2023. szeptember 5., kedd

EGY SZABAD EMBER 2007 SZEPT 5

 Azt hiszem már másodszorra hallottam a tévében W. Alinda interjúját Hankiss Elemérrel. De most új mozzanatokra figyeltem fel, és sokminden revelációként hatott. .Jó, hogy vannak ilyen emberek is, kortársainként. Mint a Hankiss. Kicsit vissza tudják adni az emberekbe vetett hitet. Még ha - szerencsére - nem is prototípus, de annál inkább minta arra, hogy így is lehet(ne), lehetnénk! S ugyanakkor annyira esendő, egyáltalán nem my hero! de annyira érzékenyen és értelmesen(!) reagál, annyira benne él az itt és most - ban, és annyira segítőszándékkal, hogy ezzel el is igazít - még a tétovasága is. Kedves, őszinte, nyílt, okos arc. S miket mond! (Ha jól odafigyelsz arra amit mond, és nem arra ahogy, (mert a majdnem -dadogó hadarása néha elnyomná a tartalmat, ahogy a parodistái vissza is élnek ezzel.)

Tulajdonképpen a legfontosabb gondolatát Sartre-tól vette, egyetemista korom kedvencétől is, csakhogy én erre a voltaképpen optimista kitételre - jellemző módon - . nem is figyeltem föl! Márpedig ez lényegi kérdés: hogy az ember szabad (erre felfigyeltem ugyan, de az ember szabadságra ítéltetett kitételben a pesszimista kicsengésű második szóra helyezve a hangsúlyt) Pedig - ahogy H. értelmezte most a szabadság fogalmát -, ebben óriási felszabadító erő rejlik (mi más rejljen a szabadságban, hát persze). A szabadság tudata felszabadító kell, hogy legyen. (De még fülemben cseng a saját ifjúkori mondatom: "determináltabb vagyok, mint ahogy élek" - pedig valójában csak gyáva lehettem ledobni a determináltság nyűgét, és elfogadni a szabadságba ugrás bátorságát. Merthogy a szabadsághoz az kell: bátorság. (Mint az egész élethez - már egy ideje tudom!)- Pedig a lét lényege, előfeltétele a szabadság - de csak úgy éred el, ha beleugrassz, bátran! Rajtad múlik! mint minden! DE HA NEM VAGY SZABAD, NEM VAGY, NEM LEHETSZ IGAZI EMBER.(Persze, ha belegondolok, belül mindig is az voltam, az én vezérem is bensőmből vezérelt - nincs szégyenkezésre okom...)

És még valami, nagyon fontos, ami még inkább rezonált a saját, mostani gondolataimmal, gondjaimmal. (merthogy a szabadság, mióta nyugdíjas lettem külsőleg is a sajátom immár!!!)

Értelmesen élni! Végiggondolni időnként, azt, hogy itt vagyok, jelent-e valamit a világ számára! (hűha!) De főleg, ha itthagyom, ne hagyjak szemetet magam után!!! ne hagyjak rossz nyomot! S ha már egy csöpp jót tettem vele, az már jó... Ne múljak el nyomtalanul! - Az élet vége felé (de előbb is) értelmes aggyal mindezt érdemes átgondolni! Amíg az ember teheti...

Hankiss úgy érzi "többet is csinálhattam volna". Jaj, mit szóljak akkor én!!?)

Aztán még valami: azt mondja, hogy az ember két szinten él: van a mindennapi, létfenntartó, felszíni triviális, és a mélyebb: egzisztenciális vagy sorsszint. Ez időnként feltörhet, mint a vulkán... Néha a sorsunkat éljük. De eseménysoraink csak ritkán állnak össze (úgy, mint ahogy a jó írók által megszerkesztett regényekben.) Dehát - s megint csak Sartre-unkat idézve mondta: ha tudnánk előre mi a könyv vége, el se kezdenénk megírni... ebben az értelemben ilyen az élet is...

S hogy mi Hankiss szerint a lényege: kihozni belőle a legnagyszerűbb látomást a világról!

Hát igy valahogy... Megvan az iránytű.

2023. szeptember 4., hétfő

a mástészta

 mjak körünk vezetője  nyilatkozott még juniusban (akkor is láttam utoljára), hogy van egy tehetség a körben, aki jó prózát ir, amúgy meg azt mondta hogy aki hobbiból ir vagy terápiából, az "mástészta"

ma találkozunk

megkérdezném, hogy engem hova sorol, ha egyáltalán valahova (?) :)

***





persze nem kérdeztem meg, de egyértelmű, hogy egyetlen kedvence van, akit ma is körüludvarolt, s faggata, hogy haladt nyáron a regénnyel,  hát sehogy









azért szivesen járok ide, ha frusztráöl is kicsit , hogy el se jövök nagyon az irásaimmal,  nem irodalmak tényleg

de más témák érdekelnek,s azokban általában toppon is vagyok

úgyh))gy maradok, szükségem van rá---




(ha rám nem is annyira :Ö




mjakra vál aug

 

a hid

 lányom-anyám

pilléreim

kettejük közt

világokon át

a szív hazatalál

mig egyik múltba ránt

a másik jövőbe visz

de mindkettő szilárdan áll

nem viszi el árviz

tartanak

engem is

hiszen oly erősek

hogy köztük

gyengének lennem

vétek!

****

féltés

 engem kiskoromban nem féltett senki

persze később se nagyon:)

nem féltettem magamat se

talán ezért is  még vagyok


mert valaki mégis

(ki mindennél bnagyobb..)

aug 30


***

mi az időben

 lányom

akármilyen szófukar

és szerény

(félre sose beszél)

szívósan irja bele magát

az irodalomtörténetbe

és máris hat 

a kortársak

jelenére


én csak a porba

irok

firkálok

nyomtalanul

(ami most a facebook)

de igy is megszabadulok

gondjaimtól

s hébe-hóba

másokat is

meg/felszabaditok,,,

pár hason-öreget

a múlt a mienk


unokámé a jövő

ki tudja mi lesz ő

de az biztos

hogy senki se fogja

az orránál fogva

vezetni -

még az Isten se...

(hiszen mindent

megkérdőjelez)

és ez lényeges!


aug 27


***

diszszimulálás

 fáraszt a sok disszimulálás

lehet hogy szimulálni könnyebbb


de nem !

Isten ments!

falra ördögöt...


különben is

belejövök:


estére már

fel tudok kelni 

(s rekedten is

énekelni)


aug 25


***


felsebzetten

 felsebzett a lelkem

valami bántja marja

valami felszakadt rajta

valami jóvátehetetlen


nem tudom, csak érzem

folyik a vérem aug 12


***

egy bagoly...

 Kuvikol egy bagoly

Bele a világba
Nincs visszhangja
Önmagát visszhangozza
Milyen szomorú is ez

***

a végső feleslegességérzet feloldása

(teherré vált)

nyolcvan évem

hova vigyem?


senkinek se kell!


tartsam meg!

amig lehet

s növeljem(?)


míg be nem telek 

az élettel


mint a bibliai

jóöregek


(úgylegyen)


aug 10  ***


átváltozások

 a hamv eltűnik az arcról

s helyébe ráncok települnek

ilyen az élet

ilyen az élet


minél hamvasabb voltál egykor

annál ráncosabb vagy most

jaj, az idő mindent elmos


jól adagol és nivellál

de ne sirj a múlt után

értelmetlen

milyen szép a ráncos arc is

egy koponyához képest 


aug 5


***

átváltozások

 a hamv eltűnik az arcról

s helyébe ráncok települnek

ilyen az élet

ilyen az élet


minél hamvasabb voltál egykor

annál ráncosabb vagy most

jaj, az idő mindent elmos


jól adagol és nivellál

de ne sirj a múlt után

értelmetlen

milyen szép a ráncos arc is

egy koponyához képest 


aug 5

***


rejtőzködj

 a cadik mindig rejtőzködnek

önmaguk elől is

nem ők a fontosak

hanem amit tesznek


Isten is rejtőzködik

ki látta?

vajlójában senki ...


te mért akarsz mindig

látszani 

s előtérben lenni?!

