anyám Ladányi Ida...

én még itt vagyok

anyám lánya
ki ladányi ida
eredetileg löwinger
és mindenki dusija
(sógora dusánkának hivta
lelkecskének
a dusa szláv szó
jelentése lélek)

mindenki szerette
mindenkit szeretett
nem bántott senkit
őt is csak a numerus clausus
mi nem engedte továbbtanulni
bár tehetségesebb volt
mint gimnáziumi osztálya
keresztény fiai
még ha le is L Ibázták
az iskolapadon
a d-t b-re javítva ki
de milyen jót nevettek rajta
persze ő is--- a fiúkkal körbefogva
a 30 éves találkozójukon
(min én is ott voltam)
kilencszázötvenhatban
a régi pad fölött
hol még bevésve állt a
neve L.Ida átjavítva)

na meg bántotta a háború
mi elvitte a férjét
a munkaszolgálatba
honnan nem tért vissza
nem láttuk azóta
égen se földön
nincs nyoma

igaz minket meg a
marhavagonba
tuszkolva
deportálni vittek
fiatal anyát
s másfél éves gyereket
de onnan egy év után
hazajöhettek azaz -tünk
anyám húsz kilóval kevesebben
de életben

de aztán se bántotta senki
csak az újabb kor
újabb igazságtalanságai
miknek alávetette magát
mert azt hitte igaz
és ennek érdekében
jogos az áldozat(a) ..

letette a fűzőkészítő mestervizsgát,
aztán alig kapott munkát
de lett kiváló irodai dolgozó
egy vállalatnál
s közben festett
és versmondással
emelte a kultúrát...
és nevelt engemet

lakásunk megszűkítették
államositások kurtították
befalazásunkhoz maltert ő adott
kissé megnyomorították
és látogatta párszor
az idegklinikát

testvérei már
kivándoroltak sorra
az egész rokonság
(őket is hogy hiányolta!)

aztán lett egy veje
ki többnyire
nem úgy bánt vele
ahogy kellett volna

de az unoka
mindenért kárpótolta
ám a kis durci nem szerette
ha örömében nagyanyja
le"csillagom"ozza
s megjósolta
a szemébe mondva
hogy le fog hullani
mint ősszel a falevél
bár ha elesett fölsegítette
s mesélt neki még
olvasni se tudva
az ágya mellé
odakuporodva
sok szép mesét
piff és paff

de aztán hamar
dusi mama
falevélként
tényleg
odalett...

vagy 30 éve ennek
senki se tudja hova...
senki se tudja hol van
de a makói temetőbe'
jángoron ne keresd
a márványkő alatt
hol szülei is
Löwinger Miksa
és Bárány Mariska
porladoznak
vagy nyugszanak
a föld alatt
s akik közelébe
már kívánkozott
de ne keresd ott
én tudom hogy
nem ott van
ott ne keresd
anyámat
s se holtan
inkább csak mindenütt
s élőn
ő párszor visszajött
s fülembe súgta
azóta tudom
ha nem is pontosan
azt ami vigasztal
de csitt
erről nem lehet beszélni
más úgyse értené meg
s én se értem mindig

anyám löwinger dusi
héber neve liebele
(azaz kedves kedvenc)
lányomnak dusi mama
a vállalat gonda kartársnője
osztálytársaim dusi nénije
nekem anyu - anya
vagy harminc éve
el van temetve
(de bennem soha)
és ott lebeghet fenn
a mennyekbe'
hagyományosan szólva
s leegyszerűsítve
az emlékeinkbe'
néha álmomba'
s néha hologramba'
valós látomásba'
vagy nem is tudom hogyan
mert elillanóan
nem mondhatóan
de valahol, valahogy VAN

és a szó mit megsúgott
és amit üzent
itt maradt:
itt van körülöttem...
és bennem

a fluidumban...

tovább már nem mondom
ezt se kellett volna

(talán majd máskor)

(de most
kicsit elbizonytalanodtam)