ha újra fiatal lehetnék, értem úgy, hogy kezdő,senkire nem hallgatnék, csak magamra, de magamra nagyon. Itt hibáztam a legnagyobbat, hogy hiába voltam mindig más véleményen, azért szomjaztam a tanácsot is, a szellemi támogatást,hogy jól csinálom, nem rosszul, bár inkább csak feltételes módban, mert szinte csak készülődtem, mindig - utólag látom, hogy nagy hiba volt, fölösleges energiapocsékolás a vita és a harcok is. Senkivel és semmivel nem kellett volna törődnöm, csak menni a magam feje után. Tudtam én mindent , mit kellene, hogy kellene, csak nem volt elég önbizalmam, és olyanoktól vártam (volna) megerősítést, akik inkább csak gyöngítettek (volna)
de még mindig nem késő.
úgyis mindig mindent fordítva csináltam, és fáziseltolódással.
"de még mindig nem késő."
VálaszTörlésBizonyára igazad van.
Sajnos, én pontosan az ellenkező következtetésre jutok mostanában...
de nem csak abban amit idéztél?! (ez afféle önáltatás is lehet oersze, a részemről..de eddig még mindig azt hittem, hogy "már késő", elég fiatalaon is! - és utólag jöttem rá mindig, hogy dehogy is volt az! akkor még! hát akkor? :) - egyébként meg mások szerint a magam feje után (is(,) mentem mindig, és mégis...most ez a végeredmény? :) nehéz ügy...
Törlés