A MOSODA 2008 JAN 9

 

megvan a mosógép, moshat(ok) végre - lehet tisztulni

első időkben, mikor ide költöztünk, a felettünk lakó (tanító)néni -mint modta - elnevezett Mosó Masának, mert mindig ment a gép

azt hiszem, most is egy időre Mosó Masa mosodája leszünk...

jut eszembe lányomnak  van egy gimista korú novellája a sok között, amiket persze kiszórt a novelláskötete összeállításakor, én viszont ezeket is nagy becsben tartom - ahol  különös módon ír a mosodáról -

meg katarzisról - egyszerre

mindjárt kikeresem a dokumentumokból, oda is én gépeltem be, mert ő csak kéziratban hagyja hányódni, mint valami értéktelen ujjgyakorlatot, átmentem ide legalább, mert ideillik, ehhez a mosógépes naphoz:(legfeljebb leveszem, ha kifogásolja, hiszen nincs "jogom" hozzá - anyailag talán) .

                                              A mosoda

 

      Mesélik, Görögországban a mosodát katarzisnak nevezik.

Képzeld el, mész a képeslapszerű tájon, akárha egy prospektus festékkel átitatott,   fényes, famentes, lapján lépkednél, szertenézel, leveszed napszemüveged, hogy a színek még tisztábbak legyenek, látod, az ég olyan tiszta kék, a házak olyan tiszta fehérek, mint nagycsoportos óvodás iskolába készülő felszerelésében a még kibontatlan T-jelzésű temperafesték, látod, a tenger mint nyúlik el a horizontig, mint otthon az Alföld, érzed a levegőben, hogy nem érzel semmit, csak tisztaságot. Lófrálsz, az utcákon itt úgy sétálsz át egyik ház kertjéből a másikba, hogy észre sem veszed, ott voltál. Minél feljebb baktatsz, annál hatalmasabbnak tűnik az átlátszó kék víztömeg ott lent alant. Mikor már nem tudsz feljebb jutni, vagy egyszerűen csak nincs több erőd, lefele futsz fehér lépcsősorokon, kőkertből, kőkertbe, észrevétlen. Lefelé jelentősen könnyebb. Mikor már a tengerszinttel egy vonalban állsz, elindulsz egy másik úton, mely egy síkabb területre épült város felé vezet. A csoporttól már rég elszakadtál, de hát kit érdekel. Húsz perc múlva eléred az új várost, elindulsz egy mellékutcán befelé, itt fölfelé nem törhetsz. Turisták ide ritkán járnak, rongyos idegzetű européer rendező viszont épp most méri fel a terepet, tárgyal az ittszülöttekkel, lennének-e statiszták. A kevésfogú, ősz öregemberek a kocsma teraszán hallgatják a réveteg tekintetű filmest, azt sem tudják, érdekelné-e őt, megértené-e, ha megmondanák neki, nem értik ezt a kevert angol-francia-német nyelvet. A fehérszürke köves utcán egy bicikli halad át, erre leszel figyelmes, rajta kócos, csontos orrú, vastag szemöldökű fiú ül, a kocsma ajtaján két szőkített hajú pincérnő kinéz, vihogva. És amerre a bicikli halad, követed tekinteteddel, felfigyelsz a feliratra:

                                                                          Katarzis.

   Hát megérkeztünk, sóhajtasz meglepődve. A nyirkos előtérbe lépve, az ajtó nyílásakor szélcsengőhang köszönt. Szemölcsös orcájú, nagykontyú kövér nő jön ki erre, valamit mond, de hát te se tudsz túl sokat görögül. Kevert nyelven beszélsz valamit félelmektől való megszabadulásról, átélésről, részvétről, megtisztulásról. Hivatkozhatsz Arisztotelészre is, csak semmi személyeskedés.

   Amikor értetlenkedve kidob a nagyasszony a boltból, maradj vidám, és lélegezz mélyeket.

   És keresd meg a csoportod.

aliz2. :: 2008. jan. 9. 23:46 :: 2 komment :: Címkék: hetkoznapok, lanyom