2023. december 18., hétfő

egy Napoleon

 nem tehetek, róla (a film tehet róla?) de én baleknak láttam, s inkább szimpatikusnak mint nem

a film legelején, mikor mutatják Marie Antoinette véres lefejezését, részletes-kéjes elnyújtással

az ujjongó tömeg, meg pár alak látszik körülötte, s kiviláglik egy arcél, ami más: komoly, eltökélt, szomorkás

ez volt (lett ) Napoleon (hogy évtizedek alatt sem változott az arca, azt most hagyjuk, ill. az elején is öregebb a kelleténél)

aztán látjuk véresen egy csatában ,mindenütt ott van, pedig az ágyúzajt csak befogott füllel képes elviselni

kitüntetése , előléptetése után csak annyit mond, hogy amit vállalt, azt  akarta jól teljesíteni

még látjuk , hogy elpusztult lovától elbúcsúzik érzékenyen, és kiveszi mellkasából az őt elpusztító ágyúgolyót

igazán balek a nőjével (Josephin a felesége, ki mikor tudomására jut, hogy megcsalja, ész nélkül csapot-papot (múmiár, Piramist) otthagyva hazarohan Egyiptomból, később rendeződik viszonyuk, de a közös gyerek 15 év után se jön, hivatalosam elválasztják őket, a köz érdekében - kell a trónörökös, mert kozben N -t királlyá koronázzák (vagy koronázza magát(?) (részletkérdés..) ,.a barátságuk töretlen marad.. Napoleon fia megszületik egy fiatal lánytól, látjuk, még Josephin karjaiban is, de később eltűnik ez a szál, nem tudjuk a filmből , mi lesz a Sasfiókkal (a nevet is máshonnan tudjuk)-Igaz Josephin kislánya is csak felnőttként jön elénk, ő közli Napoleonnal anyja halálhírét... a fia meg (ők előző házasságból valók), el is tűnik, pedig eredetileg tulajdonképpen ő hozta össze őket...naja a csaléád nem fért be...a filmbe, tán az életükbe se nagyon)

Rengeteg harci jelenetet látunk (én egyet át is aludtam, de maradt bőven)

a legvégén fel vannak sorolva a csaták helyszinei, meg a halott katonák számai (rengeteg!)

és a katonái szerették Napoleont... már akik életben maradtak (persze az is lehet, hogy a halottak is szerették volna)


Én nem szeretem, de igazán gyűlölni se tudom ezt a Napoleont

(a katonai áldozatai nem biztos, hogy az ő áldozatai)ú összesen több mint 3 millió!

csak a történelemre haragszom, nagyon, változatlanul! (ja, hogy azt mi is csinálnánk?)


persze nem vártam,  nem is kaptam történelmi hitelességet, ez is csak egy olvasat.

mit tudjuk mi , mi az igazság. szkeptikus vagyok (egyébként "ott voltál"? hangzik a kritikákra-- jogosan, s már senki se lehet "ott"...

a film Napoleonjáról irtam! nem a valóságosról! (azt hiszem még csak nem is hasonlit rá, N köpcös elég alacsony, pocakos, a keze mindig a zakóban (tán gyomorbaja miatt, még a frizurája is más)...

volt egyszer egy Napoleon - ez az egy biztos...



 A rendező szemmelláthatóan nem törekedett hasonlóságra, saját vizióját mutatta be,,,

Joga van hozzá!

Ja, és ennyi embert rég láttam a makói moziban!


4 megjegyzés:

  1. Andrea Józsáné Mocsai
    Én se voltam elégedett a filmmel. Hol a határ a valóság és a fikció között? Azt hiszem a filmnek nincs sok köze a valósághoz. Megértem, hogy a franciák meg vannak sértődve. És, hogy a legvégén tömeggyilkosnak van beállítva? Számoljuk már össze hányan vannak még rajta kívül?

    Gonda Julia
    Andrea Józsáné Mocsai a képek azért mást mutattak kicsit. nomeg a hitelesség ellenére a filmben az orosz katonai áldozatok miatt száműzték Elba szigetére!

    Gonda Julia
    Egyébkent, h más is... az nem mentesít.de tényleg minek.!?

    Gonda Julia
    Egyébként röviden beszámoltam lányom nak is a filmről jövet.örült h tetszett...meglepetésemre ezt következtette ki. ÖRÜLÖK hogy te nem... 😉

    Andrea Józsáné Mocsai
    Gonda Julia Nekem egy csalódás volt.

    Gonda Julia
    Andrea Józsáné Mocsai nekem nem.mert nem is vártam sokat .😉 (mostanában ezért nem csalódok! 😉

    Vicei Károly
    Ez a muki nem napóleonos, csak a gúnya meg a satyak.

    Gonda Julia
    Vicei Károly egyáltalan nem! Erröl is írtam!!!

    Vicei Károly
    Gonda Julia, minyá megértettem

    VálaszTörlés
  2. Katalin Etelka Kocsis
    Nem láttam a filmet, valószínűleg nem is fogom megnézni, de ahogyan elolvastam az írásodat, továbbra is egészen biztos vagyok benne, hogy remek humorérzéked van!

    Gonda Julia
    Katalin Etelka Kocsis ó.de örülök, hogy,így látod (látsz) ! 🙂 (kevesen... 🙁

    Katalin Etelka Kocsis
    Gonda Julia Sajnos a humorérzék kezd eltűnni a világunkból, pedig nagy kincs!

    Gonda Julia
    Katalin Etelka Kocsis néha akasztófahumor(érzék)

    Gonda Julia
    (a kevesent én arra irtam, hogy kevesen veszik észre ....)



    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin Etelka Kocsis
      A humorérzék gyógyít, emberközeli, lehetőség van benne közeledésre, az akasztófahumor(érzék)ből - ahogyan Te írod, szintén humorosan - mindez hiányzik.


      Gonda Julia
      de ez összefügg azzal, hogy -mint te irod - kiveszőben van, ez viszont átmenet egy humortalanná kényszerült világban! legalább az legyen...mielőtt végképp "felakasztják"...

      Katalin Etelka Kocsis
      Gonda Julia Értettem a "kevesen"-t, szárazak lettek az emberek. Úgy tudom, a humor szó eredetileg nedvet jelent.

      Törlés