rájuk való tekintettel se térhetnék ki, aztán meg eszem ágában se volt (szerencsére ) (az ember az , ami, s nem vetheti le mint egy ruhát, ami)

szóval ez a Walter? (1885-1955)

nem igy gondolta

bár már apja, Georg is , megkeresztelte gyerekeiket (evangélikusokként) igy őt is ( s már ő is jócskán ki volt téve zsidó származása miatt hátrányoknak) (nem is beszélve egyik fia azaz Walter testvére elvesztéséről!)

---


Walter is jogi egyetemet végzett,s sokra  is vitte "szakmájában"...

a kieli egyetemen professzor, rektor, hedielbergi alkotmányjogászi kinevezését elfogadja, 32-ben helyettes rektor is, de 33-ban  , eltávolitották az egyetemről mint"politikailag megbizhatatlanokat ill,, nem árjákat" , ő megtarthatta állását 35-ig első világháborúban szerzett érdemeire tekintettel, ezután mindent elkövetett, hogy megszilárditsa "kivételes" de ingatag helyzetét , olyannyira , hogy 33-34-ben opportunista, a nemzeti szocialista rendszert méltányoló irásai jelentek meg, sőt széleskörű családfa kutatást folytatott, hogy bizonyitsa árja votát...(miszerint csak vallásilag tartoztak a zsidókhoz, nem "fajilag"))

35-ben minden erőfeszitése ellenére mégis meg kellett válnia katedrájától.Persze továbbkutatott, igyekezett bizonyitani hogy 3 nagyszülője NEM (sem) zsidó valójában....(elképzelései főképp sejtéseken, idősebbek elbeszélésein alapult, dokuetuokk ellenére nem meggyőzőek!) (mindazoonáltal aljasság ami vele, velük történtek:

"
1935. június 9-én

A heidelbergi egyetemi jogi kar professzort, Walter Jellinek-t ma az „árja bekezdés” alapján elbocsátották tisztségéből. Apja, prof. George Jellinek, aki 1911-ben halt meg, nemzetközileg ismert alkotmányjogi hatóság volt."



a második világháború után visszavette pozicióját, (alkományjogi progf. a heidelbergi egyetemen)




 








felesége Irmgard Jellinek, 5 gyerekük született,,,










Sz: 1885.07.12  Hütteldorf, Bécs közelében
H:   1955.06.09.Heidelberg
állami és közigazgatási tanár
1903.Heidelbergi Nagyhercegi Gimnázium
1903-1907 jogi tanulmányok Heidelbergben, Freiburgban és Berlinben

1904-1905 Katonai szolgálat (egyéves, önkéntes) Freiburgban
1907 I. Államvizsga Karlsruhe-ban
1907-1910 Gyakorlati jogi képzés Heidelbergben, Schwetzingenben és Freiburgban
1908 doktori fokozat Strasbourg: "A hibás állami törvény és annak következményei"
1911 II. Államvizsga Karlsruhe-ban
1912 Habilitáció Lipcsében "Jog, a jog alkalmazása és a megfelelőség megfontolása"
1912-1913 Leipzigi Egyetem oktatója
1913-1914. A Kieli Egyetem közjogi egyetemi docens
1914–1918 katonai szolgálat: 1917-ig a nyugati fronton a tüzérségi hadnagy 
1919–1928 professzorával a Kieli Egyetemen
1928-ban a Kieli Egyetemen rektor
1929–1955, a Heidelbergi Egyetemen professzor
1935–1945 kötelező nyugdíjba vonult, majd folytatta a tanítást
pontosabban zsidü származás iatt kényszerszabadságon

945 után részt vett a közigazgatási bírósági eljárások kidolgozásában az amerikai megszállási övezet tartományaiban.

Vallás: Nem felekezeti / protestáns
Házas: 1914 Karlsruhe, Irmgard, sz. Wiener (1891-1976)
szülők: Georg (1851-1911), bécsi alkotmányjogi professzor, Bázel és Heidelberg
Camilla, született Wertheim (1880-1940), háziasszony és ismert nőjogi aktivista.
Testvérek: Dora, házas. Busch (1888-1992)
Paula (1892-1981)
Otto (1896-1943)





vége a vészhelyzetnek

végre

szabad(abb)nak érezhetjük magunkat
még vásárolhatok is, amikor csak akarok,
megnyilhatnak könyvtárak után a mozik is, múzemok.stb

csak az a maszk, amit fel kell venni, a boltban

de ma pl a menzán ebédeltem, gyerektömegben!

délután bevert a szokásos zuhancs a Silver utcai helyiségébe, az eres alá, s megittam ott egy kávét




aztán este felé elmentem vásárolni, s nem sokat, csak ami épp elég, hiszen bármikor mehetek....

lányom meg szülői értekezleten volt unokám leendő iskolájában...

kezdünk normalizálódni...

remélem a nyár nyugodt lesz

aztán ősszel ha jön egy kis második hullám, azzal csak elbánunk, most már felkészülve..
de nem is hiszem hogy komoly lehet...

2020. június 18., csütörtök

aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie!

elég a nyavalygásokból,  édelgésekből, a jiddis dalocskákból....bármi kedvesek, szépek sőt olykor szivszaggatóak is



(Kecskeméti Ármin)Baráti Társaságunk (már alig van) a 4 év előtt elhangzott dalokkal emlékezik vissza, akkor avattuk a zsinagóga emlékjelét , azóta újra kellett csinálni, és ocsmány, antiszemita  feliratokat lesúrolni róla)

és most a 76. évfordulóján a deportálásnak én valami mást is vártam völna a nagy megemlékezési beharangozs után

volt még egy vers is (megcsinált , haikuba),,, mottőja soha:

SOHA MÉG EGYSZER

hát a nyelv csődöt mond,én mégis azt feleselem rá

EGYSZER SE

kellett volna megtörténnie annak, ami megtörtént!

az élet mint a fuga
ismétlődik, kanyarog
visszatér de máshogy
sose ugyanúgy, ugye
a sors is ilyen
nem ismétel sosem
ezért is keveslem
én ezt a jelszót:
ne legyen ilyen sose!
mert van olyan, ami
egyszer is sok volt!
aminek
egyszer se
kellett
volna
lennie!

és ime,végül a  itt a sulinet irása, dokumentumok, adatok, arról, mi is történt 76 éve...  s no coment (bár ró sokan kommentelték felháborodásukat , elszörnyűlködésüket kifejezve a történtek miatt)

de ehhez nem illik se vers (igaza van Adornonak! ) se a dal.Mindenen túl van.


