2021. december 15., szerda

HALLELUJA 2010 DEC 15

 

feltűnt, de nem nagyon értettem sokáig, hogy a zsidó imakönyv, imádkozási szokások miért vannak tele haléllal - azaz hálaimával, dicsérettel , az öröm kifejezésével; hogy még a káddis is (ami gyászima, amit a halottak emlékére mondanak, 11 hónapon át, az egész közösség, de legalább egy minjan azaz 10 férfi) tulajdonképpen hálaima, a Teremtő dicsérete, dicsőítése.

És ma délben, egy étteremben, egy ünnepi diszbe öltöztetett asztalnál, fülemben a rádióból szóló kellemes dalokkal, a fenyőágakkal keretezett tükörből a mögöttem levő városképrészletet látva, - egy emeletes lakóházat, egy hóval boritott fenyővel - a kedves pincérfiúval folytatott rövid eszmecsere után, már a finom húslevest kanalazgatva - valamit megsejtettem megéreztem ... A hálál lényegét. Mert magam is azt éreztem. Hálát. S szinte hálélt mondtam. Ennek örömére. Igen, mintegy imádkoztam (magamban), hogy milyen hálás vagyok amiért el tudtam jönni, a csúszós úton is a két lábammal (ha egyik fáj is kicsit), hogy milyen figyelmesen engedett át a 43-as úttesten az egyik böhömnagy kamion sofőre, (még ha a másik oldal felől jövő nem is),  s hogy milyen jó ebben a szép, jólfütött étteremben enni, s hogy még az álmom is szép volt reggel felé, szimbolikusan az, benne én boldog ősként és utódként egyszerre, örök változásban-utazásban-folytonosságban, s hogy jó élni, hogy csodás, és ha egyedül vagyok, akkor se lehetek egyedül, sose... És "nem ér hozzám szitkozódás, piszok"... , mert saját  jó gondolataim, érzéseim  védenek... Hála Istennek. Hálél. Hálleluja....

és bár könnyes lett a szemem, azok inkább az öröm könnyei talán - de legalább is a megtisztuláséi.

a tükörből a daliás havas fenyőt látom, örökzölden...


 


aliz2. :: 2010. dec. 15. 16:58 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: 
hétköz- és ünnepnapok :: Címkék: elmelkedesesetvallas



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése