2018. október 30., kedd

A Varró fiúk

a Margó fesztivál büféjében iszogattam kávémat, amikor megjelent Varró Dani s körülötte a 3 gyereke (3,6,8) egyenruhában...

igazán jelenség volt... (valahol mögöttük a feleség is...(rasta hajjal) meg egy decens nő, akiről kiderült később, hogy ő Berg Judit akivel a pódiumon beszélt  Varró Dani legújabb mesekönyvéről...azaz inkább Berg Judit adta elő saját élményeit, gesztikulálva , saját 11 éves fia beszólásaival fűszerezve



a Varró gyerekek is tevékenykedtek a színpad körül (a középső sajnos el is esett)
a minden iránt érdeklődő kicsiről végül sikerült is elkattintani egy képet,ahogy oldalt a sznpadra felcsimpaszkodik



úgyhogy a mesekönyvre kevés idő jutott, de annyi igen, ami alapján eldönthettem
, hogy márpedig ezt meg kell venni az Unokámnak (egyébként kiderült az is, hogy a 4 mesésből 3 főszereplői, modellként mintegy a saját gyerekek)

hosszú sorban álltam a dedikálásért,,

a 2 nagyobb fia is asszisztált

a z Unokámmal egyidős  megkérdezte, hogy beirhatja -e a nevét, hát be is írta bal kézzel (akár az unokám)de szép tükörirással, nagy betűkkel



a legnagyobb meg komótosan apja neve mellé a sajátját, Varró Milyáh (sic) u.i a Mihályt eltévesztette - mondta is sopánkodva, én meg hogy sebaj, ez a különlegessége...

Apja hálásan nézett rám:)

Jó apa


(október 21)

2 megjegyzés: