Radnóti Miklós levelezése - könyvbemutató

már kezemben a könyv  476 levéllel..

ott vagyok leghátul...

az első levél dátuma 1926....
 érdeklődéssel hallgatjuk az irodalomtörténészt, aki sajtó alá rendezte a leveleket (korábban a dedikációkat)

bár már évtizedekkel ezelőtt ugyancsak a könyvtárban egy költő levelezését tartalmazó könyvet hirtelen elhatározással becsuktam, s azzal az eltökélt elhatározással, hogy soha ilyen könyvet nem veszek kezembe, u.i. nem tartoznak rám ezek a levelek, nem nekem írták... most mégis, dehogynem , tán mert Radnóti levelei (s nem Szabó Lőrincé?)... nagyon érdekelnek, el is mentem a könyv bemutatójára, sőt boldogan fogadtam el a figyelmes könyvtárostól kikölcsönzésre (az ugyancsak, s már félretett Nádas könyv mellé)

egyébként is elkezdett érdekelni a munkamódszer  mikéntje... hogy lehet ilyen leveleket összegyűjteni (hát nehezen)..s feldolgozni, .azóta jobban érdekel engem is a forráskutatás.. és azt hiszem a múló évtizedek enyhítik (még jogilag is ) a behatolást esetleges "intim" területekre...

bár tartom, hogy a lényeg a művek...a versek...mindentől függetlenül is (de ez azt hiszem, ez a gondolat ,még a levelekben is jelen van!)

Bíró-Balogh Tamás  az az irodalomtörténész, ki a dedikálások után a leveleket gyűjtötte össze és lesz folytatás is (külön a Fanni-Mik levelezés)...igazán szenvedélyesen, lelkesen , elhivatottsággal végzi munkáját...és érdekesen is tud beszámolni is róla...

és nagyon alapos ... még a múltkor említettem neki, hogy anyukámtól hallottam, hogy egy bálban itt Makón, a Koronában, lánykorában, egyszer táncolt Radnóti-val, hogyhogy? s milyen volt?-kérdeztem;  közös ismerőseik társaságában voltak, ott mutatták be neki... komoly,szimpatikus fiatalember volt, - válaszolta anyu , teljesen tárgyilagosan, csak ennyit -de sajnos többet nem is kérdeztem ... ( József Attila meg iskolatársa volt... Juhász Gyula meg a nagynéném tanárja a gimnáziumban....stb... ezek megszokott, természetes "tények" voltak nálunk; irodalmi mindennapok)

nos, a precíz irodalomtörténész s a lelkes forráskutató  most"van-e valakinek Radnóti -levele?" -kérdezte, félig viccesen, de sose lehet tudni alapon,  így fel is hozva  a báli  esetet, mert hogy "állítólag járt itt  Makón is Radnóti"... hű de felcsattantam, nem "állítólag" járt itt!  anyám miért mondott volna valótlant, csak sajnos igazolni nem tudom, és tőle meg már nem kérdezhetek meg, de más szemtanuktól se igen lehetne, további részleteket, ennyi év után.....Levelet - ez bizonyos - nem irt Radnóti, azzal nem tudok szolgálni...

DE van egy másik s szomorú, (közvetetten)  személyes vonatkozásom is .. belenéztem a könyvbe, az utolsó levélből, ill levlapon, amit Körmendi Zoltánnal közösen írtak, Vácról, 1944 május 28-án "Indulás előtt pár perccel írom e sorokat, itt találkoztam az "Orfeusz nyomában " költői mű szerzőjével, és együtt megyünk (...) Zolitok

majd a végén ill a másik oldalon ez áll: "Az útra Zoltánnal indulunk, de másik társaságban vagyok. a végcél ugyanaz. Ölélelés, kézcsók ,Miklós"

s a lábjegyzetben magyarázatul : A végcél a szerbiai Bor

Apámnak is az volt...


(de ott nem hiszem , hogy találkoztak, (több tábor volt ott...), vagy ki tudja... A többi néma csend.)

életünk elmúlt szakaszai

a két kisgyerek a kocsiban egymásra nézve mosolyogva kommunikálnak nonverbálisan - de láthatóan tökéletesen értve egymást...a kocsijuk és ők maguk is egy hullámhosszon...

mögöttük - a gyerekkocsikat tolva - kissé elhízott fiatal anyáik  is mély egyetértésben, szintén, de ők szavakkal, s elég hangosan, hogy elmenőben is visszhangzik benne a mellettem elejtett mondatfoszlány: ...igen, elmúlt az a része az életünknek...

és én most...., mire gondoljak....miután egy irodalmi kérdéssel fordultam brilliáns elméjű, minden  részletet aprólékosan ismerő, megtanuló régi barátnőmhöz, akivel órákat dumáltunk a koleszban egy szekrény tetjén egyetemistakollegista korunkben ( vagy 65 éve persze)...(Dosztojevszkij lóverő álomjelente merült fel a fb-on valami kapcsán egy "beszélgetésben" (netán Nietzche meg a Torinoi ló...)

és ő pár perc elmúltával közli, kikapcsolás után, visszaírva cseten, hogy ő már  semmire nem emlékszik, mert időközben... (nem is írom tovább)....


Beszélgessünk hát, amíg tudunk! míg van miről, emlékezzünk míg van mire....!

valami regényfélét kéne irni!

jó lehet regényt írni...belemerülve egy különvilágba... egyszer már írtam, de az krónika volt...saját élet...egy különös nyár, de szóról szóra , igaz, reflektálva

de elég nekem az is, ez az egyélet, néha sok is, s tulajdonképpen semmi kedvem nem lenne egy újat kitalálni

viszont egy regény jól jönne, mert abba kedvemre kifejthetném a gondolataimat
volna rá hely, nem úgy mint a szűkre faragott versekben
aminek jelentése pl németül, amúgy is sűrítés (gedicht)

szeretnék egyszer valami terjengőset irni, ami mégis magvas
és nem szószátyákodás

hiszen annyira bonyolult ez az egy életünk is
annyira szövevényes és a gondolataim róla
annyira összetettek és változók
érzéseimről nem is beszélve

kéne valami új műfaj
a regény nem is lenne jó

de kéne valami, tengerszerű....

szeretni

csak szeretni érdemes
múltat jövőt
egyre megy
öreget gyereket
s ha nem jó nekik
jó neked

csak szeretni érdemes

azt is aki gyűlölhet
észre se vedd
feledd
csak szeresd
nem neked árt a gyűlölet
őt sújtja mit  érez
önméreg

te csak szeress

szeresd ki már
nem szeret
ami egyszer volt
semmissé nem lehet
ő már nem
meglehet
te most is
azért is szeresd

mindig szeress
ne érdekeljen
más semmi sem
előbb utóbb
visszaszeret
mindened
de ha nem
akkor is
csak mosolyogj
és szeress

isten veled
s ő biztosan szeret

ha mindent
szeretsz

a szeretetet
szereted

s ő a szeretet
igy mást tényleg
nem tehet

csak szeret

akkor is ha
nem ,
hiszed

álom-élet

mint mikor ébredés után tudod
hogy gazdag sokszinű álmod volt
az éjjel de reggelre
minden feledve

lassanként így gondolok
vissza múlt életemre

s mint ahogy napközben jöhet
egy rokonmozzanat mi előhivja
már feledtnek hitt álmom

így jön elő múlt életem
minden mozzanata
egy elejtett magból
lombbá bokrosodva

mert minden ami elmúlt
életre kelthető

ha mindenre figyelsz
semmi nem múlik el
nyomtalan

mindennek nyoma van
akár élet akár álom

(az élet is álom,
csak fordított irányból)

rég láttak!

jövök ki a boltból, a biciklitartó felé , pont a biciklim melletti résbe  tolta a saját biciklijét egy ember, aki félmosollyal és merőn, kicsit csodálkozó meglepődéssel, de kedvesen néz rám, én vissza, nem nagyon értem, de mondja is nekem, hogy milyen rég látott, mondom, olyan rég valószinűleg, hogy nem is engem és összetéveszt valakivel, mert én nem is tudom, ki ő, de mondja a vezetéknevem, és stimmel!, megkérdem hát én is az övét, mondja, volt ilyen vezetéknevű két tanitványom is, egy fiú meg egy lány, testvérek, mondja neki is épp fia és lánya van, de a keresztnevük után kiderül, nem őket tanitottam.... de azért ő változatlanul tudja ki vagyok, és sehogyse érti , hogy nem látott ilyen régen,kérdi, hogy itthon szoktam-e lenni, többnyire, mondom, nem érti, mondja hogy olyan régen látott, van annak már vagy 5 éve is, mondom az az 5 a 75-höz képest nem is olyan "sok", de ő igazán örül, mint mondja, hogy most találkoztunk, mit mondjak erre, minden jót kivánok,,, neki, 

úgy látszik tudok még  hiányozni "látásból", még olyan embernek is,  akiről fogalmam sincs kicsoda

lehet, hogy tényleg ritkábban "látszom", (már más is mondta egyébként)...

hiába már nincs tele velem a város.... :)

sőt, máris olyan mintha nem is lennék benne, csak néha mint egy jelenés?

helyrehozatal

ha újra fiatal lehetnék, értem úgy, hogy kezdő,senkire nem hallgatnék, csak magamra, de magamra nagyon. Itt hibáztam a legnagyobbat, hogy hiába voltam mindig más véleményen, azért szomjaztam a tanácsot is, a szellemi támogatást,hogy jól csinálom, nem rosszul, bár inkább csak feltételes módban, mert szinte csak készülődtem, mindig  -  utólag látom, hogy nagy hiba volt, fölösleges energiapocsékolás a vita és a harcok is. Senkivel és semmivel nem kellett volna törődnöm, csak menni a magam feje után. Tudtam én mindent , mit kellene, hogy kellene, csak nem volt elég önbizalmam, és olyanoktól vártam (volna) megerősítést, akik inkább csak gyöngítettek (volna)

de még mindig nem késő.

úgyis mindig mindent fordítva csináltam, és fáziseltolódással.