 aug 5


***


 ött ültem a fehér széken

s mintha nem is rólam lenne szó

firtattuk a kilátásaim

mik nem túl jók


vége lesz - a halállal

de valószinú másban 

hal )meg -

mellesleg


nem kéne előbbre hozni?


mig dönthet(ek)


máris túl sokat élt(em)


és csak nevetgélt(em)


aug 5


***

ki vagyok

 mint kit fejbevertek

s  kómából ébred

nem tudván ki ő

honnan jött

s mivégre


ilyen az ébredésem


minden képlékeny


az is amit

magamről

gondolok


de tényleg

mi vagyok


s főleg mi leszek

ha leszek

s ha nem leszek

mi leszek


ki vagyok


kivagyok


aug 4

***

megnyomoritó korok

 megnyomorított 

a korom

utólag látom


azon amivé

nem lehettem


de sosem késő


a baj csak az

hogy minden kor

nyomorít


s nélküle

meg nem

lehetünk


julius 31


***




mjakra juli

 

megnyomoritó korok

 megnyomorított 

a korom

utólag látom


azon amivé

nem lehettem


de sosem késő


a baj csak az

hogy minden kor

nyomorít


s nélküle

meg nem

lehetünk


juli 31

***

 este van koncert

kupolák között

s egyszercsak rájövök

hogy a legfőbb kupola

köztük van

mindenek fölött

mindent beboritva


az örök ég


ameddig a zene ér

***

morzsák

 Csak

Morzsák
jutnak
Egy ideje  

(az élet
terített  asztaláról)

Nem baj
Nem vagyok
Nagyétkű
Már
juli25

***

kisvárosi Don Giovanni

 beszédülök a kinti hőségről a légkondicionált Pepcoba

egy fiú bukkan fel , kosár nélkül, mint ki nem is vásárol csak sétálgat, egy előttem levő vörös hosszú hajú molett nővel bukkannak egymásra, ismerősök lehetnek, a fiú egy férfinevet mondva kérdezősködik, már nem vagytok együtt? - felcsillanó szemmel, de a lány lehűti, de igen , csak ő dolgozik, én meg mielőtt hazamegyek, bejövök ide, elvihetlek akkor haza?- kérdi reménykeltően a fiú, többször is,  gálánsan-modorosan, a nő meg, el is fogadja az "ajánlatot"

felpróbálok egy ruhát a fülkében, az itteni hideg miatt húzva is az időt, de  a fiú is még itt van, most két fiatal lány közelében látom

sőt kint az utcán is,s odamegy hozzájuk valamit kér,s a végén puszit ad nekik csücsöritett szájjal

én mögöttük ülök és somolygok a cuki padján, pihenek, a fiú észrevesz, és elmenőben odaszól: SZia, Mami!

én "mamiként" elnevetbe magam visszaköszönök:  szia (kis Don Giovanni)

később felzúg egy aútó, szép, ezüstös...gondolom benne ül már a vöröshajú...(?)

juli 21
***

a szekrény tetején

 a szekrény tetején

két méterrel közelebb 

istenhez

meg akartuk váltani 

a világot

s magunkat se tudtuk


mégis akkor közelebb

voltunk istenhez

ha nem is tudtuk


fiatalok voltunk

tudálékosan

öntudatlanok


s nem mertünk

örülni

semminek


sajnos


de már mindegy

szép emlék lett

és szentség


a szekrény teteje


ma is felemel

visz

két méterrel

közelebb


istenhez



juli 17

***

igazságszolgáltatás a magasban

 hogy tudnál védekezni

mikor a vád hamis


ne szólj egy szót se

félreértenék úgyis


légy néma

magasan fölöttük


ott a kegyelem

az ártatlanságra


s ahol elitélik

a hamis vádlót is


de ez már nem

rád tartozik

juli 14

***

föld és ég(tulajdonos)

 földtelen lettem

jutott eszembe

nemhogy a ház

de a kert, az udvar

se enyém már

sőt nincs is föld

a talpam alatt


földönfutó vagyok

hol itt hol ott

vetem meg lábam

s szeretek a járda szélén

a füves földön haladni 

(tán épp ezért)


legyen már egy kis földem

mégha átmenetileg is .


de az ég fölöttem

még az enyém


ugyanugy mint a

földbirtokosoknak


tán egy kicsit jobban

is!

julius 11


***

anyu örök

 anyámat nem tudom feltámasztani

már 115 éves  lenne s 35 éve halott

de különben sem számítanak az évek

az örökkévalósághoz képest


ahol van, kell hogy legyen

valamilyen attributum

vagy mint sugallta

fluidum


s különben is

ha tükörbe nézek

ő van ott

valahogyan

ő bujkál ott

egyre jobban

romló vonásaimban

romlatlanul






mjak juni

 

családfakutatás

 nehezebb lettem

mióta őseim sorsát is

cipelem


néha szünetelek is

a sok sors között

s reménykedem

jól végződik

de nem mind


akik rosszkor születtek

és rossz helyen

nem úszták meg

miről hallgattunk

sokáig

sokat


egyszerre túl sok

az áldozat

egyszerre túl sok

a gyász

túl sok az üldöztetés

túl sok a gyűrődés

bár túl, túlsok

az érdem is-

de már minden

az enyészeté


születtek, éltek,s haltak

ez a summázat 

mindenütt


az jó

ahol sok az utód

a leszármazott

és a művészet

a tudomány-

az alkotás


tevés

az emberekért


de minden, minden

végül az enyészeté

***


azért mig én még nem

ha már itt vagyok

maradok

felkutatni őket

ahogy lehet

s éltetem őket

amig lehet...


legyenek !

juni 6



családfakutatás közben

 MOST ITT ÁLLOK 

ENNYI ÉLETTEL 

A KEZEM ALATT

(s többnyire ennyi halállal is)

családfát kutatok

hol voltak eddig

ennyi rokon?

s most hogy megszülettek

már meg is halt szinte mind


csak én állok itt

tőlük árván

de szerencsére

utódaim

utódaitok is!


már csak ez mi

fontos


hiszen ezért is

voltatok


távoli rokonok

Bárányok nyomában

 fogtam magam és felhivtam a Zsidó Múzeunot - ahol láttam egy fotót Bárány Salamonról, - akinek kilétét nem tudom, de hogy a dédapám is ugy hivták és a név azonos - az biztos, még a kor is egyezik

a múzeum első emeleti tárlatöre egyből a levéltári képeket kezelőhöz vezetett, aki egyből válaszolt is, illetve mondta, hogy utána néz, hátha a kép hátlapján van további info, s emil cimemre elküldik azt

később jutott eszembe, ha már levéltár, utána néznék B S apjának Bárány Mózesnek is, meg a feleségének Guttmann Leonórának.... hátha van adat róluk! és akkor bomolhatna a családfa dédapám fölött is...(háta eljutnánk beszéló nevünk történetének mesebeli szereplőihez  ..is)

de ez elmaradt...egyelőre


viszot eszembe juttatta, a mi levéltárunk, hátha   kapcsolatban van az ő levéltárukkal, hát azzal nem, mondta U. Zs . de Toronyi Zs ig-gal igen, 

meg közben

az is eszembe jutott, hogy... 

s mire gondolni se mertem megvolt neki Blau könyve a bonyhádi zsidóságról, mit kölcsönbe meg is kaptam!



(Dédapám u.i. Bonyhádon született...Hátha az abban a könyvben későbbről felfedhető Bárányok is rpkonok - a szerzővel együtt)

ehhez fel tudná venni a kapcsolatot bonyhádiakkal, illetve Tolna megyével azaz , Szekszárddal...

úgyhoogy most gyújtöm az ismert adatokat Bárányokról s várakozással nézek a bárány(felhős) jövőbe! :)

2023. szeptember 3., vasárnap

???

 Gundolf Goethe monográfiájáról apám (Gonda Károly) irt a Nyugatba még gimnazista korában! http://epa.oszk.hu/00000/00022/00352/10664.htm


szeretném tudni, hogy ebben a bejegyzésben (hozzászólásban)  mi zavarta a hülye facebook közösségi elveit?!!! 

mert etávolitottűk!