Popper Péter annyira termékeny szerző volt "életében", hogy jut gondolataiból jócskán és szerencsére - posthumus könyvekre is. (valami ilyesmit már írtam, talán többször is, de most megint egy újabb könyvét láttam, méghozzá minden napra jutó, elgondolkodtató gondolatokkal. Az Írók Boltjában csak találomra felütve, nem is tudom melyik napnál gondolkodtatott el ilyesmivel, hogy valamikor (rég?) az öregek rémuralmától tartott, mostanában viszont a fiatalokétól...
Hm...
Nem biztos, hogy csak a saját életkorának (fiatalból öregbe) váltása lehetett az egyedüli oka ennek a szemléletváltásnak...
én még arra emlékszem (nála kb 10 évvel fiatalabb korosztály tagjaként, hogy ) alig vártuk, hogy felnőhessünk végre, hogy függetlenek, önállóak, a magunk urai-eltartói lehessünk (persze tudva, hogy ez mennyire korlátozottan lehetséges )
de aztán elég hamar kiderült, hogy már megint nem a "miénk a világ", hanem épp fordítva, azé a korosztályé, amit épp elhagyni igyekeztünk...Őt dédelgeti a társadalom, az ő kegyeiket keresi...
az öregkorról meg (mellőzöttségéről, olykor semmibevevéséről) most még csak beszélni se akarok
De mintha mindig kimaradtunk volna a kedvencek-kedveltek érdekelt közegéből...
(lányom gyerekkori Gyermeknapi elmélkedésében írta (1995-ben)
Hátrányos, amikor a felnőtteké a világ,/És előnyös, amikor a miénk./De mikor, kié a világ?
világlátott, univerzális szemléletű unokabátyámnak nem tetszett a kérdésfeltevés, egyszerűen megoldotta a problémát, mondván: "a világ mindenkié"...Csakhogy mégis ottmarad az alján a kérdés, mennyire tudunk érvényt szerezni magunknak (saját, épp aktuális)korosztályunknak benne...
aliz2. :: 2010. dec. 13. 22:33 :: 8 komment :: Címkék: elmelkedes, konyv, lanyom, pszichológia, vers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése