MA MINDEN SZÓ NEKÜNK 2008 JAN 27

 2008. jan. 27.

Páger nap Makón, azaz Törőcsik Mari napja - mondja nekünk, hogy mennyire szereti az ilyen közösségeket: elzárt városokat (mint mi vagyunk), akik ilyen tettekre képesek, hogy fenntartják(juk!) egy színészü(n)k emlékét, - holott a színészt elfelejtik, mert a színészet csak a mának szól- de e díj által Págerről minden évben szó van, s persze - mosolyodott el - így - a Páger díj révén, minden évben Makóról is...(itt igazán a polgármester mosolyodott el, hisz legutóbb a Pulitzer díj megteremtésével is valami hasonló, városunk hírét növelő motiváció is működött.) De valójában az is igaz, hogy egy díjátadás legalább annyira, sőt leginkább a díjazottról szól, kell hogy szóljon, és maga a díjazott is emelheti egy díj értékét.... A mai nap - leginkább Törőcsik Mariról szólt. Őt ünnepeltük - főleg és méltán - még ha ő állandóan Páger Antalra is szerette volna terelni a szót.

Időben mentünk, de már túlcsordultak a székek, a végén a legelső sor balszélén , szemben a vakító projektorral - jutott két üres szék. (ezért is tudtam pl. e fotót csinálni.) Ime: Törőcsik színpadra lépése, köszöntése - a vastaps, amikor mindenki felállva ütemesen üdvözölte , már a terembe lépésekor elkezdődött (hangfelvételem sajnos nincs róla- de képzeljük a képhez...)

És képzeljük el azt a természetességet, amit elképzelni se lehet! Hogy úgy beszél egy nagyteremnyi - számára idegen emberhez - olyan nyíltsággal és őszinteséggel és főleg természetes közvetlenséggel, ahogy mások a legközvetlenebb barátjukkal se...

A mindig majdnem főszereplővé tolakodó Réz András riporterként feleslegessé is vált. Törőcsik nekünk beszélt!

pl. arról hogy "milyen öreg!" Anekdotákkal tarkítva; hogy a cannesi fesztiválon valaki a vállára tette a kezét, és ő csak úgy hátra szólt neki: - Ki vagy? - Jean Cocteau - jött a válasz.

Vagy mikor (Ljubimov, Tabakov, Szolzsenyicin, Vozneszenszkij, Jevtusenko idejében vagyunk - ugyan ki emlékszik még rájuk? - kérdi R. A, kis felzúdulás, részemről is) a Moszkvai filmfesztivál díszvendégeként, a színészkövetség tagjaként Hruscsovnál fogadáson volt Törőcsik, a Metropol szállóban, mondja neki valaki, hogy dicsérték a lábadat. Ki? -kérdi. Hát Vorosilov marshall. (Vorosilov - 1917-ben volt tábornok!)

-Hát innen tudom, hogy milyen öreg vagyok! - mondja mosolyogva és fiatalosan. Úgy, hogy mi el se hisszük neki. (pedig tudom, hogy nálam is 7 évvel több.)

Réz András, aki azért néha megkísérli magához ragadni a műsorvezetés, -terelés gyeplőjét most azzal bókol neki, hogy: micsoda stílusa van, milyen hibátlan a megjelenése. Honnan? -kérdi. Tudjuk, apja falusi iskolaigazgató, de - teszi hozzá Törőcsik - apai nagyapja állattenyésztő parasztember volt, aki viszont fontosnak tartotta, hogy legalábbis a fiúgyermekeit iskoláztassa, ehhez viszont meg kellett felelni, megjelenésben is - mindig is elegánsak voltak, a szülei is - van egy fényképe az apukájáról, mindig is mondta neki róla, hogy úgy néz ki rajta, mint a walesi herceg. De térjünk vissza Ténikére! (sic!) - azaz Páger Antalra, (akit a makói szász pap nevezett el kiejtési nehézségei miatt Téninek) ő se az Esterházy birtokon született, s mégis!..vagy a mezitlábas Soós Imre: egy herceg volt! Mert van egy belső elegancia..... amit nem lehet megtanítani.í

Réz András hát az igazi tartásról kezd beszélni, ami Törőcsik sajátja, színpadon, (de színpadon kívül is - épp látom, hogy tud egyszerre egyszerű és szerény mégis öntudatos és méltóságteljes lenni!) Törékeny, de ha felmegy a szinpadra jelen van, ott van, betölti, és sugárzik.- mondja Réz.

Törőcsik nem szereti, ha dicsérik - pláne ha - szembe, mert zavarba jön, másról -talán épp ekkor - Makóról, rólunk beszél, minket dícsér . (lásd fent!)

S aztán jön a fénypont, ami persze csak még inkább zavarbahozza, mint utóbb bevallja - legszívesebben ilyenkor kimenekülne.

Megjelenik a vetítőn, a legújabb Republic lemezről, s ezen előmondja a dal szövegét, de hogy! hol ránézek, hol a kivetítőre, hol az igazi arcra, hol a vetítettre, --- de ugyanaz az emberi, nemes egyszerűség és meghittség... sehol semmi manír, festék, póz, se az életben, se a színpadon, se a vásznon. Ugyanaz az ember. Ember! S a szöveg is milyen emberi és mennyire ideillőn hétköznapin azaz igazán , önmagából fakadóan, ünnepi:

Öltözz fel szép ruhába az ünnep reggelén,/Húzd szét az összes függönyt, hogy/jöjjön át a fény!

...Ma minden szó arannyá változik, /Ma minden szó - nekünk...

Isszuk is a szavait, de ő megkérdezi: Kicsit nem beszéltünk túl sokat?

Réz megnyugtatja: a 124 filmjéhez képest, amikben játszott, egyáltalán nem!

Beszél még Réz a megújulásairól, hogy nem csak a Republic együttesben, de a Ghymesben is vállalt szerepet, meg a beregszászi színház előadásában, Schilling Árpádnál stb... Törőcsik döbbenetes indoklást mond: azért csinálja ezeket, hogy megmérettesse magát! "Hogy szabad-e még léteznem? bizonytalan vagyok!" Meg a kíváncsiság hajtja, és ha egy-két ember azt mondja: még érdemes, akkor csinálja. A díjak is (van neki jócskán!) elgondolkodtatják,mindig méltósággal kell átvenni, mert rászolgált, valóban - de utána megint előjön a bizonytalanság kérdése:"szabad-e még lépni egyet?"

És megint:"Én félek, hogy sokat beszéltünk!"

És: Páger Antalról szeretnék beszélni! - folytatja, hogy mennyire sajnálja, hogy nem játszhattak színpadon együtt, bár filmekben igen. S hogy milyen fényes képviselője volt a filmművészetnek, még a régi filmeket is mennyire élővé tette.

Zárszónak, Réz András felolvas egy régi kritikát (1959-ből), a még "csitri" Törőcsikről, aki nem alakítja, hanem táplálja szerepét, ihlettel,... a teremtés gesztusával,... sugallatos művész,... eszköztelen,... ihletett,.. álomszerű... modern,...egész más közegben mozog mint a többiek... az álom, az ihlet, a sugalmazottság légkörében...

Ezt a cikket Pilinszky! írta (árulják el a végén) (amikor még nem ismerte személyesen a szinésznőt), ő volt az egyetlen aki ilyen szépen írt róla!, amikor pedig minden kritikus el akarta tanácsolni a szinpadtól, a pályáról...- kivéve a Nemzetit, a közvetlen szinésztársait, akik bíztak benne, s neki adták a Farkas-Ratkó dijat, ami annak a fiatal szinésznek járt, akit a legtehetségesebbnek tarottak: "mert itt a helyed közöttünk, akármit is írnak rólad"- mondták neki. "Szerencsém volt." -summáz.

Nekünk! vele.

S úgy tűnik, jó hogy nem igazodott ő a korhoz - hiszen az idő őt igazolta!- vagy: mintha a kor igazodott volna hozzá! Szerencsére