..........................................megindul
a népes
völgyek
felé mint akit nagy hír kerget le hegyérõl
és
ha kérdik a hírt, nem bir mást mondani: õsz van!
nagy
hírként kiáltja amit mindenki tud: õsz van!
úgy
vagyok én is, nagy hír tudója: s mint bércet annál több
forrás
feszíti, mennél több hó ül fején, öreg szívem
úgy
feszûl a szavaktól; pedig mi hírt hozok én? mit
bánom
a híreket én? forrong a világ, napok állnak
versenyt
az évekkel, évek a századokkal, az õrült
népek
nyugtalanok: mit számít? én csak az õszre
nézek, az
õszt érzem, mint bölcs növények és jámbor
állatok,
érzem, a föld hogy fordul az égnek aléltabb
tájaira,
s lankad lélekzete, mint szeretõké -
óh
szent Ritmus, örök szerelem nagy ritmusa, évek
ritmusa,
Isten versének ritmusa - mily kicsi minden
emberi
történés! a tél puha lépteit hallom,
jõ a fehér
tigris, majd elnyujtózik a tájon,
csattogtatja fogát,
harap, aztán fölszedi lomha
tagjait s megy, hulló
szõrétõl foltos a rétség,
megy s eltûnik az új
tavasz illatos dzsungelében.
S
mit is mondhatnék én, Babits után
(s főleg Isten
versének ritmusa mellett)
egyebet.....?
aliz2. :: 2007. szept. 2. 18:11 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: BABITS, blogiras, irodalom, kolteszet, vers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése