2019. augusztus 6., kedd
egy kis bogár
Bogár van a hajában, kivegyem ?
Ne vegye ki, mert a kávémba esik!
De, kiveszem, erősködik a nő, a cuki mellettem levő asztalánál, s már hajol is felém, én meg a kávém eltartom másik irányba
Le is pottyan egy pici bogár a sötétzöld blúzomra. én sötétzöldnek látom őt is, a nő feketének látta,. Most mozdulatlan. Megijedhetett. Remélem, él. Aztán lassan elindul, fölfelé, a nyakam felé. Na ezt nem várom meg,Az asztalra ügyeskedem, anélkül, hogy hozzáérnék.Ott mászik a fehér műmárványlapon vigan tovább, én meg ki a kávémmal...
Hagyjuk egymást békén
július 29
2019. augusztus 5., hétfő
a vers felé
egy idő után
prózának szánt
szövegeimből is
vers lesz
ki érti ezt
lecsupaszodtam
csak a lényeg érdekel
meg az érzelmek
julius 23
prózának szánt
szövegeimből is
vers lesz
ki érti ezt
lecsupaszodtam
csak a lényeg érdekel
meg az érzelmek
julius 23
kockacukor
milyen erős hatása van a gyerekkori élményeknek
3-4 éves lehettem
pár napot töltöttem Pécsett egy zsidó gyermekotthonban (Harkányfürdői nyaralásunkból a zordon felnőttek kiutáltak állitólagos zajongásom miatt, s igy vitt el anyu ide)
itt adtak rám kis flanel apró virágos flanellpijamát az alváshoz és minden este a gondozó nénik megsimogattak tán meg is pusziltak és tettek a számba egy vagy két kockacukrot (akár a többieknek)
nos, azóta, bár már jól tudom, hogy a cukor káros, én mégis minden este lefekvés előtt nótóriusan bekapok egy vagy két mokkacukrot
julius 26
2019. augusztus 4., vasárnap
retro nap
egy szörnyű gyorsebéd után ahol levest nem volt időm megenni, s a második fogás sóletről meg se kérdeztem hogy mi van benne, hát a fél keménytojáson túl darálthús! ,meg kukorica, iszonyú volt , ott hagytam, de addig is émelyegtem,
eredetileg találós kérdésnek akartam feltenni: mi ez:)
legalább ne nevezték volna sóletnak! (mert ez nem kóser...)
nekem - a sok magyar közt - rögtön az ugrott be, hogy csehszlovák
később egy keresztnév is: Jana
majd még később a vezeték- Brejhova
nem is hallottak róla, pedig az én időmben elég népszerű volt
aztán hazamentem
eredetileg találós kérdésnek akartam feltenni: mi ez:)
legalább ne nevezték volna sóletnak! (mert ez nem kóser...)
a kávémat meg nem hozták időben, rohantam a moziba ,Mamma miát nézni, másodszor! a retro alkalmából, nem tudom, először is-e, de most mindenesetre bőgtem a záró jelentetnél, ahol megjelenik az egy-két éve halott anya a templomban az Unokája keresztelőjén, s időnként átvállt a kép a saját fiatalkori énjébe, s végül hátul az ajtót becsukva örökre... eltűnik...szóval bőgtem, sokféle- egyre több -áthallás miatt- de jólesett. (jobban, mint a sólet)
aztán hazarohantam végre kávézni s majd vissza retrózni Bonbon együttes... adtak vagy 15 perc műsort, egy ráadással, értékelhetetlenül/ (én azt hiszem norvég vendégmunkásnak tűnhettem jóesetben, mert közölték, aki nem csápol az az, (esetleg nem szereti őket)
bementem az aulába, pontosabban vissza, mert kiderült ott kiállítás van a régi moziból , vetitőgép, régi székek, s a falakon régi plakátok,szinészképek, azaz kb az én korosztályom fiatalabban, játékkal egybekötve, ki kell találni a 16 színész nevét már 12 is nyerő,, megszólitottak, ki lehet egy képen, a többit mind tudják
nekem - a sok magyar közt - rögtön az ugrott be, hogy csehszlovák
később egy keresztnév is: Jana
majd még később a vezeték- Brejhova
nem is hallottak róla, pedig az én időmben elég népszerű volt
(itthon utánanéztem, kiderült hogy volt egy Hana Brejhova is, a kishúg aki Forman Egy szöszi szerelmében játszott (akkor már elvált Janatól),... a fotó pontos mására nem találtam rá (de remélem jól sejtem, inkább ő(k?) mint a többi tipp Moór Mari, Romi Schneider, Almási Éva... nevetséges)
aztán el kezdett jobban esni az eső, bentről hallgattam kiszűrődni Hevesi Tamást, végig a fiatalkorú Jeremyjére várva, végre felhangzott az is, addigra kimentem, majdnem elállt az eső... elmesélte a keletkezés bájos , kamaszos történetét... én meg elámultam azon, hogy csusszanhat ki valakiből az évtizedek hosszú során az élmény, az élet, az érzés, és hogy maradhat meg csak a hangerő, és némi erőlködés...(vagy a vevőből is hiányzik már valami?!)
aztán hazamentem
láttam az Unokám skypon és beszéltem is vele , megmutattam a prospektust a Marosmenti Konstantinápoly kulturális programjait. az anyja fotójával is, amit ugyancsak láttam plakátformában a Hagymaházban (is) kifüggesztve, mire unokám boldogan felkiáltott: anya híres lettél! :) (a magvetős könyvek miatt is , számontartja)
ökör
ökör voltam mindig
a kihasználatlan
lehetőségek barma
nem baj
kevesebbet tudtam hibázni
mintha minden galibába
belementem volna
(bár igy is volt
épp elég...)
julius 23
a kihasználatlan
lehetőségek barma
nem baj
kevesebbet tudtam hibázni
mintha minden galibába
belementem volna
(bár igy is volt
épp elég...)
julius 23
2019. augusztus 3., szombat
kiállitások - 2. fotó
ez egy nagyon érdekes kiállítás volt... úgy is mondhatnám tematikus, minek anyaga évtizedek alatt gyűlt össze
kereszt ábrázolásokból
kezdés előtt épp ezelőtt a fotó előtt állva vitatkoztam magamban feliratával
merthogy félek! mert ha el is fogadom, hogy ő feltámadott, de rajta kívül senki...
állt ,meg mögöttem a művész Dömötör Mihály---
aztán megmutatta a legrégebbit, 40 év előttit, ami Prágában készült...
aztán a Jezus Krisztus Szuersztar dallamai után elhangzottak a nyitó beszédek
különböző aspektusokból a keresztek jelentősége
egy Tolsztoj idézet keltette fel az érdeklődésem a polgármester beszédében: aki ismeri saját helyét a világban, az ismeri Istent,bár ő megfordította...
engem ez az ókori bölcs jósdai feliratra emlékeztetett, ismerd meg tenmagad (helyed!) hogy megismerhesd Istent....
(aztán beszélt a fotóművész vásárhelyi lévén Vhely és Makó kapcsolatáról a művészetben, emlitette 1909-ben volt Espersit hivására Tornyai kiállitás(akkorban írhatta levelét a festő a nagynénémnek?)
1913-ban Endre Béla kiállítás 150 képpel, köztük lehetett, akkor vehette nagyapa a Marosparti tájat?)
meg beszélt saját , személyes keresztjeiról....
A kat plébános is beszélt, vallásfilozófiai megközelítésben...fényről, árnyékról, világosságról, életfáról s egy kedvenc József Attila idézetemmel zárt :
Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.
a művészettörténész a parafrázis jelleg hangoztatása mellett, ami itt felemel.is kiemelte a fények jelentőségét, meg a fekete fehérek mellett a szürkét..a köztes borongást
kereszt ábrázolásokból
címe is kereszt parafrázisok, vagyis a keresztek újragondolásai, s ahogy Feledi Balázs elemzéséből kiderült: parafrázisok de persze nem a gúnyos hanem a felmagasztalt értelemben, tehát tulajdonképpen a fotón válik szent tárggyá az útmenti kereszt--- mintegy művészi látomásban
kezdés előtt épp ezelőtt a fotó előtt állva vitatkoztam magamban feliratával
merthogy félek! mert ha el is fogadom, hogy ő feltámadott, de rajta kívül senki...
állt ,meg mögöttem a művész Dömötör Mihály---
hol található?, a makói katolikus temetőben, lemált róla a kereszt s így kapta ezt a különös többletjelentést, tényleg mintha feltámadott volna
aztán megmutatta a legrégebbit, 40 év előttit, ami Prágában készült...
aztán a Jezus Krisztus Szuersztar dallamai után elhangzottak a nyitó beszédek
különböző aspektusokból a keresztek jelentősége
egy Tolsztoj idézet keltette fel az érdeklődésem a polgármester beszédében: aki ismeri saját helyét a világban, az ismeri Istent,bár ő megfordította...
engem ez az ókori bölcs jósdai feliratra emlékeztetett, ismerd meg tenmagad (helyed!) hogy megismerhesd Istent....
(aztán beszélt a fotóművész vásárhelyi lévén Vhely és Makó kapcsolatáról a művészetben, emlitette 1909-ben volt Espersit hivására Tornyai kiállitás(akkorban írhatta levelét a festő a nagynénémnek?)
1913-ban Endre Béla kiállítás 150 képpel, köztük lehetett, akkor vehette nagyapa a Marosparti tájat?)
meg beszélt saját , személyes keresztjeiról....
A kat plébános is beszélt, vallásfilozófiai megközelítésben...fényről, árnyékról, világosságról, életfáról s egy kedvenc József Attila idézetemmel zárt :
Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.
a művészettörténész a parafrázis jelleg hangoztatása mellett, ami itt felemel.is kiemelte a fények jelentőségét, meg a fekete fehérek mellett a szürkét..a köztes borongást
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













