EPILÓG 2009

 

2009. júl. 10.

epilóg

nem szabadna bekapcsolnom a tévét, legalább is akkor nem, amikor csak a híreket a teletexten, vagy a pontos időt  akarom megnézni, mielőtt, már útrakész vagyok valahova - mert fennáll a veszély, hogy nem tudok elindulni , és - műsortól függően - ottragadok a képernyő előtt egy vagy két órára. igy történt ma is,  délután 4 után, a Duna tévével. ott ragadtam, megnézni egy ember portréfilmjét, akiről már meg is feledkezett a világ, pedig nem is olyan rég szinte mindenütt róla beszéltek...

de hát "ilyen ez a világ"... mondta ő is... le kell vonni a következtetést

de mit?

régebben erőteljesebbnek tűnt, és optimistábbnak - a szája csücskében akkoriban még mintha örök mosoly ült volna, most lefelé konyul ugyanaz a száj..., és a tekintete is elég csüggedő

 de vajon ugyanaz ez az ember...?!

ül a Colosseum előtt, és analógiaként Julius Caesart és Brutust említi... s hogy ugyanígy fordult ellene az ő közvetlen környezete is, amikor puccsukkal lemondásra késztette "et tu mi file Brute."... "Ha már így történt, legyen!" - milyen bölcs volt a ténykedéseiben is és a visszavonulásban is... s utána - ebben a 2001-es dokumentumfilmben is - talán még bölcsebb, mint valaha..., és még lírai is: azt mondja a lemondása idejéről , hogy "éjszaka volt, sötét, csillagtalan éjszaka" (biztos így volt, mégis úgy hangzik ez mondat mint egy szimbolum, de legalábbis metafora)..., s az a történelmi párhuzam... is! de mégsem stimmel teljesen, hiszen nem volt olyan fontos neki a hatalom (mint Caesarnak), nem tartotta magát "uralkodónak". Legalább is most úgy tűnik. De valószínű így is volt, mert aki uralkodni akar, az nem vezet be reformokat, csak regnál... az ő peresztrojkája pedig elindított valami nagy változást (talán épp azt , aminek szükségképpen lett ő is "áldozata"? - szükségképpen kellett mennie(?!)

tétova lett a járása, magánemberibb, esendőbb -  ha valakinek lejár az ideje, mennie kell - mondja, mint evidenciát

minden értékét elvesztette, ki akarták törölni, eltüntetni az írásait, pedig "én nem árultam el a népemet" - mondja...

és bár úgy véli most is, hogy a "szövetségi államot" fenn kellett volna tartani, - de  szétesett; mégis maga is reméli, hogy  a Colosseum-Kreml párhuzam nem tökéletes. hogy Róma bukása nem analóg... miközben bizonygatja, hogy minden birodalom, ha meg is bukott, amíg fennállt, sokat adott...

és hogy sokat töpreng azon , egyre többet, hogy a Nap gyermekei vagyunk, és milyen jó, hogy él, és bízik az unokái jövőjében (máskor meg - főleg felesége halála kapcsán -épp arról beszél, hogy közömbös lett, elveszettnek érzi magát és nem szeret már élni.)

meglátogatja szülőfalujában a rokonokat, főleg a temetőben, de mikor egy vak, öreg néni nem ismeri meg, hiszen nem lát, - "Te vagy az, Misa"?! - arról beszél neki, hogy meg akar  már halni, megöregedett, itt az ideje, ő., "Misa", épp hogy azt mondja a néninek, ne siettesse, fent tudják, kinek mikor kell menni, mert ott fent mindent tudnak...

vacsoráznak, a háta mögött, tangoharmonikából a régi szovjet himnusz szól: "szabaddá tett népek örök szövetsége, a nagy Oroszország nagy műve e frigy..."...

ül a mezőn, a puszta földön, és azt mondja, mély szomorúsággal tölti el az emlékezés, de nem erőtleníti el; hogy itt u.n. - mások által - tanulatlannak nevezett emberek közt élt, de akik nagyon érdekesek és értékesek voltak számára.

emléktáblát raknak a kis falusi iskola falára, ahol pár évig tanult..., "be akarják írni a történelembe mindenképp" (dehát ő irta bele magát - akárhogy is!), de - Osztrovszkijt idézi:legnagyobb érték maga az élet!

aztán  Plehanovot... a halálról,... , hogy az tulajdonképpen csak  annyi, hogy "az anyag egyik létezési formából átmegy a másikba..."

és a zenére, amit  unokája fülhallgatóból áraszt a fülébe, csak annyit mond

neki ez a dal tetszik a legjobban, a szövege is, amiből ez a sor ragadt meg:

"csak a dal, az marad meg nekünkl"

......................

(Mihail Gorbacsov:  1984 március 11 - 1991. december 25-ig a Szovjetúnió elnöke volt) 

(1991 végén a Szovjetúnió felbomlott)