Június 16-án, pénteken megkezdődött a makói gettó fölszámolása. Hajnali 5 órakor a csendőrök összeterelték a zsidóságot a zsinagóga környékére. A férfiakat és a nőket különválasztották, majd az „átvevő bizottságok” tisztviselői elvették tőlük a pénzüket és az értéktárgyaikat. A jegygyűrűiket is lehúzták az ujjukról.128 „Az egyik nőnek az ujjáról nem akart lejönni a gyűrű. Erre Mihálovics azt mondta, hogy inkább letöri az ujját, de nem engedi elvinni…”129A csomagellenőrzés után a 17 éven fölüli nők egyik részét a földszintre, a többieket a karzatról nyíló kis helyiségbe terelték. A földszinten négy, a karzaton három bába vizsgált. Őket a pénzügy-igazgatóságtól kirendelt tisztviselőnők ellenőrizték.130 „Mindkét helyen voltak idegen, hivatalból nem kirendelt egyének, akik nevetgélve nézték végig a vizsgálatot.”131 Néhányan még azt is megkérdezték, hogy a lányok között sok érintetlen van-e? A bámészkodás ellen csupán Nacsa Mihály tiltakozott, aki – miután tiltakozása hatástalan volt – a földszinti padok köré néhány nagy méretű festményt állított. A közalkalmazottakat Igazoló Bizottság jelentése szerint: „egy-egy szülésznő részére egy-egy edény volt készítve kb. öt liter vízzel, ezen vízzel kb. 500 nőt vizsgált meg egy-egy szülésznő. Egyik helyen két szülésznő egy lavórból használt vizet. Ez ellen egyik orvos sem tett kifogást.”132 A vizsgálatot a nők rendkívül megalázónak érezték: „A deportálás napján [… ] a zsidó templomba rendeltek bennünket a hatósági tisztviselők. A csomagot férfiak vizsgálták meg először. Ettől néhány méterre volt felállítva a helyiség, ami egy pokróccal volt elfüggönyözve. [… ]”133 „A vizsgálat után a zsidó templomot elhagytam, minden emberi és női önérzetemben megcsúfolva éreztem magam.”134 „A karzatról kis ajtó nyílt, itt volt az a kis helyiség, ahol a kisleányomon akart a szülésznő hüvelyvizsgálatot végezni. A kisleányom [… ] 14 éves volt, én a leányom után következtem volna. Amikor megláttam a kisleányomat, hogy [… ] lefektették és vizsgálni akarták, indulatosan kikeltem, hogy ezt nem engedem. A szülésznőnek szóltam, hogy hozzá ne merjen nyúlni a gyerekhez. A szülésznő az ajtóhoz ment, és behívott egy tisztviselő férfit, akinek ezt mondtam: szó nélkül adtam át a malom kulcsát, és szó nélkül mentem ki a lakásomból. De ezt az aljasságot nem tűröm! Ennek dacára a kisleányomat megvizsgálta, hogy a nemi szervében, vagyis a hüvelyében nincs-e ott ékszer elrejtve. Utána engem vizsgált, aminek következtében 14 napig vérzést szenvedtem. A vizsgálat azzal fejeződött be: ugye nem olyan nagy valami volt ez. A vizsgálatról többet előadni nem tudok.”135 A „belső vizsgálat” elrejtett értéktárgyakat egyetlen nőnél sem talált.
A makói és a szegedi zsinagógában történt eseményekről Hamvas Endre csanádi megyéspüspök fölháborodottan számolt be Serédi Jusztinián hercegprímásnak: „És még egy kegyetlenség történt itt Szegeden és Makón. A zsidó nőket levetkőztették, és férfiak jelenlétében bábák és orvosok által testi motozásnak (per inspectionem vaginae) vetették alá. Mi más ez, mint a női méltóságnak és szeméremérzetnek perverz megtiprása?”136
A polgármester a gettó fölszámolása előtt úgy döntött, hogy a zsidóságnak hozzá kell járulnia saját deportálásának költségeihez. Ezért a Makó és Szeged közötti vasúti szállításért fejenként egy pengőt szedetett be. Az pénzt a gettó fölszámolásának napján Klein Lázár adta át Gera István adóhivatali pénztárnoknak a zsinagóga udvarán.137
Aznap egy óra körül őrjárat fogott el egy nőt, aki állítólag kimaradt az elszállítandók listájáról. Máthé Tibor őt is deportálni akarta, de Bécsy ezt megakadályozta,  mondván: „ismerem őt, görög katolikus, nincs jogodban elvinni!”. A polgármester humánus tettét valószínűleg Máthé iránti megvetése is befolyásolhatta.138

A motozás és a nők belső vizsgálata után a zsidókat az újvárosi állomás felé terelték. „Eléggé rendezetlen sorokban, csomagok terhe alatt lassan haladtunk, a kísérő csendőrök kevesen voltak és hallgattak. Senki se tiltakozott, s amennyire emlékszem, senki se sírt. Mégis ijesztő és rettenetes volt az egész. [… ] Az újvárosi állomáson nyitott szájjal vártak ránk a tehervagonok, hogy bekapjanak bennünket. Az emberek megpróbáltak a magas lépcsőkön felcihelődni, mikor hirtelen ránk szakadt az ég. Az addig néma, unott csendőrök elképzelhetetlen káromkodások között puskatussal, bottal, lovaglókorbáccsal ütni-verni kezdték a sínek mentén ácsorgó embereket. Úgy üvöltöztek és ütöttek, mintha hirtelen mind megőrültek volna.”139
Június 16-án délután az 1606 makói és környékbeli zsidót nemzeti színű zászlókkal föllobogózott vasúti kocsikba zárták. Egy-egy vagonba 60-70 embert zsúfoltak. Az állomáson a város egész tisztviselőkara fölsorakozott.140 Bécsy Bertalan rövid ideig volt ott, kocsival érkezett, és Dózsa Ferenc mentesítő okmányait hozta az utolsó pillanatban. Klein Lázár az egyik ott sétálgató városi tisztviselőt megkérte, szóljon a polgármesternek, ne zárják rájuk egészen a vagon ajtaját, mert megfulladnak. Nem sokkal később a tisztviselő visszajött a polgármester válaszával: „Csak Szegedig mennek, addig kibírják.”141 A szerelvény kigördült az állomásról, majd délután 5 órára megérkezett a szegedi bevagonírozási központba.