2018. október 29., hétfő

dragománi sziporkák

igazán sziporkázott

(eltekintve kissé furcsa beszédmodorától, a hadarásától igazán élvezni lehetett a mondandóját, úgy látom beszélőpartnere Weiszer Alinda is azt tette)...
























a novelláiról beszélgettek, amiket most adott ki, de már évek óta ír, hiába , gyerekbarát műfaj? úgy tudod írni, hogy közben gyereket nevelsz

egy célja volt vele: Szabad embereket nevelni

az ő gyerekkora nem volt szabad, Romániában

s nehéz volt írnia
, úgy hogy ne másokra tegye a súlyát, mert nem szabad senkit se terrorizálni, az rád is veszélyes lehet

u.n. békeharcban nőtt fel (milyen ismerős ez, és csak utólag lányom (már szabadabb kor szabadabb gyermeke) döbbentett rá e szó oximoron és alapjaiban nevetséges, önmagát megkérdőjelező mivoltára)
Ő meg se lepődött Csernobilon, mert erre volt felkészülve: hogy az emberiség képes elpusztítani önmagát

békeharc jegyében volt gagarini sapkája, az lett volna az álma, de nem kaptak, másképp oldotta meg az apja ruhadarabjából, leleménnyel

Weiszer Alinda meggyanusítja azzal hogy átveri az olvasóját a címadással, pl  tréfa, szívesség, mert ezek pozitív jelentésű szavak, a novellák pedig nem azok,de közli, hogy neki nem pozitívak ezek a szavak, sose kérne senkitől szívességet, és csúf tréfákat űztek vele gyerekkorában;. a szívességben hatalmi viszony van, a tréfában meg gonoszság rejlik

úgy nőtt fel, hogy jobb nem bízni az emberekben

gyorsan fel kellett nőnie

azzal a (kelet-európai) élménnyel, hogy azt hiszi, hogy üldözik és tényleg... )

Kántor Péter Megtanulni élni c versét említi meghatározójaként

mindig tanul...

írni is megtanult

de az ember sose tud egész szabad lenni!

a szabadulás a halál képében jelentkezik nem egy írásában
ennek is oka van, a valóságban
a kihallgatásoké, az "inkább a halál" alternaitívája
ezért a halál -a szabadság szinonimája bizonyos helyzetekben!

Románia a halál birodama volt

Szokratesz is példa, aki inkább a halált választotta....
(Becket egy másik: ő, aki továbbáll (és él)

íróként el kell menni a falig!

őt traumatizálta a gyerekkora, az apja, próbálta továbbadni a fiainak (de azok már csak röhögnek rajta) (Egyébként nekik ajánlotta a kötetet, de nem olvassák, cikinek tartják)

Orwelt, Szolzsenyicint olvasták a rendszerváltáskor - mikor már nem is kellett volna (?)

Sötétség délbent a legnagyobb világosságban

de ellentmondásos szabadság van itt

15 éve írja ezeket a "vidám történeteket"
egyszer csak észreveszi, hogy besötétedett már!

--

Örkény, Kafka, Bodor az elődei

(bár érdekes módon megírta Kafka átváltozását anélkül hogy olvasta volna) (csak ő tücsökké vált)

az abszurd az ő Világa is

( a mienk is az! :(





(október 20)




https://konyves.blog.hu/2018/10/25/dragoman_gyorgy_fogunk_meg_latni_durva_technologiai_diktaturakat




4 megjegyzés:

  1. Aliz, most jöttem haza és elolvastam valamennyi "hiányzó" bejegyzésedet, nagy élvezettel! Látszik, hogy élményteli volt számodra a távol töltött pár nap!
    Nagy szüksége van rá az embernek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kösz, s még mindig van a "tarsolyban" :) (szerencsém volt a balesettel, u.i. azért maradtam fent tovább, a programokra is:)

      Törlés
  2. Dragománhoz: egy komoly, okos ember, akit a színvonalas tudományos ismeretterjesztő lapba meghívtak, hogy robotikáról írjon a szépirodalom eszközeivel.
    https://qubit.hu/tag/dragoman-gyorgy-a-fenyes-jovo Nagyon érdekes gondolatai a nemrég meghalt Hawking elméleti fizikus eszméivel vannak rokonságban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen , itt is fejtegette a tufományhoz(meg részben a sci-fihez fűződő viszonyát, csak nem tértem ki rá)

      Hawkingot azért óvatosan kezelném...

      Törlés