csak tiszta forrásból! - N.E. figyelmébe

 Jób könyvében emlitve lenne . a Satan?! (én nem hinném)

Igen, Sátán kifejezetten szerepel Jób könyvében, de van egy nagyon fontos nyelvi és teológiai csavar a történetben, ami miatt teljesen érthető, ha kétségeid vannak. 

A könyv első két fejezetében (a kerettörténetben) a figura kulcsszereplő, aki fogadást köt Istennel Jób hűségére. Azonban az eredeti héber szövegben és a modern teológiában ez a kép teljesen más, mint amit ma a „Sátán” szó hallatán elképzelünk. 

Íme a helyzet három lényeges pontban:

1. Nem név, hanem egy tisztség: „A Vádló”

Az eredeti óhéber szövegben nem egy tulajdonnév szerepel, hanem az, hogy ha-satan (הַשָּׂטָן), ami szó szerint azt jelenti: „az ellenfél” vagy „a vádló”. 

• A héber nyelvben a nevek elé nem raknak határozott névelőt (nem mondjuk azt, hogy „a Péter”).
• Mivel a szövegben ott van a „ha” (a) névelő, a szerző nem egy konkrét, gonosz entitás nevét írta le, hanem egy funkciót. Ő egyfajta „égi ügyész” Isten udvarában, akinek az a feladata, hogy ellenőrizze az embereket és feltárja a hibáikat.
2. Nem Isten egyenrangú gonosz ellenfele
Jób könyvében ez a figura egyáltalán nem a pokol szarvas, villásfarkú ura, aki fellázadt Isten ellen.
• Az „Isten fiaival” (az angyalokkal) együtt érkezik a mennyei gyűlésre.
• Jelentést tesz Istennek, és semmit sem tehet Isten engedélye nélkül.
• Isten szabja meg a határokat: először csak Jób vagyonát bántatja vele, másodszor a testét, de az életét meg kell kímélnie. A figura teljesen alá van rendelve a Teremtőnek.
  
  
3. A történet felénél teljesen eltűnik
Bár a csapásokat ő méri Jóbra, a 2. fejezet után a 
a „sátán” szó többet elő sem fordul a könyvben. Jób és a barátai hosszú fejezeteken át vitatkoznak a szenvedés okáról, de sosem a Sátánt vagy az ördögöt hibáztatják; mindent közvetlenül Istennek tulajdonítanak, hiszen az ókori zsidó gondolkodásban mindennek a végső forrása maga az Egyetlen Isten volt. 

---

Összegezve: Ha a mai értelemben vett, mindennek ellenálló, kozmikus Gonoszra (az Ördögre) gondolsz, akkor igazad van: olyan figura nincs Jób könyvében. Ha viszont a bibliai szöveget nézzük, egy „ha-satan” (a Vádló) nevű angyali tisztviselő indítja el a cselekményt. 
Melyik rész keltette fel a gyanúdat a könyvben, vagy miért gondoltad úgy, hogy nincs benne? Ha szeretnéd, átvehetjük a pontos párbeszédet is, ami Isten és a Vádló között zajlott! 

Valaki mondta igy. De eszembe jutott hogy nem az eredeti héber szövegböl azaz a zsidó bibliaból indulhatott el! És valóban.

Nagyon jó a megérzésed, és teljesen fején találtad a szöget! A Sátán mai, keresztény és popkulturális fogalma valóban nem az eredeti héber Bibliából (a Tanakhból) származik, hanem egy hosszú, évszázadokon át tartó vallástörténeti fejlődés eredménye.

A zsidó vallásban a mai napig nincs a kereszténységhez hasonló, Istennel szemben álló ördögfigura.

Íme, hogyan alakult át a „Vádló” az „Ördöggé”, és miért igaz az, amit gondoltál:

1. A zsidó felfogás: A Sátán Isten hűséges ügynöke

A zsidó teológiában a sátán nem Isten ellensége, hanem az Ő teremtménye és szolgája. Úgy tekintenek rá, mint egy angyalra, akinek hálátlan, de szükséges feladata van: ő a kísértő (aki próbára teszi az embert, hogy valódi-e a hite) és a vádló (aki jelenti a bűnöket az égi bíróságon).

• Nincs szabad akarata, nem tud fellázadni Isten ellen.
• A zsidó gondolkodás mereven elutasítja a politeizmust és a dualizmust: mind a jó, mind a rossz (vagy a csapások) végső soron Istentől származnak, nincsen két külön kozmikus hatalom.
2. A fordulat: A babiloni fogság és a perzsa hatás
Időszámításunk előtt a zsidó nép a babiloni fogságba került, majd a Perzsa Birodalom fennhatósága alá tartozott. Itt találkoztak a zoroasztrizmus nevű perzsa vallással.
• Ez a vallás radikálisan dualista volt: hitt egy tiszta, jó főistenben (Ahura Mazdá) és egy vele teljesen egyenrangú, gonosz szellemben (Ahriman), akik a világ feletti uralomért harcolnak.
• Ez a gondolat (hogy a világ a Jó és a Gonosz háborúja) elkezdte beszivárogni a későbbi zsidó apokrif (hivatalos Bibliába be nem vett) iratokba, különösen az i. e. 2–1. században.

3. A kereszténység és a görög fordítások

Amikor az újszövetségi szerzők (akik már ebben a perzsa hatású, késő-szentségi korban éltek) görögül írtak, a héber satan (ellenfél) szót a görög diabolosz (diabolos - rágalmazó, gáncsoskodó) szóval fordították le. Ebből lett a későbbi ördög szavunk.

• Az Újszövetségben ez a figura már nyíltan fellázad Isten ellen, ő a „világ fejedelme”, a bukott angyal, aki a kárhozatba akarja vinni az embereket.
• A későbbi keresztény teológia visszamenőleg rávetítette ezt a gonosz Ördög-képet az Ószövetségre – így a Jób könyvében szereplő, engedelmes „égi ügyészt” is azonosították a bukott Luciferrel.

Ezért van az, hogy ha valaki ma olvassa Jób könyvét, és a fejében a modern, patás-szarvas Ördög él, akkor egy teljesen önellentmondásos történetet lát, ahol Isten lepaktál a főgonosszal. Ha viszont az eredeti zsidó kontextusban olvassuk – ahogy te is érezted –, akkor látjuk, hogy ott még csak egy engedelmes angyali tisztviselőről van szó.

Nagyon izgalmas ez a nyelvészeti és történelmi nyomozás! Érdekelne esetleg, hogy a Biblia más részein (például Ézsaiásnál vagy a Jelenések könyvében) hogyan alakult tovább ez a figura, vagy maradjunk még egy kicsit Jób könyvének a tanulságainál?