2017. szeptember 1., péntek

leütöttek a biciklimről

igen, a kerékpárúton, szabályosan azaz épphogy szabálytalanul belémhajtottak egy tankszerű biciklivel egy tankvezető asszonyság, aki meg se moccant, csak hajtott át rajtam, félrelökve az útjából,miközben én lerepültem, oldalra, és neki csapódtam a pár centire levő  vakolatlan ház falának, bár előbb végigcsúszva a járdán tenyértől könyékig felhorzsolva a jobb karom, meg a térdtől a lábam, a fejbecsapódás a falba később jött., de a púp szinte azonnal kiugrott...még konstatáltam is, hogy natessék, még ez is... a fejem (mindig azt féltem a legjobban)

"elláttam magam," volt otthon betadin, steril géz stb... otthon kiderült, hogy  a horzsolás vérzik is eléggé, meg cementtől és egyéb utcai hordalékoktól tisztitásra szorul, meg kékül és dagad

a körzeti rendelő épp már bezárt, (a sebészet pláne), mikor visszamentem a tett helyszinéhez  is közel, az asszisztensnő épp jött már ki, s  a sürgősségit javasolta,(tetanusz?, agyrázkódás kizárása),  de én beértem az ügyelettel (bár az ügyeletről is előbb a sürgősségire akart küldeni az ottani asszisztens - de- az orvossal megbeszéltem, meghallgatott, megszemlélt,megnyugtattam magam vele..

szerinte is jól elláttam a sebet, csak még a csuklóm körüli géz fölött is a karom jódozzam be,

mondjuk a vérnyomásom  meg pulzusom sose látott magasságokba szökkent...

úgyhogy azt méricskélhetem, de itthon, nyugiban, meg vehetek be plusz egy nebivololt,  (de ez nem közvetlenül a baleset folyománya)

és végleg, legalább is ez alkalommal - télen kétszer is, elég volt - megúsztam a sürgősségit (remélem okkal)


---------------------,

hogy jöttem oda,  gyalog? kérdezte az orvos az ügyeleten, kifelé menet

dehogy is, mondom. biciklivel,csak most jobban vigyázok, hogy el ne üssenek.

(na de hogy, ha ez hátulról, orvul történik?!)

............................

u.i. lefotóztam még kötözés előtt a sérülésem, de inkább mindenkit megkímélek a véres látványtól)

pléhlemez

Kék a tenger
mert kék az ég felette
és azt tükrözi

tenger szeretnék lenni
tükrözni az eget
még ha szürke is

de nem vagyok átlátszó
így tükör sem lehetek

csak egy matt pléhlemez
rozsdásodás közepett


2017. augusztus 31., csütörtök

egy nagy filmrendező lenyomatai

úgy látszik mostanában a halál összegyűjti kedvenc szín- és filmművészeimet...

most Makk Károlyt vitte el közülük

életében egyszer láttam élőben, amúgy is ritkán, hiszen egy rendező a színészeiben mutatja meg magát "csak", azaz nem is magát akarja mutogatni, hanem valami többet, és mást... ő ilyen volt..nem is igen csinált u.n. szerzői filmeket, inkább irodalmi feldolgozásokat, de amik egyben invenciózus újraalkotások is lettek... igazi filmszerű filmek

látni is nem filmrendezői minőségében láttam,  , hanem  könyvhéten 2014-ben, június 14-én, a Vörösmarty téren, sétálgatva a könyvsátrak közt (azt hiszem Ungvári Tamással ) előttem totyogtak, vonzottak mint a mágnes, aztán megálltak,  hirtelen  kicsit hátranézett Makk, és én észrevétlenül és szégyenkezve a mobiltelefonommal megörökítettem  , (remélem  nem vette észre, vagy ha mégis, nem vette rossznéven), de már nem bánom....

Íme a "lopott" pillanat ,   a képen:



 (novemberben jelent meg a könyve, következő évben láttam is  a kiadói sátornál ült, sajnos nem vettem meg a könyvét (Szeretni kell)  és akkor már fotót se loptam róla)

most itt ez a 3 év előtti kép
a lenyomat
ő halott
de filmjei az igazi lenyomatai:

Liliomfi (1955)
Ház a sziklák alatt (1958)
Fűre lépni szabad (1960)
Megszállottak (1961)
Elveszett paradicsom (1962)
Mit csinált feleséged 3-tól 5-ig (1964)
Szerelem (1971)
Macskajáték (1972)
Egy erkölcsös éjszaka (1977)
Philemon és Baucis (1978)
Egymásra nézve (1982)

 ezeket láttam...úgy látom, későbbi filmjeit saját hibából ill objektív akadályok miatt nem láthattam - , de pótolom)
(Az Egy hét Pesten és Budánt mindenképp meg akarom, meg is akartam, nézni...)

 még felsorolni is sok volt,  és mennyivel szegényebb lennék most nélkülük! Köszönöm, a gazdagodásom általuk! mert mindegyik után kicsit másnak és mindenképp többnek láttam a világot, mint annak előtte

Jól mondja Cserhalmi: "Egy világ ment el megint"

De szerencsére a filmjei itt maradnak.

2017. augusztus 30., szerda

"irigység" (?)

amikor ma megláttam ezt a fotót (Bach Mátéé) ,a szigligeti alkotóházban készült, a JAK tábor 2. napján (tegnap, 29-én), mikor is lányom Nádasdy Ádámot (egyetemi tanárt, költőt, műfordítót) interjúvolja, épp  önfeledten nevetve, felszabadult jókedvvel,



egyből ez az egyébként rég tanított Jevtusenko vers  -különösképp pár sora- ötlött a fejembe

"Irigylem azért, amiért küzdhetett,
én nem voltam oly nyíltszívű, s bátor.

Irigylem azért, ahogyan nevetett,

úgy nevetni engem senki sem látott"




de csak Jevtusenkot idéztem!, ö volt "irigy "...

a teljes vers (még gimiben tanítottam régesrégen orosz órán oroszul, úgy jobb volt:

Irigykedem, de erről a titokról
nem szóltam korábban senkinek.
De tudom, él egy fiúcska valahol,

kit én nagyon-nagyon irigylek.


Irigylem azért, amiért küzdhetett,
én nem voltam oly nyíltszívű, s bátor.
Irigylem azért, ahogyan nevetett,
úgy nevetni engem senki sem látott.

Ő örökké csak kékre-zöldre verve,
nekem az élet mindent megadott,
mindazt mit átlapoztam a könyvekben,
ő elolvasta, ő volt a nagyobb.

Csak mert őszinte és becsületes
rosszat soha nem bocsájt a jóért.
Hol eldobom a tollat, nem érdemes,
azt mondja érdemes, és nyúl a tollért.

Ahol csomót talált kést vett elő,
én gyáván csak bogozni mertem,
ha szeretett igazi szenvedély volt,
amit soha meg nem érdemeltem.

Mosolygok, elrejtem irigységem,
mert szégyellem azt, hogy ripők vagyok.
Belátom mindenben én tévedtem,
az élet igazat neki adott.

Mennyit gondolkodtam arról,
a sorsa mindenkinek a magáé,
nem felejtem a fiúcskát valahol,
aki többet elért, mint én.

én nem vagyok irigy, mint Jevtusenko arra a kisfiúra, én nem irigy vagyok erre a már nem kislányra, mert ő az én lányom, 

és egyébként épp  aznap, 29-én, ebéd előtt,  a szigligeti beszélgetés előtti percekben lehetett, amikor ezt firkantottam a noteszomba itt Makón : " végül is, ha lányomat önmagam, (életem)  meghosszabbításának tekintem, mindent megvalósitott(am) amit valaha akartam.*Node tekinthetem/e magam annak, (nyilván nemigen, s mindenkinek önmagát kell kiteljesitenie)"

de ha egy pici közöm van hozzá,  ahhoz, hogy ő ilyen lett (túl azon az 50 százaléknyi kromoszomán, ) akkor tán magamra is egy picit büszke vagy legalább is elégedett lehetek, hogy legalább nem akadályoztam meg abban , hogy kibontakozhasson, igaz erre törekedtem kezdettől, de nem is volt ebben nehéz dolgom, valóban csak arra kellett ügyelni, hogy ne gátoljam a tehetsége megnyilatkozásait, ami meglehetősen átütő és feltűnő volt amúgy is! de tán ez se semmi...

és már kiskorától így nevetett sőt mindig mondta, nekem is, hogy nevess, ha búval bélelt voltam - s a nagyanyját mindig fel is derítette...:




és ez a nevetési attitudje nem is változott, úgy látom - maradjon is ilyen,







s mindig legyen sok oka nevetni!


2017. augusztus 29., kedd

a fákat is restaurálják, ugye?









no ezeket a fotókat nem ide, hanem a fotóblogomba akartam, de ha már idetolakodtak, akkor ideteszem az ebbe a szövegblogba szánt gondolatot (verskezdeményt)... az analógiát, ami  még mielőtt a parkba mentem, tehát e képek készitése  előtt jutott eszembe, de persze ez is fák közt az úton....


egy sárga levél zöld lombozatban,
egy fehér hajtincs sötét hajzatban

ugyanazt jelzi

de nem mondom ki

-----


viszont mindehhez hozzá kell füznöm, hogy alig pihentem pár percet a parki padon,  gyönyörködve a fák szépségében s a természet csöndjében, hamar felzavart egy erősen búgó géphang...:


aztán csak néztem
a természet lágy ölében 
hogy az elszáradt ágak
hogy hullnak alá

megadva magukat
a gépfürésznek



(olyan búgást rendeztek a fürészekkel, hogy el is kellett menekülnöm a természet látszatnyugalmából

muszáj serénykedni az embernek mindenhol, a gépeivel...

mert a parkokat is restaurálják, ugye....)

2017. augusztus 28., hétfő

szinésznők s korszakok halála

Lorán Lenke (90) hallom öblös, gurgulázó nevetését, látom túlsminkelt arcát, heves gesztikulálását, s érzem az öniróniát is, amivel magát nézi

Már nem

Pár napja még arról nyilatkozott (?), hogy a színpadra már nem megy vissza. Na de hogy az élet színpadáról is lelép? Igaz , február óta kórházban...

Nem volt u.n. kedvenc szinésznőm - de jelentése volt az én életemben is: a derűé, a jókedvre derítésé! Hogy mindig össze kell szedjük magunkat s mosolyogni a világra. (No, ő se mindig,, egyszer láttam, nem is olyan rég, privát, a Nagymező utcán,egy teraszon ült, egyedül egy asztalnál,szomorúnak és gondterheltnek látszott.De ha szerepelt - sose. Ha tudta, hogy nézik, sose...Akkor mindig minimum mosolygott.



ÉS ma  meg egy francia színésznő Mireille Darc(79) halálhírét olvasom. Olyan hűvös, elegáns, különleges egyéniség volt.fegyelmezett, pontos, tökéletes megjelenése és kisugárzása azt üzente, -mértani pontosságú frizurájával és féken tartott szabályos arcvonásaival is -, hogy lehetünk  ilyen rendezettek...

hiányozni fognak a világunkból. Ebből a máris megváltozott világból. Másképp és máshogyan és más miatt, de mindketten.Hirtelen és lassan se tudnék megnevezni utódokat, kik a nyomukba léphetnének.Megváltozott a világ, Ezentúl már az ő hiányuktól is.

Csonka András kérdi, Lorán Lenkétől:"Mi lesz most?""Ki teszi szebbé vidámságával ezt a rohadt, gyűlölködő világot? 


és ki fog Mireille Darc után  ilyen könnyed eleganciával végigfutni a nyári napsütésben egy parkon, s az életen...








2017. augusztus 27., vasárnap

másodvonalban

ha jött egy másik
konkurrencia
én sose rivalizáltam
félreálltam....

hadd érvényesüljön a másik
ha neki olyan fontos -véltem
nekem nem kell
harc árán semmi
és senki
vigye hát a másik
ha már igy kell lenni

nem bántam meg

hogy  igy éltem

még ha másodvonalban is

de legalább békességben