2023. szeptember 21., csütörtök

különböző szemszögek (kulturális örökség napja és zsidó újév)

 először mérhetetlenül felháborodtam  e plakát láttán:



hogyhogy a Magyar Kultúrális Örökség napja alkalmából a zsinagógát és a temetőt is megnyitják a látogatók előtt, holott épp ekkor van a legnagyobb ünnepünk: Ros Hasono  - zsidó újév, az 5784. (biztos nem is tudják...)

(enyhitő körülmény hogy pirossal KÉSŐBB  felülirták, hogy kivéve szombatot, s a zsinát) (jelzem mi, zsidók,  sem járunk a zsidó temetőbe szombaton, nem akarván zavarni a holtak nyugalmát se..)


mondtam is lányomnak az esetet, de ő szokott blazirtságával és kajánságával valami olyasmit mondott pár másodpercnyi gondolkodás után, hogy órüljek, mert legalább nem lesz üres a zsinagóga, mint egyébként...

azért mondtam neki, hogy kérdezze meg rabbi férjét (még ha reform- is) ő mit szól mindehhez

hát furcsállta, azt mondta atipikus, de éppenséggel nem szabályellenes (azaz gondolom, nincs szabály rá, vallásunk régi voltát figyelembevéve...)


hát jó

s aztán kaptam egy telefont a makói zsidó közösség vezetőjétől, )alias Münczné a Szent Péter esernyőjéből aki egymaga a ...i hitközség) amúgy mi vagyunk egy-ketten... hogy legyek én is ott a zsinagógában 3-6-ig


hát elmentem

hát annyian jöttek, hogy nem tudtam kiszabadulni egy kávét se meginni...


az "élményeim" vegyesek voltak


az első legkellemetlenebb, mikor épp beléptem a zsinába, egy nő kilépett a frigyszekrény mögül, rángatva diszes függönyét !

majd elájultam..

mondom B..Zs, nek, hogy semmi áhitat, alázat....

miért is keresek ilyet a mai világban - igy ő

a Tóra szent- elzárva tartjuk, a frigyszekrényben, csak akkor szabad kinyitni, imádkozni belőle, ha 10 zsidó férfi van jelen  azaz kivan a minjen...

nem szeretem ha a vad kiváncsiság mindent elsöpör...



de aztán, később láttam alázatot és áhitatot is egy férfi szemében, aki nagy elismeréssel szólt a nagy utat tevő zsidóságról isten választott népéről s, a szombat szentségéről stb.. végül kiderült hogy szombatista volt...azt mondta, hogy mindent a zsidóságnak lehet köszönni, az az alap



aztán volt valaki, aki a belépéskor készségesen feltette az adott kapedlit a fejére (mert volt, aki nem!) de megkérdezte, hogy a cipőt nem kell-e levetni

szó sincs róla . mondtuk csodálkozott, mert egyszer levetették vele

hol?

hol: héber feliratokat látott

az kizárt, végül kiderült, hogy koránt kapott ott ....(neki egyrement)

de azért barátságban váltunk el...


az emléktáblánál , hol apám neve is bevésve  a mártirok közt -.már 6 után szó esett a deportálásunk idejéről (én voltam a forrás tanakodásuk után)

lassan kuriózumok leszünk....




ja  és elgazosodott az udvar, meg elburjánoztak a bokrok



és a zsina előtti fák is




a gondok ki Jángorról jött (sokan, vagy 60-an voltak, hát itt is!)...várja a váltást... mondta, megunta?!...

már nincs is a zsina ablakában a telefonszáma...


pedig sokan kiváncsiak még a zsinagógára, -mi egyébként általában zárva van - turistákról nem is beszélve




poén: egy rashasonoi üdvözlet alá valaki beirta. hogy ebből az alkalomból (sic) nyitva volt a zsinagóga

hát aodairtam, hogy egyáltalán nem ebből az alkalomból.....


sófárfújás se volt persze....



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése