az unokám ordit
szid
először nem is fogom fel hogy engem, mert legutóbb még az anyjára szólt rá, hogy ne kiabáljon velem (MINT AMÚGY MOST IS)
de most semmi kétség ,engem szid az unokám! hihetetlen...
hogy ne beszéljek úgy az anyjával mint egy 5 éves gyerekkel
mert ő már felnőtt
és tudja hogy mit akar
és nincs szüksége rám, a segitésemre
maga dönt
na tessék!
meg mi a fontosabb a külső (értsd a test) vagy a belső (a lélek)?
(a covidra utalva, s a lelki ki elhanyagolt szükségletekre
mig én most az egyszer a testet hangsúlyozom!)
hm...
megkérdeztem hogy a szülei beszélnek benne ?
nem, azt mondta, hogy maga
megkérdeztem azt is, hogy vele hogy kell beszéljek?
azt mondta mint egy gyerekkel, mert ő gyerek (logikus)
de jut eszembe akkor ő miért nem úgy beszél velem , mint egy gyerek
meg azt is megkérdezném, hogy kéne nekik (gyereknek, unokának )beszélni velem?!
de inkább hagyjuk! nekem már nem lehet igazam...
***
tán csak az szépít az ügyön, hogy tulajdonképpen akkörül folyt a purpallé, hogy hogy is találkozhatnánk.... (végre)..s az én mozdulatlanságomon, és fogadásképtelenségemen, bénitó félelmemen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése