Nem vagyok mindig halandóg
álmomban hangzott el ez a mondat, valaki egy verskötetet nézett át,s innen emelte ki...
fel van adva a lecke
a minden ember halandó ismert klisé (logikai szillogizmusokban is használatos)
de mi az hogy NEM MINDIG,,,?!
ezt fel lehet függeszteni?
és mikorra?
hm....
sermmi se biztos...
még a halál se?!
(álmunkban...)
Tímea költő, a Magvető főszerkesztője: Veszélyes, amikor elfelfejtünk gondolkodni, és csak mondjuk, amit mások is
KULTÚRA
remélem meg tudom venni a nyomtatott példányt mert ott olvasható a teljes interjú
ez csak bevezető, de szerencsére van két fotója is (még jó, hogy "közsterepel" lányíom, oly ritkán láthatom amúgy...)
| Turi Tímea költő, szerkesztő |
1984-ben született Makón. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán kommunikáció és magyar szakon diplomázott. Az idén megjelent Egyszerre egy beszéljen a negyedik verseskötete. A Magvető Könyvkiadó főszerkesztője. |
hvg360: Nem szereti a költő szót használni. De akkor minek nevezi magát?
És mi a gond a költő elnevezéssel?
Turi Tímea: Én szerkesztőnek gondolom magamat. Ez a munkám, a Magvető Kiadó
főszerkesztőjeként dolgozom. A költő szót több ok miatt nem szeretem.
Nem szeretem a hangzását: a pénzköltés, meg a tojásköltés is eszembe jut róla.
De valószínűleg nem a szóval van baj, hanem velem – tudom, hogy ez az én hárításom.
hvg360: Úgy gondolja, hogy a költő szó az egyfajta romanticizálása valaminek?
T. T.: Azt szoktam mondani, hogy szerkesztő vagyok, aki szokott írni.
Az is a bajom a költő szóval, hogy nem lehet úgy csinálni,
mintha a költészet nem lenne társadalmi legitimációs válságban.
Az a mondat, hogy „Én költő vagyok”, az egy kimondhatatlan mondat.
Ha a nagyobb közösség, a társadalom úgy dönt, hogy valaki költő, akkor az költő.
Ha a költő magát nevezi ki annak, akkor nem az.
Szerintem az is bennem van, hogy az ember ezt soha nem mondhatja magára.
hvg360: Ezek szerint akkor ezt egy író sem teheti meg magával?
T. T.: Ma sokkal többen olvasnak prózát, mint verset.
Nem az irodalom egésze van legitimációs válságban, hanem a költészet
. Személy szerint még azért is távolítom magamtól ezt a szerepet,
mert a versírás olyan tevékenység, ami nem folyamatos az időben.
Míg a prózaírás igen – oda kell ülni akkor is, amikor nincs kedve az embernek.
Én megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy akkor írjak, amikor van kedvem, vagy,
ha úgy érzem, hogy muszáj. Nem foglalkozom minden nap a versírással.
hvg360: Láthatóan nem igényli önmaga piedesztálra emelését,
ugyanakkor már gyerekként jelentek meg verseskötetei –
a mínusz egyedik és az első, ahogy fogalmaz –,
ami azt jelzi, hogy volt önben egy egész korai elköteleződés az iránt, hogy írni akar.
T. T.: Hogy gyerekként mit akar az ember, az egy bonyolult dolog.
A kilencvenes évek meg egy kulturális aranykor volt. Voltak versíró-versmondó pályázatok,
nekem meg voltak verseim, ezekre felfigyeltek, a szomszéd iskola informatikagyakorlatán
begépelték a szövegeimet, egy kis szegedi kiadó kiadta.
Az anyukám is támogatott, az iskolám is, és lett ennek a könyvnek valamifajta publicitása is.
Utólag úgy látom, hogy ez azért volt szerencsés időszak,
mert kaptam egy dózis védőoltást a nyilvánosságból.
Szép volt, jól volt, tudom, hogy milyen, és már nem kergetem a hírnevet.
Mindez egyébként azt is eredményezte, hogy kamaszkoromban minden akartam lenni,
csak irodalommal nem szerettem volna foglalkozni.
Erről szól még a cikk:
hogy mik vannak!
ülök képzelt magányomban egy féárnyas padon,elgondolkodva, menjek-e strandra ebben a hőségben? - előttem a biciklim, mellettem szalmakalapom
csinálok is egy képet a(még ) nyugalmas tájról
nyugalmamat hirtelen de intenziven és határozottan megzavarja két hosszú pórzázon vezetett kutya egy vigyorgó nővel közöttük, kinek esze ágában sincs szorosabbra venni a porázt, vagy mozdulni jobban, áll és nézi ahogy a kutyái egyre jobban megközelitenek, már a bicikli és köztem s már haragosan ugatnak is - valószinú a riadalomra, mert hiába mondom a nőnek, hogy tűnjenek már el tőlem...a nő élvezi, hogy a kutyái a közelemben vannak,,,harapóközelben! nem normális....végre lassan elindul a fordulóban, és eltűnnek a második panelban, a de még visszanéz a lépcsőfeljáróról
s pár perc mőlva már kutyák nélkül (micsoda megkönnyebbülés) visszajön hogy beszélgessn velem
hiába is mondom, hogy nekem nincs semmi megtárgyalnivalóm vele...
végül is én vagyok kénytelen felállni és ellenkező irányba, kis kerülővel házamat megközelitve elindulni, csakhogy végre megszabaduljak tőle
veszélyesebbnek tűnik a kutyáinál!
két volt tanitvány beszélget a ltári alkalmi büfében
tanárokról
egyik oda is szól hozzám,
mert hogy ő még emlékszik, nem felejtett el
igazán szégyellem, hogy én kicsit igen
a másik viszont engem felejtett el (?)
na mindegy
kedélyesen eltársalgunk a régi időkről
főleg a szinpados emlékek jönnek elő
ezek abszolut közösek, mindketten jól emlékeznek...
(arra is amikor cenzurázási okok miatt nem merték előadatni velünk a tévében az átmeneti himnuszt (nyerges)
pedig milyen jó is volt, ötletes, szarkasztikus, szókimondó- most idéz is belőle citátumot I, akiről pedig megfeledkeztem
sőt még orosz órai emlékként a csjornij kément is elkezdi mondani (rozsdesztvenszkij , jut eszembe...az emlékjel fehér kövei előtt hiába törtem ezen a fejenet!
hát... köszönöm!
nekem a zene a szivemhez szól s a szivemből jön
nem tudom megérteni azokat , akiket hidegen hagy, sőt még azokat se akik hamisan énekelnek (ha énekelnek)
nem akarom bántani őket, mert, bár nem is tudnak róla, "fogyatékosok"
egy kis szishiányban (halláshiányban?) szenvedhetnek...
hálás vagyok annak akinek kell, meg az őseimnek, hogy ennyire élvezhetem a zenét, ennyire belül érzem-élem
elsősorban uongoraművész, énektanár nagyanyámnak, ki meg is jósolta, hogy öregségemre, mikor már megcsappannak az örömförrásaink, milyen sokat fog jelenteni a zene: menedéket
igy is lett...
→
Ladányi Ida
édesanyád
→
Löwinger Mária (Bárány)
édesanyja
→
Bárány Irén (Ungár)
anyja
→
Ungár Mária (Vissza)
édesanyja
→
→
Zvi Hirsch Bak rabbi
az apja
→
→
Mózes ben Jacob Bak
az apja
→
Jacob ben Joseph Bak
az apja
→
Freidl Mechokek
az anyja
→
Israel Zvi Wahl
az apja
→
Zvi Wahl rabbi,
az apja
Realina Wahl, [Maharal dau. #9]
az anyja
REALINA WAHL
MAHARAL LÁNYA
született 1558 Praga
meghal 1639 Prága
Josehov:
Realina, Maharal 7. számú lánya, feleségül vette Chaim Wahl prágai rabbi, 1558-ban született Prágában.
