van (lett) belépőjegyem egy fővárosi zsinagógába, névre, helyreszóló. A nevem is fel van irva a padra, kis tokba, nyomtatva, névjegyként. lányom anyósától kaptam. Ő már évek, vagy tán évtizedek óta törzslátogató lehet itt. Előrébb is van az ő állandó helye, mi két sorral hátrább, egymás melletti helyen, lányommal. (a férfiak másik oldalon)
Őszi nagyünnepekkor kell is ez a jegy, mert amúgy nagy a zsúfoltság. Talán nem is jut mindenkinek ülőhely. Szegeden, a sokkal tágasabb, nagyobb zsinagógában sokkal kevesebben vannak. Még új évkor is. (Most én se ott.)
Ennyi zsidó embert, mint itt, ritkán látni ilyen kis helyen. Biztos, nem is mindenki örül ennek. Én igen! Nagyon!
Magasztos áhitatot jobban tudok érezni a szegedi zsinagóga hatalmas kéklő, csillagos kupolája alatt, valahol ott a távolban keresve Istent, a kupolán túli égi magasságokban. Itt viszont Isten saját képmására teremtett embereit láthatom, különösképp a rengeteg - valóban angyali arcú - gyerek alakjában. Egy csomó, még karon ülő. Az a 9 hónapos, akinek kifelé boldog új évet kivántam, apja szerint nem tud még válaszolni rá, pedig dehogyisnem, válaszolt, a tekintetével. És én akkor is boldog új évet kivánok - a jövőnek - ha nem érti (de tudom, hogy érti azaz érzi, és ha nem is emlékszik erre a korai , első új évére - valami módon megmarad benne a zsinagógai ünnep emléke, talán az én jókivánságomé is (amit sose viszonzás miatt teszünk)
Legyen is boldog új éve, mindenkinek, minden gyereknek, vannak itt bőven, nem csak karokon, a padsorok közt szaladgálva, sőt az oltárra is felkapaszkodva, Rubik kockát forgatva, üditőt iva, mig apjuk előimádkozik.
Milyen természetes ez az egész. De hiszen a zsidó vallás lényege az élet. Az isten-i meghatározás lényege is a létige, a van. (a "vagyok aki vagyok" - van, aki van) Mi is "vagyunk" - s e tekintetben valóban Isten sajátképére formált teremtményeiként. Legyünk hát!
"Szaporodjatok és sokasodjatok!"
Csakazértis.
Mert mindnek ellenére élünk. Éljünk!
És örüljünk!
Hogy élünk, hogy TÚLél(t)ünk. Mint az az idős holokauszttúlélő, aki némi botrányt is kavarva (nem is igen értem, miért) - egy videon táncra perdült Auschwitzban, és az egykori különböző koncentrációs táborok helyszinein, az unokáival. Akik csak azért születhettek meg, mert ő túlélhette Auschwitzot. Hát hogy is ne örülnének, örülnénk ennek!?
(Táncoltak Teresinben is, ahol én és anyukám "túléltünk". Bár az én apám is túlélőként táncolhatna, velem, s lányommal (a sose megismert unokájával)...
(de hát a filmbeli túlélő lengyel (survivor) nagyapa is emliti (angolul: If someone would tell me here then, that I would come sixty three years later with my grandchildren, so I 'd say, "What you talking about? So here you are. This is really a historical moment.), - hogyha valaki 63 éve azt mondja neki, hogy majd eljön az unokáival ide, megkérdi , miről beszél..:? olyan hihetetlennek tűnt volna, és valóban talán csak fél százaléknak adatott ez meg, a többit megölték...)
aliz2. ::
2010. szept. 8. 21:25 :: 2
komment
Kategóriák: ünnep ::
Címkék: elmelkedes, zsidosag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése