...oktató, nem íly töltőtollkoptató... "
hát én az lettem, mi "nem középiskolás fokon" tanító költőnk nem lehetett...
de lehettem volna... mondjuk pl. hegedűművész?
most azért fordulhatott meg a fejemben ez a (költői?) kérdés, mert a Bartók zeneiskola jubileumi koncertjén valaha itt tanuló egykori diákok, ma zeneművészek, adtak koncertet...
40 éves a zeneiskola, de én már jártam az elődébe (is), aztán konziba is, 2 évig - csak aztán, hogy felvettek a bölcsészkarra, ami nagy szám volt még akkoriban, hátat fordítottam a konzinak (a zenének sőt a zenélésnek sem, még jóideig) lyányom is, még nálam is bíztatóbb kezdet után, (elsőként kapta meg az iskola hires-neves egykori zongoratanárának: Istók Margitnak a díját, később még egyszer kamarazenekari tagként is, ahol saját négy tételes darabját is előadták pl. stb...)a sikeres zongorafelvételije után, ő már el sem kezdte a konzit..., igaz, ő elsősorban zeneszerzést akart volna tanulni, arra meg nem volt akkor lehetőség...
apai nagyanyám Berlinben végzett Zeneakadémiát, zongoraművész volt hivatalosan, de a család miatt abbahagyta a koncertezést, zongorát, éneket tanított, és mennyire örült, hogy hegedülök, és irta gyönyörű leveleit a zene egész életre szóló, majdnem-vak öregség(é)ben is
támaszt, vigaszt, szépséget hordozó erejéről...
itt is, már 80-an túl, a zongorája előtt ül, amszterdam-i magányában, írnám, de tudom, hogy a zongorájával, a zenével, és kimeríthetetlen gazdagságú lelkével, jóságával, ő sose volt magányos....
azt hiszem - ha már nem is veszem elő a sarokba felállított hegedűtokból a hegedűmet - bár mindig elhatározom, - kevés perc van , ami teljesebb lenne, mint mikor igazán jó, élő zenét hallgathatok - ma is volt pár ilyen percem
s milyen igaza volt "mamajám"-nak abban a régi levélben, amit még kislány unokájának írt, hogy majd megtudom, öregségünkben különösképp milyen sokat jelenthet a zene
de hallgatni is, passzívan élvezni a zenét is jó (ha ugyan passzivitásnak nevezhető az, hogy nem tudok nyugton, csak ritmusosan mozogva hallgatni bármi zenét)
és talán nem baj, hogy "oktató" lettem - (hiába beszélt hegedűtanárom anyukámnak holmi "kivételes előadói készségemről") - az a lényeg, hogy amit csinálunk, azzal használjunk... ma egy volt kollega énektanár, hegedűvel a kezében, az iskolából jövet, ahol most tanít, említette, hogy egykori tanítványom lett az igazgatója, s ő említette neki, hogy nekem köszönheti az irodalomszeretetét, a hangverseny után pedig, valaki, Németországból, a 40 éves találkozójukra jőve, (miközben a mellette álló helyi folyóirat főszerkesztő megkért rá, hogy rövidítsem le iskolájuk jubileumi emlékkönyvébe a iskolalapító nagyapámról írtakat, és be akarta nekem mutatni, mondtam, felesleges, emlékszem rá, a nevére is... ) csodálkozott, hogy emlékszem rá..., mikor nem is volt közvetlen tanítványom.. De szavalt! Hát hogy ne emlékeznék... Minden(ki)re emlékezem, ami , (aki) az iskolámban valamiképp hasznos volt... Ugyan mi van ebben "csodálni" való...
aliz2.
:: 2008. szept. 5. 21:28 :: 2
komment
Kategóriák: ünnep
:: Címkék: emlekezes,
koncert,
tanitas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése